A hun Isten kardja - A remény angyala

3. rész - Gorda könyve - 72. fejezet

Majdnem tizennyolc hold telt el, mire Eszkam, Horka és Oguz megérkezett a hegyhez, mely a két földrészt időtlen idők óta elválasztotta, s határa volt keletnek, nyugatnak. A hegy, mely mindent ural a területen, s annak vize, mely hideg, mint a jég, s fekete, mint a szén.

Első időben menekülniük, bujkálniuk kellett Bleda katonái elől. Később már kitaszítottjai is veszélyt jelentettek. Féltek, hogy a kis Oguz harcba keveredik az úton. Híre így is megelőzte őt, s lassan már rendes fogadóba sem mehettek, mivel kíváncsiak voltak a gyermekre az emberek. Oguz egyszer kérkedett is kicsit. A halálfélelem azóta sem múlt el abban a városban.

Onnantól minden nap szellemi oktatásban részesült Eszkamtól, míg táltos harcmodort tanult Horkától a kis Oguz. Ha netán mégis harcolnia kell, ne használja képességeit.

Mire a hegyhez értek, már olyan fondorlattal harcolt, mint aki tizennyolc. Nehezen, de megértette, hogy ha szemét elfedi, fülét is beköti, akkor nem izzik teste kéken, kardjai helyén maradnak, ha támadás éri őket.

Ennek ellenére nem sikerült mindig távol tartsák a harctól. Ilyenkor nem engedhették, hogy bárki megússza. Horka feladata lett a menekülők utáni hajsza. Többször össze is vitatkozott ezen a gyerekkel.

Eszkam ilyen alkalmakkor mindig kinevette. A tízéveshez hasonlította.

Útjuk onnantól még nehezebbé vált, hogy Krall hatalma emelkedésével kitaszított nőket is beavatott. Később ezek már álcázták magukat Horka legnagyobb bánatára. Már két hold óta kerülnie kellett a fehérnépet.

Gondolatai miatt gyakran riadt fel éjszaka. Nem szerette egyedül a társas játékot. Nagyon megkönnyebbült, mikor a táltosok hegyéhez értek. Imádta a papnőket. Sokat ismert közülük.