A hun Isten kardja - A remény angyala

94. fejezet

A róvásokat ismerő hirtelen abbahagyta a mormogást. Bleda medve alakban hasalt a földön. Kezdte nagyon rossz érzés elfogni, miközben a kör közepén lebegő Krallra és a közeledő másik papra nézett. Az már nem mormogott, hanem elfordult a könyvtől és Krall felé indult.

Az ellipszis hozzá közelebb eső szélénél megállt, majd karjaival Krall felé nyúlt. A kitaszított teste függőleges irányba mozdult, majd a fénylő körben egy harmadik alak jelent meg.

A medve lassan emelkedett fel a földről. Közben szőrzete lehullt, s emberi alakot öltött. Bleda tehetetlenségében felüvöltött. Hangja vízhangzott a teremben. Lassan a levegőben az ellipszis ellenkező oldalára úszott, s talppal a földre ért. Mozogni nem tudott. Krall háttal volt neki. Teste kifeszült. Talpai már a kőpadlón voltak.

Gorda hirtelen érkezett Krall testén keresztül. Ahogy átvágódott rajta, úgy megállt még a fénylő körön belül. Tudata összeállt. Ahogy szellemteste látható alakot öltött, nézte a jelenlévőket. Meglátta a körön kívül a könyvét.

A termet figyelte, majd hátra tett kézzel lassan körbe járta Krall testét. Méregette, majd felé nyúlt.

- Krall. Te kitaszított disznó. Hát te vagy az, ki most a könyvem közelében van.

- Gorda? – Krall értetlenül bámult a főpapra, ahogy lassan visszanyerte tudatát. Érezte az energiát, mely tudatában szétáradt.

Bleda őrült fájdalmat érzett, ahogy a fejében lüktetett egy ismeretlen energia. Figyelte a kör közepén zajló jelenetet, de mozdulni nem tudott. Ugyanabban a testhelyzetben volt, mint Krall. Hallott tisztán és érthetően mindent, mit a kitaszított és ez az eddig számára ismeretlen beszélt. Érezte, hogy Ő itt tehetetlen.

- Én sem rád számítottam Krall. Elhiheted. Öreg vagy már. Ha most a te testedet foglalom el, jó esetben is csak ötven telem marad. Az sem tetszik, ahogyan kinézel. Nem vigyáztál magadra. - Gorda ahogy kezeivel a kitaszított felé mutatott úgy távolította el annak ruházatát. Majd Bledára nézett, s így tett vele is, s a fiatal táltossal.

- A hun király? A te fejedben? – a főtáltos arckifejezése most megváltozott.

- Tehát a fekete szárnyat növesztő alak előre tudta. Látott benneteket. Ezért kötötte az alkut. – Gorda most az ellipszis másik végéhez fordult. Odament a táltoshoz, ki egyedül volt, áhitatban.

- Bledába költözz főpap. Azzal jobban jársz. – Krall most jött rá, hogy mi történik itt. – Te lehetsz a hunok királya.

Gorda már ennél jóval előrébb járt. Áttetsző testtel az olvasni tudó testébe úszott. Lassan átvette a test felett a hatalmat. A nyújtott körön lassan menni kezdett. Először Krall felé. Érezte a kitaszítottnak az idegen, sámáni tudását. Jobb keze lassan alakot váltott. Gorda elmosolyodott, majd egészen lassan kezdte arca Krall vonásait felvenni. A kitaszított rémülten meredt a főpapra, akin most Bleda arcvonásai jelentek meg, ahogy a király felé indult.

Aztán lassan átalakult a fiatalkori Gorda arcvonásaira.

- Ezt nem is reméltem. Újabb ezerötszáz tél. – Gorda döbbenten bámulta új testét. Újra kezdheti egész életét, s megmaradt minden tudása. Így gondolkodott, majd kimérten a könyv felé sétált.

Megállt, hol azelőtt az olvasni tudó is elhelyezkedett. Arcát, ki most már a fiatal Gorda volt a mennyezet felé emelte, majd kántálásba kezdett. Az acélon lévő vésetek, melyek arannyal voltak kiöntve felragyogtak. Az aranysárga szín betöltötte a teret. Az oldal írásjelei feketében pompázva megjelentek Gorda meztelen hátán.

Bleda üvöltött a fájdalomtól, de mozdulni nem tudott. Érezte, ahogy tudatába egy harmadik, eddig idegen hatalom költözik, mely jóval nagyobb Krallnál. A kitaszított arcán a rémület és a félelem sikollyá alakult. Hang nem hagyta el a torkát. Mozdulni ő sem tudott. Tudata lebénult, de felfogta, hogy Gorda megérkezett az Ő testébe is.