A hun Isten kardja - A remény angyala

138. fejezet

Bleda forgatta kezében a fémlapocskát. Az nem tűnt nehéznek. Nem is volt vastag. Annyira belemerült a róvást viselő fémlap tanulmányozásába, észre sem vette, amint az egyik kitaszított tekintette megváltozik. Szeme feketébe vált, annak fehér része eltűnt, vonásai torzulni kezdtek.

- Mit tettél? – hangzott a kérdés a kitaszított szájából. Bleda elméjében erős szúrást érzett, majd hirtelen rájött, Gorda érkezett.

- Csak ...

- Te hataloméhes kutya. Nem farkas vagy, hanem egy kutya. – Gorda próbált komoly maradni, ahogy a király arcára kiülő tehetetlenséget és félelmet figyelte. Bleda még a fémlapocskát is majdnem kiejtette a kezéből, úgy remegett. – Vigyázz azzal a róvással, nehogy megsértsd!! – adta ki a parancsot végül Gorda, s így búcsúzott. – Rakd össze a róvásokat, vidd azokat őrzött helyre. Indulok haza. A többit személyesen megbeszéljük. Ha egyetlen darab is elveszik, halálodat fogod kívánni kínjaid helyett.

S ezzel a kitaszított a földre rogyott. Bleda félelmében kapkodni kezdett, majd gondolatait próbálta rendezni.

- Vigyétek ki ezt a kettőt. Ne üvöltsenek itt. Nem tudok gondolkodni. – a kitaszítottak azonnal próbálták kiszabadítani a fájdalmukban még mindig nyögdécselőket. Bleda közben a többiekhez fordult:

- Szedjétek össze a fémlapokat. Vigyétek Gorda kincstárába. Egyetlen darabot se veszítsetek el.

A kitaszítottak lehajtott fejjel engedelmeskedtek. Érezték, hogy Bleda ereje kezd visszatérni. Talán erősebb is mint korábban. A király is így érzete. Mintha megváltozott volna benne valami a könyv érintésével.

Most, hogy Gorda nincs itt, mintha egyre erősebb lenne. Mintha eddig Krall uralta volna a tudatát, s most az üres helyet a kitaszított főpap távozásával kezdené önmaga betölteni saját fejében.

Bleda behunyta szemét, s látni kezdte maga előtt az erdőket, hegyeket, vizeket, s annak állatait, miket eddig megismert. Mélyen beszívta a levegőt, majd elméjét nyugalomra intette.

„Majd később Bleda, majd később..." jött egy ismeretlen, eddig nem hallott hang elméjében. Mintha saját hangját hallotta volna. „előbb a könyv, s a róvások, ne feledd a róvásokat". Ezzel a hang eltűnt

Hirtelen nagyapja jutott eszébe. Vajon mit tenne Ő? Mit tenne a nagyapám? S Bleda hirtelen megnyugodott. Gondolatban már ismét a trónteremben járt, hát arra is vette útját. Fejébe királyi teendői kezdtek zúgni.

Öccse hamarosan hazatér. Fel kell készülnie fogadására. A hunok királya felkészül hadvezérré vált testvére fogadására.