A hun Isten kardja - A remény angyala

103. fejezet

Gorda a hatalmas acéltömb előtt állt. Még nem döntötte el, mit fog tenni. Bledát várta, hogy annak teste is megjelenjen. Az utóbbi két tél óta már szinte nem is látta emberi alakban. Egyre gyakrabban helyettesítette a trónteremben, s ez is zavarta. Nem így képzelte a világi hatalmat. Ennél sokkal többre vágyott, de már nem tudta igazán, mit is akar.

Két tele hold óta Bleda az eszét is elvesztette, legalábbis Gorda ezt gondolta. Eddig nem fordult népe ellen, de most. Mindet köcsögre húzatta, ki csak említést tett arról, hogy állati formában járja országát. Ezek pedig egyre többen voltak. Az emberrel díszlő karók, mint valami sűrű erdő kezdtek nőni a várfalak alatt. A rothadó hús szaga megtöltötte a fővárost.

- Megjöttél nagy király?

A farkas most lassan két lábra állt, majd emberi alakot öltött.

- Előttem nem kell megjátszanod magad Bleda. Attila már úgy is értesült árulásodról. Talán egy teled lehet. Jó esetben kettő.

- Míg megmentesz, addig biztonságban vagyok.

- Talán. Bleda. Talán.

- Te sem vagy különb nálam. Krall szerint a tudatod lassan a sötétséggé lesz.

- Ahogy a tiéd is Bleda.

- Miért hívtál ide Gorda? – a király ki nem állhatta ezt a táltost.

Hiába volt szinte minden nap együtt a fejében vele. A kapcsolatuk egy irányú volt. Gorda tudott mindent róla. Bleda viszont semmit sem a táltosról. Sok időbe telt, míg ehhez hozzá szokott. Állandóan figyelte ez a pap. Így élte meg. Részéről annyi haszna volt csak ennek, hogy Gorda fel tudta venni alakját, helyére állhatott a trónteremben. Akkor nyugodtan átváltozhatott. Ez bizonyította, hogy az emberek hamisan vádolják. Így oka volt a kivégzéseknek.

- Szükségem van rád Bleda. Nem változhatsz át egy ideig.

- De ... te is tudod, hogy ...

- Tudom. A fájdalmaid. Krallnak még nem tettél erről említést. Nem jól tetted. Ő tudott volna rajtad segíteni.

- Én nem akarom. Nekem ez így jó. Hívd vissza Krallt. Ő is ülhetne a trónteremben.

- Nem tehetem. Te tehetségtelen vagy a háborúban. A beszédhez meg értesz.

- Mire készülsz? – Bleda szeme felcsillant.

- Attilához megyek. – Gorda fürkészni kezdte Bleda arcát tekintetével. – A népek háborúját elő kell készíteni. A sötétség felküldi katonáit.

- Nem lelkesedsz túlzottan Gorda. – Bleda elvigyorodott. – Miért nem bontod fel az egyességedet?

- Nem tudom kivel kötöttem. Ő ismer engem. Én viszont őt nem.

- Én legalább ismerem Krallt. – a király elvigyorodott. – Ő is tartozik nekem.

- Ne gondold. Ő soha nem tehetett volna téged a huszonegyek közé. Még a hetek közé sem Bleda. Én taszítottam ki. Akkor csak a tizenkettek tagja volt. A beavatáson kívül mást nem tudott. Mostani erejét sámánoktól kapta. Azzal itt már semmit nem ér.

Bleda elkomorodott Gorda szavaira. A főtáltos felé fordult, majd kérdőn nézett rá.

Gorda hátra vezette a királyt, majd a kör közepére ültette egy kőszékre, melyet fiatal kitaszítottak hoztak a terembe. Visszament a könyvhöz, majd annak fedeléről halkan egy rövid szöveget olvasott. A csarnok mennyezetén a kiteljesedett hold képe jelent meg Bleda feje felett. A király rá emelte tekintetét, majd farkas vonyítás hagyta el ajkait. Teste lassan remegni kezdett, farkas alakot öltött. Ahogy a mennyezeten fogyni kezdett a hold, Bleda azonnal emberré lett.

- Ettől az igétől csak akkor érzel majd kényszert állati alakot ölteni, ha a hold képe az égen kiteljesedik. Más napokon és éjeken fájdalmaid nem lesznek. Ha kiteljesedik a hold vérszomjad lesz.

- Meddig tart ez? Mi az a vérszomj?

- Ölnöd kell majd Bleda. Ölnöd. Mindegy ki lesz akkor melletted, te el fogod pusztítani, vagy az öl meg téged. Következő nyárig. Addig visszatérek.

Ezzel Gorda távozott a csarnokból.