. . . ér akkor bármit is a szerelem, ha mind a két fél rettegi kimutatni? . . .
cornelia a mosoly megtestesült angyala, belülről szívének szilánkjaival megtöltve. mikor megcsókolja az életében egyetlen botladozó fiút, ő maga se tudja eldönteni...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
. . . egy rózsának is idő kell, hogy képes legyen szirmokat bontani . . .
Vasárnap reggel. Doven házában, a kanapén. Szinte alig aludtam az este, köszönhetően a ruhás megalázásnak. De hiába gondolkoztam, sajnos mindig ugyanoda jutottam el. Nem volt más választásom, hiszen tudtam jól, ha ellenkezek, csupán felbosszantom. Viszont így, hogy tettem amire kért, remélhetőleg nem gyűlöl.
- Reggelt － bukkant fel látókörömben sötét haja. Megszokottan kócos volt, szinte már-már magabiztosan a szemei előtt táncolva.
- Jó reggelt － mosolyogtam felé, de mintha észre se vette volna.
- Hozok neked egy törölközőt, vagy valamit. Gondolom szívesen beállnál a zuhany alá － morogta, kissé kómásan, ami őszintén elég aranyosan festett. Hiszen még sose láttam valakit ennyire álmosnak. Legalábbis, én magabiztosan a koránkelők közé soroltam magam, anya pedig a hajnalban kelők közé tartozott. Számomra megszokott volt, hogy reggel már mindenki olyan, mint délután. De természetesen, Doven itt is kivétel volt.
- Köszönöm － hálálkodtam, majd felültem, azonban ekkor bordámba erős fájdalom szúródott. Egy pillanatra megdermedtem, szemeim összeszorítottam, de egy hangot se adtam ki. Nem adhattam ki, hiszen akkor csak bizonyítanám a fiúnak, hogy igaza van és tényleg gyenge vagyok.
- Tessék － dobta mellém a borzasztóan puhának tűnő anyagot. Kezem óvatosan rá simítottam, hogy meggyőződjek róla, hogy valóban az. Felpillantottam a fiúra, ahogy még mindig előttem ácsorgott, tarkóját vakargatva, miközben éppen ásított egyet.
- Mehetsz elém － közöltem, majd megfogtam a pihe-puha törölközőt és felé nyújtottam. - Tessék.
Doven jobb szemöldöke feje búbjára szökött, szemeiben értetlenség csillogott, ahogy a felé nyújtott anyagot kémlelte.
- Egy törölközőt szeretnél használni velem? － kérdezte és tegnap óta, most először ültek érzelmek az arcára. Igaz ez a zavartság és kíváncsiság kifejezése volt, de egyelőre ez is több volt, mint a semmi.
Azonban kérdése engem is meglepett. Majd pár másodpercre rá, éreztem, ahogy arcom elönti a forróság, ezért elpillantottam. Nem pont így értettem a dolgot, igazából csak szerettem volna felajánlani valamit, ha már nála lakom.
- É-Én... － makogtam.
A fiú felkuncogott, ami újabb meglepetést okozott. Felpillantottam rá, minek köszönhetően az a ritka látvány tárult elém, hogy mosolygott. Ráadásul úgy, ami végtelenül gyermetegnek hatott és őszintének. Mintha tényleg szórakozott volna azon, hogy mennyire esetlen vagyok, azonban nem lenéző értelemben.
