lopott csókok

𝙠𝙞𝙡𝙚𝙣𝙘𝙚𝙙𝙞𝙠 𝙛𝙚𝙟𝙚𝙯𝙚𝙩

0 9
──────────── ·  ·  ·  · ✦

. . . csókot lehelni, hogy életben maradj . . . 

          A Nap sugarai, ahogy gyengéden végig csókolták sötét lényét, ahogy a szellő tökéletesen simított egyszerre arcára és hosszabb hajába, ami néha-néha takarta éj fekete szemeit. Azokat az izzó szemeket, amik rögtön hideggé változtak és valami gonosz felé húztak. Láncra vertek az óriási kezei, rideg arca mozdulatlanságra késztetett, azonban... Ahogy magához húz, amikor egyszerre mozdul keze és tekint le rád. Történik valami más. Abban a rövid egy másodpercben, történik valami olyan látvány, amit többször át szeretnék élni. Talán megkedveltem? Fogalmam sincs... Talán féltem tőle? Inkább bele se akarok gondolni...

Doven Lam maga volt a sötét mélység. Azonban valami mégis húzott hozzá, amit nem tudok megérteni. Talán az esti, lopott csókjaink? Valószínűleg csak kihasznál, hogy cserébe Emma boldog legyen. Miért vágyom ennyire erre? Hogy egy idegent az ő karjaiban lássak nevetni? Most már mégis zavar a látvány, de vajon miért? Hiszen a lány végre boldog. Még ha tudatlanul is érzi ezt, legalább az.

Felsóhajtottam, majd fejem bal kezemből a másikba ejtettem és azzal támasztottam tovább. Teljesen untatott a matek, nem mintha tehettem volna ellene. Egyszerűen csak altató volt az egész. A csengő rázott fel annyira, hogy végre vissza térjek a jelenbe, vissza húzódjak egy sötét sarokba a gondolataim elől, mielőtt össze roppanok közöttük.

Néha kifejezetten gyűlöltem gondolkodni.

Feltápászkodtam a padból, majd elindultam kifelé a teremből. Persze, meg kellett várnom, míg mindenki távozik előttem, hiszen nem hogy előre sem engedtek, még észre sem vettek. Biztosan mindenkit lefáraszt a matek...

Lemerülten indultam meg én is utamra, nem igazán foglalkoztam másokkal magam körül, legszívesebben csak lefeküdtem volna a kopott csempére és aludtam volna. Valószínűleg senkit sem érdekelné a dolog, úgyhogy senki sem ellenezné.

- Cornelia! － egy kissé felébredtem, mikor meghallottam nevem, ahogy egy édes női hang zengte. Elkezdtem keresni az ismerős hang gazdáját és szerencsére gyorsan meg is találtam. Automatikus mosoly húzódott ajkaimból, még ha hirtelen egy kisebb görcs is keletkezett a gyomromban. Valamiért mégis megindultam Emma felé.

A lány a női mosdó előtt ácsorgott. Gondolom, ahogy észrevett, megvárt. Bár nekem nem igazán volt szükségem arra, hogy a szünetem ott töltsem.

- Szia! － ölelt át, amint elé értem. Kissé meglepetésként ért, ezért hirtelen nem is tudtam viszonozni a gesztust, de azért jól esett. - Mizu? － kérdezte vidáman, ami egy kicsit megrémisztett. Nem voltam hozzá szokva a hirtelen kérdésekhez.

- Öm... minden olyan átlagos － mosolyogtam kínosan. Emma bólintott, ezzel válaszolva válaszomra, majd lenyomva a kilincset maga elé invitált. Valamiért még mindig zavart ez a hirtelen kedvesség.

- Ha minden olyan átlagos, akkor miért mászol rá a pasimra? － a hangja most már más volt. Ijesztő és vádaskodó. Meghökkentem csupán a hangnemtől és azonnal felé fordultam, de nem sokat segített rajtam. Emma egy nagyot taszított rajtam abban a pillanatban, én pedig azonnal elveszítettem az egyensúlyom és a hideg csempére estem. Egy szóval sem akarok panaszkodni a takarítók becsületes munkájára, de ma valamiért az átlagosnál is koszosabb volt a talaj.

Az eséstől kifakult, szőke tincseim az arcomba csapódtak, egy másodpercig semmit sem láttam tőlük. Azonban ahogy felnéztem a lányra, feltűnt pár barátnője is, akiket eddig észre sem vettem. Vajon ennyire figyelmetlen lennék?