𝙩𝙞𝙯𝙚𝙙𝙞𝙠 𝙛𝙚𝙟𝙚𝙯𝙚𝙩

1.5K 119 23
                                    

1 0

1 0

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

 . . . minden rózsát szét lehet tépni, hiába szúr . . .





                  Tüdőm könyörögve igyekezett lépést tartani a történtekkel. Könnyeim elvesztek a vízben, ami buborékozva szívta el tőlem a levegőt. Vajon mikor jutottunk el ide? Mikor lettem ennyire gyenge?

Hirtelen került ki fejem a vízből. Hajamnál fogva húzott hátra, éreztem, ahogy nyakam végig ropogott a mozdulat hatására. Felköhögtem, hiszen nem tudtam mit kezdeni a testembe kerülő levegővel.

- Undorító! - üvöltötte fülembe. - Hétfőig rendbe kell hozni az arcod, különben mindenki látni fogja, hogy mekkora nyomorék vagy - mintha csak magának magyarázott volna, hiszen én a következő pillanatban már a padlóra estem. Felszisszentem a hirtelen fájdalomtól.

Újabb köhögési roham húzott magához.

- Minden a te hibád! - hangja körbe szaladta a szobát, élesen hasítva fülembe. Hányszor vágta ezt már hozzám, szinte meg se tudnám számolni. Azonban nem tehettem ellene. Minden egyes alkalomnál fájt, hiszen mégiscsak az apám szájából repkedtek ezek a szavak. Mégiscsak ő volt az, aki a legjobban gyűlölt. - Én megmondtam anyádnak, hogy nem kellett volna megszülnie! Csak balszerencsét hozol erre a családra! Az arcod is, te nyomorult! Hétfőig rendbe kell hoznod! - hangjának lendületével megragadta a pulton pihenő jeges zacskót és egyszerűen felém dobta.

Kezeim védekezően emeltem fel, szerencsémre a kemény zacskó mellettem landolt a földön.

- Miattad nem kapok állást! Miattad vesztünk el mindent! - a szavak nemes egyszerűséggel csúsztak ki száraz ajkain. Igaz, nem ez volt az első eset, hogy kezet emelt rám, viszont ezt akárhányszor megtette, mindig ijesztő volt. Hiszen jóval erősebb volt nálam, semmibe se került neki, hogy arcon csapjon, vagy gyomorba rúgjon. Ezek számára nem kerültek erőfeszítésbe.

Tehetetlen voltam mellette.

Tehetetlen, hiszen az apám volt. Az a személy, aki kiskoromban fogta a kezem, aki nem hagyott elesni, aki mosolyogva tett el aludni, aki büszkén pislogott rám, mikor megtanultam járni. Aki büszkén kereste anya derekát, aki lágy csókot lehelt a homlokára, aki velünk vacsorázott, játszott és filmezett.

Aki egyik napról a másikra megrepedt, majd darabokra tört.

Aki gond nélkül tépte fel anya ajkain a bőrt, aki őrült módjára lökte le a lépcsőn, aki elvakultan verte, mint egy zsákot.

Aki feljutott este a szobámba és minden figyelmeztetés nélkül a saját zsákjává tett.

Éreztem, ahogy meleg könnyeim végig jártak hideg arcomon, azonban nem adtam ki egy hangot sem. Kezeim továbbra is tekintetem előtt voltak, mozdulatlanul igyekeztem eltűnni.

lopott csókokWhere stories live. Discover now