32

1.3K 40 1
                                    

Reggel arra keltem, hogy egy bagoly kopogtat az ablakon. A szőke még nagyon nyugodtan aludt ezért a lehető leghalkabban nyitottam az ablakot és a bagolytól a levelet. Nem sokáig maradt nyugalom a szobában mert mikor kinyitottam a levelet az hangosan elkezdte mondani az üzenetet.

-Baszki..-vonyítottam elfojtott hangon.

,,Amy és Draco azért írtam nektek mert most tudtam meg valamit ami nagyban megváltoztatja az életeteket. Ugye kb 3 hónapja kinyitottam egy levelet amiben az állt, hogy Amy az én lányom viszont most megtaláltam az egyik elkallódott levelet Amy édesanyjától amiben le van írva, hogy elvetélt. Rá 4 hónapra jött még egy levél amit szintén most olvastam el és az állt benne, hogy ismét terhes viszont most Axel Scottól. Az egésznek annyi a lényege, hogy nem vagytok testvérek és áldásunkat adjuk rátok Cissyvel.''

A papír ezután szét tépte magát és bele esett a kukába. A szőke kómás fejjel nézett rám, látszott rajta, hogy nem érti mi van. 

-Van egy nagyon jó hírem.-mosolyogtam.

-Ugye az, hogy aludhatok még?-nyomta fejét a párnába.

-Nem vagyunk testvérek!-ugrottam hozzá.

Fel nézett és egyre nagyobb mosoly ült ki az arcára.

-Igen.. IGEN!-kiabált fel majd megcsókolt.

-Mi az isten folyik itt?-lépett be Pansy.

-Mintha a te dolgod lenne.-vicsorogtam.

-Nyugi van! Csak kérdezni szerettem volna valamit Dracotól.-emelte fel a kezeit.

-Csak gyorsan mert még szeretnék aludni.-ült le az ágyra.

-El jössz a kontrolokra és ott leszel mellettem a nagy pillanatkor?-Pansy úgy nézett int egy vágyakozó kiskutya.

A szőkével összenéztünk majd vissza Pansyre.

-Megbolondultál?-kerekedtek ki Draco szemei- Én nem akarok mástól gyereket csak Amytől szóval ha megtartod az a te döntésed de rám ugyan ne számíts.

-Annyi emberség legyen már benned hogyha már egyszer felcsináltál akkor legalább mellettem legyél legalább egy kicsit!-akadt ki Pansy.

-Nagyon jó abortusz tablettákat lehet kapni.-mosolyogtam.

-Csak nem féltékeny vagy, hogy nekem lehet gyerekem egy Malfoytól?-azt az önelégült képét be tudtam volna verni- Remélem az apja gyönyörű haját örökli.-nyúlt volna a szőke felé.

Itt lett vége minden önuralmamnak, megfogtam a pólójánál fogva és neki löktem a falnak. Kicsit elemeltem a földtől és tovább vicsorogtam.

-Ha egy ujjal hozzá mersz nyúlni szét téplek!-fenyegettem majd egy váza szét robbant az éjjeliszekrényen.

-Úgyse ölnél meg, nincs merszed!-emelte meg fejét.

-Azt hiszed?-vettem elő a pálcámat.

-Amy állj!-kapta el csuklómat a szőke.

Elengedtem a lányt és hátra léptem. Gyorsan ki szaladt a szobából én pedig Draco felé fordultam. A kandallóban a tűz felerősödött.

-Amy nyugodj meg vagy az egész Roxfort robbanni fog!-fogta meg a vállamat.

-Ha az a kis picsa még egyszer ide meri húzni a képét esküszöm, hogy!-vettem egy mély levegőt, kihúztam magam majd elhaladtam a szőke mellett.

Egy gyors varázslattal mindent helyretettem és a szoba úgy festett mint újkorában. Hirtelen azt éreztem, hogy két kéz csúszik hátulról a hasamra majd megéreztem Draco testét a hátamon.

-Annyira szeretlek..-puszilta meg a vállamat és magához húzott. 

Nem válaszoltam csak hátra nyúltam és végig simítottam az arcát. Mikor meglazult a kezének szorítása megfordultam és megcsókoltam.

-Már csak háromnegyed év és szabadok vagyunk.-nyomtam homlokomat az övének.

-Szerintem rá érünk majd szakmát választani mikor már a vagyon kicsit szorít.-felvette azt az igazi Malfoyos mosolyát amitől ajkamba haraptam.

-Lenne egy kérdésem.-néztem fel a szőke szemeibe.

Érdeklődve nézett ezért vettem egy mély levegőt és belekezdtem.

-Szóval, hogy tényleg szeretnél tőlem gyereket? Szeretnél majd elvenni és felnevelni egy élőlényt?-haraptam be a számat.

-Persze, hogy szeretnék.-csillogtak szemei.

-Néha annyira romantikus tudsz lenni, szeretem ezt a Dracot.-mosolyogtam bele egy csókba.


Barátság extrákkal [Harry Potter fanfiction] (+18)Where stories live. Discover now