42

1.1K 38 1
                                    

Kb 30 perc múlva ismét Blaise felé tartottunk, Draco már egy teljesen másik ruhában. Állítása szerint csak az apja arckifejezése végett préselte bele magát a ruháimba. Mikor megérkeztünk már a ház előtt fülsüketítő volt a zene hát még bent. Az egész ház elvolt sötétítve, csak a buli fények világítottak. Szereztünk piát majd elkezdtünk a házigazdával beszélgetni.

-Jól megcsináltad haver.-veregette vállon a szőke.

-Köszi, én is büszke vagyok magamra.-vigyorgott Balise.

-A szomszédok biztos örülnek.-bólogattam elismerően.

-Tökre nem érdekelnek a szomszédok.-vihogott.

Addig nem ittunk sokat míg el nem érkezett az este, de utána. Éjfél körül vesztettem el teljesen a fonalat pia számolás téren csak arra emlékeztem, hogy marhára berúgtunk. Egész éjjel táncoltunk és ittunk. Kb hajnali 2 körül rá eszméltem, hogy haza kéne menni. Draco csutak részeg volt így én vezettem viszont én se voltam annyira jó állapotban. Csoda, hogy nem mentünk neki semminek. Mikor haza értünk alig mertünk be nyitni.

-Halkan.-suttogta a szőke, az út alatt elért egy állapotot ahol már tudott gondolkodni és járni.

Lassan lenyomtam a kilincset majd beléptünk a kúriába. Nyilván persze, hogy a szöszi az első szembe jövő tárgyban elesett.

-Baszd meg.. nem tudtál volna halkabb lenni..-förmedtem rá.

-Ez jött belém..-röhögött.

Nehezen de feljutottunk a szobánkba majd levetkőztünk alsóneműre és lefeküdtünk aludni.

Reggel dobogásra ébredtem. Felnéztem és a wc felé rohanó szőkét láttam. Jót röhögtem majd hasra fordultam és újra lecsuktam a szemeimet. Ismét a szőke mozgására keltem, most viszont mellém mászott vissza.

-Mmm.. Nem érzed jól magad..?-öleltem át.

-Az enyhe kifejezés..-nyögött fájdalmasan.

-Mid fáj?-nyitottam ki szemeimet és egyenesen felnéztem rá.

-A fejem, a végtagjaim, a mindenem..

-Hozok neked valamit..-csúsztam le az ágyról és lefolytam az alsószintre.

Szereztem aspirint majd vissza másztam a lépcsőkön. Mikor felértem a szőke ismét a WC-ben tartózkodott. Be mentem hozzá és miközben ő a WC felett öklendezett vagy hányt a hátát simogattam. Mikor mondhatni végzett elfeküdt a WC ülőkén és fáradtan szipogott.

-Soha többet nem fogok inni..-nyöszörgött.

-Hoztam gyógyszert.-pusziltam meg a fejét majd felálltam szerezni vizet.

Kb 15 perc múlva már az ágyon fetrengett.

-Már jobban vagy?-öleltem át.

-Fogjuk rá, már nincs hányingerem..-húzta a száját.

-Az is valami.

-Viszont van valami amitől kicsit félnünk kell..-itt egy kis hatásszünetet tartott- Nem hiszem, hogy a világ leghalkabb hazaérése volt a tegnapi és apu erre nagyon allergiás.

-Ne ijesztgess..

-Csak az igazat mondom.-rántotta meg a vállát majd felvett egy pólót és elindult le.

Mivel én már voltam lent ezért volt rajtam ruha és azonnal a szőke után indultam. Lucius már az asztalnál ült és kávéját szürcsölgette.

-Jó reggelt.-mosolyogtam angyalian majd leültem.

-Úgy szint. Jó volt a buli?-nézett fel újságjából.

-Igen, bár az utóhatás meg szivatott főleg Dracot.

-Az előhatás is.. Jó halkan sikerült bejönnötök..

Nem válaszoltunk csak töltöttünk magunknak kávét. A reggelim egy kakaós croissant volt a szőke pedig egy lekváros pirítóst nyammogott.

-És, hogy van Parkinson kisasszony? Úgy hallottam terhes.-Draco válasz helyett nemes egyszerűséggel félre nyelt majd az asztal fölé görnyedve köhögött én pedig majdnem kiköptem a számba lévő falatot.

-Remekül van.-mosolyogtam ami inkább valami vicsorgáshoz hasonlított, közben meg a szőke hátát veregettem, hogy ne fulladjon meg.

-És ki az apa?-most már Narcissa is beszállt a beszélgetésbe.

Itt össze néztünk a mellettem ülő szőkével majd megköszörülte a torkát és apjára nézett.

-Nem tudom mennyire fogtok neki örülni de hát.. tőlem..-az utolsó szót szinte suttogta.  

Lucius elejtette a villáját felesége meg úgy nézett mintha éppen Voldemort ült volna be egy teára.

-És mégis, hogy, mikor, miért?-az 1M galleonos kérdés.

-Hát volt egy elég görbe esténk ahol hát.. na..-a szöszi valószínűleg reménykedett, hogy nem dobják egy sárkány elé eledelnek.

-De ha ez megnyugtat kisláány!-a hangom 1 oktávval feljebb csúszott.

Lucius egy hajszála se tűnt nyugodtabbnak csak beletörődött a sorsába.

/Halihó! Tudom, hogy lassan halad a történet de annyi ötletem van még pl a házasság előtt vagy stb, hogy nem bírok magammal. Köszönöm a 200 voteot és a több mint 3K megtekintést❤/

Barátság extrákkal [Harry Potter fanfiction] (+18)Where stories live. Discover now