Dumb Cupido

Egyből a mély vízbe

Azt mondtam magamnak, hogy bátor leszek és megyek hyung-hoz. Fel is keltem nagy hirtelen és mentem is, csak hát az ajtónál megtorpantam. Egy pár percbe beletelt mire be tudtam s mertem kopogni. Szinte azonnal ki is szólt, hogy mehetek. Ezután mertem csak benyitni és be is menni hozzá.
- Gyere, ülj ide. - mondta s mutatott is egy székre amit odahúzott maga mellé.
*Mit szeretnél mutatni nekem hyung?*
- Mindjárt megtudod. - olyan kis titokzatos volt, zavart is okozott bennem. Akkor még jobban mikor levette nyakából a fülest és rám rakta. Be is nyomott valamit az előtte lévő gépen, mire a fülesből egy szép számot hallottam meg. Első hallásra megfogott, meghatott vele. Nem is bírtam ki könnyek nélkül végig.
- Ennyire rossz vagy ennyire jó?
*Igazán nagyon szép szám.* - amint eszembe jutott majdnem jobban könnyeztem, de igyekeztem visszafogni magam előtte - *Igazán nagyon szerencsés az a személy akinek ezt a dalt írtad.*
- Lebuktam mi? - aranyos volt és szégyelltem magam amiért ostoba könnyeimmel elszomorítom. Tehát jól sejtettem, van valaki akiért annyira odavan, hogy még dalt is ír neki. Boldognak kellene lennem, de engem ez mégis csak elszomorít. Miért? Mert ebből tudom, hogy hiába is álmodozom sosem lehet olyan hogy ő meg én...
Hirtelen keltem fel és hagytam ott őt. Nem akartam zavarni bátyám, ezért csak a nappaliig futottam. Ott dőltem le a kanapéra és ott sírtam magam álomba végül.
Másnap bátyám ébresztett. Kérdezte mi a baj, miért sírtam. Nem mondtam el neki, legalábbis nem az igazat. Az igazságtól nagyon kiakadt volna, az pedig nem lett volna jó mikor olysn jól rendbe jött. Ezért aztán füllentettem neki. A napot aztán a szobájában töltöttem míg ő a fiúkkal dolgozni ment.
Ez így folytatódott, így ment míg ott voltam. Hyung-ot kerültem ahogyan csak tudtam. Még a próbatermükbe de mentem többet nehogy összefussak vele. Úgy gondoltam így lesz a legjobb. Nem kell, hogy tudjon értelmeimről, nem kell, hogy sajnáljon meg semmi ilyen.
Eljött aztán távozásom napja is. Bátyám természetesen a napot velem töltötte, aztán ő volt az is aki kivitt a reptérre. Valahogy akkor újra elérzékenyültem. Úgy bőgtem mintha soha többé nem láthatnám, holott nem is volt így, csak egy időre megint távol leszek tőle.
Elbúcsúztunk végül, aztán míg én a géphez mentem ő vissza a munkához.
Ez volt kb fél éve. Napra pontosan. Bizony.
Azóta ha lehet még jobban odafigyeltem, tanultam, csak higy ne tudjak másra gondolni. De amilyen az én szerencsém nem tudtam semmit sem feledni, legfőképpen az érzéseim. S ez ott, akkor okozott kisebb sokkot, mikor kiderült, hogy az utolsó fél évem amit gyakorlaton tölthetek, pont annál a cégnél tehetem ahol az én menő bátyám és szívem szerelme van s dolgozik. Elsőre alig mertem elhinni. Aztán mikor a mail után kaptam egy hívást a cégtől akkor hittem ek igazán, sőt, akkor robbant bennem egy boldogság bomba és vigyorogtam ezerrel. Első gondolatom volt bátyámmal közölni a nagy hírt, végük meg is tettem, de azt nem mondtam el neki hogy pontosan hol meg melyik cégnél leszek. Annyi volt biztos, hogy a közelben leszek és mikor tudom meglátogatom őt, vagy ő engem.
Eme látogatásra az első hónapom végén került sor. Bár nagyon nem úgy ahogy számítottam rá. Kisebb sokkot kaptam mikor az a személy aki mellett tanultam s voltam úgymond, közölte hogy bevet a mély vízbe és rám hagyja az egyik bandát. Azt nem mondta kik azok, csak azt hogy melyik terembe kell menjek és melyik koreográfiát kell velük gyakotolnom. Nos, a sokk azért volt, mert a bátyám bandájához küldött az illető. Nem tudom kitolásból e vagy mert tudta, hogy az egyik tag a bátyám. Mindenesetre mikor megláttam őket és ők engem a termükbe lépve... hát nem csak én kaptam sokkot.
"Szia bátyus." - köszöntem neki, aztán le is rohantam. Nyakába vetve magam örültem ki magam.
- Hát te? - agyon ölelgetett ő is engem ahogy én őt - Gyakorlaton kellene lenned nem?
"Hát én." - mosolyogtam hisz boldog voltam, hogy láthatom - "Ott is vagyok." - mosolyom még nagyobb lett mikor láttam meglepem, s úgy is hogy észrevettem mikor leesik neki a dolog.
- Csak nem?
"De." - és elmeséltem neki ami eddig titok volt - "Bocsi bátyus, de nem mondhattam el míg nem biztos. Meg akartalak lepni."
- Ok, értem, de hogyhogy itt? - talán mégse értett meg mindent. Vagy csak még sokkos volt.
"Már mondtam te buta. Aki mellett a gyakorlatom töltöm úgy gondolta bedob engem a mély vízbe. Csak szerintem nem tudta, hogy te a testvérem vagy."
- Öhm... Esetleg elmondjátok nekünk is mi van? - Yunho volt aki először közbe szólt. Aranyos volt kis zavara.
- Az can kérlek szépen, hogy az öcsém fog minket tanítani ma. - bátyám szavai nyomán irtó nagy csend lett. Meg is csaptam vállát kicsit.
- Ez most komoly? - Jongho ébredt fel először a sokkból.
- Teljesen. - bátyám ölelt is engem.
- De tényleg? Nem vicc? - Wooyoung is feléledt.
- Mondom.
*Tényleg igaz. Nem viccel a bátyám és én sem. Egy hónapja vagyok itt. Az utolsó fél évem gyakorlaton töltöm, itt, a cégeteknél.* - roppant kínos helyzetbe hozott az a piszok akinél tanulok, de már nincs visszaút és nem is akarok meghátrálni - *Akivel szoktatok próbálni úgy gondolta bedob a mély vízbe. Szóval itt vagyok.*
- Én megmondtam. - hyung szavára mind felé fordultak, én meg csak pirultam - És te kölyök nem hittél nekem. - mutatott rám és én bólintottam, hogy így van, hogy igen.
*Akkor azt hiszem hozzá is láthanánk a munkához.* - féltem a reakciójuktól, de nem az volt mint vártam.
- Remélem azért te nem leszel hajcsár. - San valahogy aranyosnak hatott.
*Dehogy.*
- Akkor jó. - ha őérte dobogna szívem a mosolyától elolvadtam volna, de így csak zavarba hozott kicsit.
*Azt mondta a koreográfus, hogy az I'm The One koreográfiáját kellene újra venni mert vannak dolgok amik még mindig nem tökéletesek.* - mondtam azt amit nekem mondtak - *Lehetne olyat, hogy végig veszitek, megnézem és kitaláljuk mi nem jó?*
- Nekem ok. - Yeosang egy percig nem tiltakozott.
- Szerintem mindenkinek jó így. - bátyám mondta ezt, amivel legnagyobb meglepetésemre mindenki egyet értett.
Szívem a torkomban dobogott már akkor mikor beléptem hozzájuk, még azóta is, most meg mikor Yunho ment zenét kapcsolni még keményebb lett. Be is állt mindenki, aztán kezdték is, egy percet se vártak. De a buta szívem se mely újra lángra lobbant imádott hyung-om ért.