Maradj Velem! (Bucky Barnes ff. )

Rémes Álmok

Amint elaludtam, végre nyugodt lettem. Azonban az éjjel közepén felébredtem. Ásítva bújtam ki a puha ágyból és vettem fel a papucsom. Ki lehet ez? Annyira rossz álmai csak nem lehetnek. Kilépve a folyosóra, megcsapott a hideg levegő, ami az ablakon jött be. Libabőrös lettem, de nem ez miatt, hanem a kétségbe esett hangok miatt. Óvatosan pisszenés nélkül mentem alig 1 szobával arrébb, mivel a tőlem számítva 2. Szobából szűrödtek ki a hangok. A hang egyre jobban hallható volt. A szobához érve, először kopogni akartam, de kezem megállítottam félúton.
~ most mit csináljak? ~ morfondirozok. Pár perc múlva, már a hang olyan mértékben szörnyen hangzott, hogy inkább résnyire nyitottam az ajtót és benéztem. Egy fél pucér férfit láttam. Bementem, hallkan egy pisszenés nélkül, majd becsuktam az ajtót. Kicsit erősebben sikerült becsukni, így fogaim össze szorítva  léptem halkan arrébb. Felém irányult már arca.
- Bucky... - suttogtam magam elé. Tiszta izzadság volt a homloka és még mindig össze vissza magyarázott magában. A párnát pedig olyan erősen szorította, hogy a saját erőmmel sem tudnám kitépni kezéből. Osonva mentem az ágy széléhez. Szemei össze voltak szorítva. Nagyon félhet. Egy könnycsepp növekedett szememben. Tudom mit érez most. És szörnyű látni. Arcához emelve kezem érintette meg, a kissé borostás bőrfelületet. Gondolataiban vájkáltam. Egy kínzó eszköznek látszó valamire volt kötve. A halál félelem  csillogott szemében. Ezek mellet pedig a fájdalom és a bú... Rettentő érzés volt látni, így el is sírtam magam kicsit, mivel átvettem érzéseit. Ez persze a külvilágba hangosabb volt. Buck felkellt és a karomat megfogta tolt el magától messzebb. Kinyitva szemeim törölgettem le a könnyeket.
- te.... Te mit keresel a szobámban? - ül fel, rövid haját kicsit arrébb igazítva. Megszeppentem kicsit.
- én... Én hallotam, hogy nem vagy jól, ezért jöttem be. És... Kicsit láttam az álmod... - vallom be  habogva. Szemei nagyra nyíltak és rám meredtek.
- mi? Te... Te láttad? - értetlenkedik. Mély levegőt vettem és leültem az ágyra.
- igen láttam... Szörnyen sajnálom... Átérzem. - szinte hallotam fogai csikorgását.
- te ezt nem érzed át... - néz rám. Haragos tekintete van. De miért? Mi rosszat tettem?
- nekem is voltak rémálmaim... Nem is egy...
- de az nem lehet olyan, mint az enyém... Talán kislányként féltél a mumusoktól és arról álmodtál, de ha láttad akkor észre veszed a külömbséget - förmed rám. Össze ráncolta homlokom néztem szemébe.
- nem szörnyekről álmodtam.. Hanem vissza álmodtam a múltat vagy épp a jövőt! - láttam rajta , hogy kíváncsi mit is értek ezalatt.
- amikor tinédzser  lettem... Killian emberi szemet vetettek rám.... De nem olyan formában... Az egyik pedig valamikor fogta magát a sarokba nyomott lefogott és majdnem megerőszakolt... A másodiknál nem volt akkora szerencsém, hogy megússzam. - mondom el a színtiszta igazságot. Ő pedig csak egy halk "ch"- t engedett ki magából.
- és azt hiszed ez annyira rossz? Értem... Biztos nem volt kellemes... De ez akkor is másabb. A tiéd... Egyszeri eset, és lehet, hogy élvezted is... Hiszen az agy nem mindig a színtiszta valóságot tárja elénk - azonnal felment bennem a pumpa. Olyan erősen vágtam pofán, hogy a kéznyomom is ott maradt.
- normális vagy? Ezt mondod? Egy rohadék vagy! Tudod... Az az egy alkalom volt életem legborzalmasabb élménye, az mellet, hogy anya meghalt! Nem élveztem... Hetekig sírógörcsel aludtam el. Én megértettelek valamennyire. - kelek fel az ágyról.
- de tudod mit? Bazd meg! - ordítok rá. Arcát fogja még kissé szomorkásan. De nem hat meg nagyon a dolog.
- le nem írható szavakkal mennyire nagy traumát okozott nekem. Te meg azt mondod, hogy nem nagy ügy?... Azt hittem lehetünk barátok, de úgy látszik, te egy érzéketlen tulok vagy . - viharzok ki onnan magam mögött becsapva az ajtót. Azonnal hallotam, hogy jön utánam.
- Jo, Jo, várj már! Kérlek... - spurizik utánam. Azonban gyorsan beérek a szobámba és magamra zárom az ajtót. Lecsuszva a földre, húztam fel térdeim és törtem ki sírásban.
- sajnálom... Nem akartam... - sóhajt, leülve az ajtó másik felébe. Én alig bírtam megnyugodni, teljesen kibuktam. Ismeretlen dolgoktól vezérelve mentem el az ajtótól és mentem az ablakhoz. Mivel a földszinten vagyunk nincs  magasan a talaj. Ahhoz biztos nem, hogy kimásszak. Kinyitottam az ablakot, majd óvatosan kimásztam rajta. A puha fűbe érkezve szaladtam onnan. Alig kaptam levegőt, de futni akartam. Csak futni és futni... Az útra értem, de korom sötét volt. Egy autó  épp akkor jött. A fényszóró fénye megvilágított ugyan, de a sofőr későn vett észre és nekem jött. Minden elsötétült.