Maradj Velem! (Bucky Barnes ff. )

Fáj...

Nos, remélem úgy alakul minden ahogy terveztem! Egy jó kis mulatság Jamesszel... Szobámban már készülődtem. Elő vettem egy kék felsőt és egy fekete nadrágot. A szekrényből kiesett egy kép azonban. Felvettem majd mosollyal arcomon néztem meg. Azonban ez le is fagyott, látva ki van rajta. Mosolygós barna hajú és szemű fiatal nő nézett velem szembe.
- Anya... - motyogtam magam elé remegő hangon. Leültem és nézni kezdtem a kis képet.

Flashback...

- Anyu... Anyu minden oké? - kuporodom elé.
- Semmi baj picim... Anya csak beütötte a száját - oda nyúltam és letöröltem. Hiába vagyok 5 éves, tudom nem annyira rossz anya koordinációja hogy csak úgy elessen.
- Miért bántanak? - potyog le pár könnyem anyukám nézve. Félek meghal, elveszítem. Oda húzott magához és megölelt.
- Semmi baj... Anya mindig itt lesz és megvéd - puszil fejem bubjára... De tudtam hogy nem így lesz... Láttam a jövőt. És abban ő nem volt ott.

Mire észbe kaptam, a való világban az arcom könny áztatta lett. Szemeim kivörösödtek. Magamhoz szorítottam a papírt és némán sírtam. Annyira hiányzik... Annyira szerettem. S most itt van apa, aki azt se tudja mi fán terem a nevelés.. Hiányzik anya, a rendes anyám és nem Pepper. Össze kuporodva néztem magam elé miközben néha egy-kettő nagyobb könnycsepp gurult le az arcomon.
- Jo, Jo mi a baj? - hallok egy hangot, majd guggol le mellém valaki. Lassan pislogva fordítottam oda a fejem.
- Nem megyek sehova - remeg meg hangom. Elhúzodtam. Most még James jelenléte sem akaródzik jónak lenni. Ő azonban oda ült mellém, falnak vetve hátát. Éreztem, ahogy a keze.. Az igazi keze rá simul a térdemre.
- Nézd Josie... Nekem elmondhatod mi bánt.... Szóval... Elárulod... Ha szépen kérlek? - hallatszik rekettes hangja egészen közel a fejemhez. Nem látok a könnyeimtől... Ez nem tetszik. Megremegett a lábam és úgy maga a testem.. El is löktem a rajtam pihenő kezét.
- Neh... Neh.. Neh nyúlj ho... Ho.. Hozzám - akad a levegő be. Jaj.. Pánik.. De pont most. Ne már.. Könyörgöm istenem csak most ne. Átöleltem a térdeim mély levegőt véve.
- Héj... Csak nyugodtan.. Apránként - próbál higggadtan beszélni hozzám. De érzem hangján, hogy zaklatott. Mitől? Tőlem? Ennyire kiámbrándító látvány lennék... Csodás
- J... Jam.. James menj el. - kérem elvékonyodó hangon magamhoz véve nem épp valami lassan a levegőt. Mocorgást hallotam. Az ajtó becsukódott. Végre.. Egyedül. Hűs fuvallat jött el melletem és ismét leült mellém valaki. Az illatból ítélve, Barnes az. Hogy most az egyszer sem képes végre azt csinálni amit én szeretnék. Puha zsebkendő ért a kezemhez.
- Ez jól jöhet... És ami a kérésed illeti... Elutasítom. - toppant is egy aprót. Erre össze rezzentem. Megijeszt. De most nem lehetek pojáca... Mély levegőt vettem. Mostmár elég. Én döntök.
- Barnes... Utoljára kérem ilyen szépen. - néztem fel és löktem el a kezét. Nem akarom hogy hozzám nyúljon..
- Tűnj ki a szobámból.. És hagyj egyedül. Nem vagyok vevő most se rád, se erre.. - értem az érzelmi támaszos dologra. Kezd felhúzni. Oda néztem rá, szinte égető tekintettel. Nem tudom kitől örököltem a kék szemet, de most épp jól jön. Hiszen láthatja mennyire mérges vagyok. Nem tetszik amit csinál, amit mond.. Semmi se tetszik most. Azt akarom hogy húzzon a francba. Ő meglepetten pislog rám ártatlan arccal. Ne már.. James.. Vedd a lapot és húzz el. Hirtelen kelt fel és dobta mellém a zsepit. Na ez nem volt szép. Tiszta piszok lesz.
- Ha ez a vágyad... - fordul meg és indul is ki. Én megkönnyebülten sóhajtottam, de hirtelen fordult vissza.
- Tudod... Először nagyon.. Nem voltál szimpatikus. De mostmár az vagy. És csak segíteni akartam, de te elutasítasz bármit is tegyek. Ez nem szép dolog tőled! - olt le eléggé mély és lekezelő hangon.
- Maradj akkor egyedül a bánattal... - viharzik ki. Becsapta az ajtót és amint ez megtörtént, nálam eltörött a mécses. Ez.... Ez most Fáj. De nem értem minek.. Miért. Hisz nem kéne. Felmásztam az ágyra, majd aztán a takarót magamra húzva szipogtam és próbáltam megnyugodni. Lassan vettem a levegőt... És lassan elaludtam.