Maradj Velem! (Bucky Barnes ff. )

Mi Történt?

Az első és legfontosabb dolog, amire gondolni tudtam, miután a tudatom magához tért, hogy mi törnénhetett? Oké. Annyi még meg van, hogy Marc igyekezett kimenekíteni... De aztán. Basszus!Apáék jól lehetnek?! Remélem nekik nem esett bajuk. Mert nagyon úgy tűnik nekem valami bajom van, ha csak sötét és világos foltok llebegnek körülöttem és minden szónak visszhangja van. A talajon ültem, ha lehet így fogalmazni és erősen koncentráltam. Robbanás, Marc, James.. Katonák. Belém hasít a feleszmélés. Neki csapódtunk egy falnak... Az lehetett a baj. De, ha csak ennyi... Miért vagyok itt? Azt se tudom mi ez a hely.
- A tudat alattid.. Afféle oltalom, minden elől.. - válaszol valaki a fejemben kavargó kérdésre. Azon nyomban felnéztem.. És tekintetemmel keresni kezdtem a hang tulajdonosát. Csak egy fényesebb pontot láttam, az vibrált és kezdett közeledni.
- Mi a f....
- Héj! Vigyázz a szádra. - korhol le a hang. Eréjes és magabiztos.
- Mégis mi a francot akarsz tőlem?! Mi vagy? Mi történt? - Nyugodj meg, nincs mitől félned. - közeledik ismét a fény. Megijeszt. Azonnal megpróbálok felkelni, de csak előre bukok és a kezeim az ingoványossá vált fekete anyagba csúsznak. Maró érzés váltja fel a semlegest és fogaim szorítva hördülök.
- Ne küzdj! Nem akarunk elveszíteni. - figyelmeztet az idegen. Felkapom a fejem, ami a semmihez se hasonlító érzés miatt lecsuklott.
- Kik nem akarnak? - nyitom nagyobbra a szemeim.
- A családod. A barátaid... A Bosszúállók. - dörmögi megnyugvásra biztató hang.
- Honnan tudjam, hogy nem hazudsz? - morgom idegesen. Elegen vágtak át az életben. Lehet ő is egy közülük.
- Nem vagyok olyan, mint ők... Bízz bennem. - meghökkenek.
- Honnan...
- Visszhangzik minden gondolatod és szavad. - repül még közelebb a hang. Próbálok mozdulni, de ismét fájdalom üti fel fejét, amint próbálok szabadulni.
- Josie! Vagy nyugton maradsz és hallgatsz rám, vagy csak a Hydra éned marad örökre! - köpi mérgesen az idegen a szavakat. Azonnal megszédülök. Hydra. Erről rögtön Bucky jut eszembe és vele mit tettek. Félek. Nem akarom, nagyon nem.
- Mit... Mit tegyek? - kérdezem a hangot.
- Ahhoz, hogy újra te légy önmagad... Egy emléken keresztül kell megnyitni, a fő elmehálózatod. Hogy te urald. Te dönts... Válasz egy emléket, s menekülj azon keresztül, a legelső ajtón át. - kapom meg az instukcióm. Azonnal gondolkozni kezdtem. Melyik lenne alkalmas. Belém hasít a feleszmélés, tudod melyiket választom. Lehunyom a szemeim, s utoljára meg hallom a hangot.
- Sok szerencsét Josie...
Ahogy a szemeim lehunytam, egyből ott találtam magam.
A régi "szobám". Vagyis az ágyam, a rózsaszín kis lámpám és a rongyos kutya plüssöm. Pillanatokon belül berontott a kiskori énem, az ajtón. Körül néztem, majd lassan, amennyire sikerült úgy álltam fel.
- Anyuuu gyere már! - visít kicsi énem, majd az ágyba veti magát és szorosan öleli magához a kutyust, félelemmel csillogó szemekkel nézve az ajtót. Már ekkor tudtam, hogy félni kell. Sose volt biztos, hogy anya nyit be. Volt, hogy egy őr jött. De most azt az emléket valasztottam, ami jó.  Hirtelen nyílt az ajtó és anya nyugodt barna szempárja a kislányra vetült. Szemei karikásak voltak a sok munka miatt, de így is időt szakított rám. Leült az ágyra, a kisebbik énem pedig rögvest az ölébe kucorodott. Kb 5 éves lehettem.
- Mondj egy mesét! Kérlek... - játszik anya hajával.
- Melyiket? - billenti a fejét.
- Amikor jött a fiú  - tapsikol álmosan pislogva. Ekkor még nem tudtam, de ez a mese apáról szólt. Minden este ugyan ezt a mesét kértem, mert a barna szemű fiú volt a kedvencem.
- Hát jó. - sóhajtott mosolyogva anya. Amennyire tudtam, oda kúsztam az ágyhoz és az ajtót néztem. Zárva volt. Türelmesnek kell lennem.
- Volt egyszer a világon... Egy lány. Aki egy napon találkozott egy vörös hajú fiúval, aki a Holdat is képes lett volna oda ígérni neki, csakhogy az övé legyen. - szusszant anya. Killian... Az a nyomorék. A kicsi Josie teljesen anyához fészkelte magát.
- Minden jól ment köztük. A fiú teljesen el akarta csábítani a lányt. Csakhogy az idővel rájött, nem a lány, hanem a lány esze kell neki. Így semmire se ment a sok hazugsággal. - kezdte el simogatni. Annyira jó volt hozzám.
- Egy nap aztán... Találkozott egy barna hajú humoros, kedves és vonzó fiúval. Akivel végig táncolt három egész éjjelt. Nagyon szerették egymást, de a fiúnak el kellet mennie, ám mielőtt távozott, csillagokat adott a lánynak. Hogy ezáltal emlékezzen rá. És a másik fiú elől a ragyogásuk elrejthetik. A lány bár szomorú volt, tudta, egy nap újra találkozik a fiúval, és örökké együtt táncolnak a csillagok között.
- És lesz három gyerekük! - szuszogta pici énem.
- Úgy van.. Három ksi csemete... - dünnyögte anya szomorkásan. Tudom, hogy ő többet érzet apa iránt, mint apa. Ezért persze nem okoltam. Anya az ágyba fektette a picit, majd mielőtt kiment dúdolt neki.
" Légy jó kislány sose félj,
Én szeretlek a legjobban a Föld kerekén". Ahogy ezt hallotam, elmosolyodtam, és tuti sírtam volna, ha tehettem volna. Anya kiindult az ajtón, és mielőtt becsukta volna, át mentem én is. Vakító fehérség ütötte fel a fejét, és én pedig a szemeim takarva kiáltottam.