Maradj Velem! (Bucky Barnes ff. )

Ne Gondolj Semmire!

Borzasztó dörömbölés töltötte be a szobám.
~ Jézusom, ki akarják törni az ajtóm? ~ riadtan ültem fel. Megdörzsöltem a szemeim, aztán a plafonra néztem.
- JARVIS! Ki a jó élet az?! - morgok akár egy öt éves. Így kelni kellemetlen.
- Mr. Barnes az. - válaszolta semlegesen. Lefagytam és egy idő után már zsibbadtam. ~ Bassza meg~.
- Jo! Jo nyisd már ki! Kérlek. - enyhül a hangja a vége felé. Össze préseltem az ajkaim és görcsösen remegni kezdett.
~ Úristen mit teszek vele... ~ az arcomat a tenyereimbe temettem és szipogtam párat.  Na nem! Nem sírok. Nincs is miért. Gondoltam egyet és a gardrób felé vettem az irányt. A dörömbölés pedig megszűnt pillanatokon belül. Ezazz. Biztos rá jött, hogy ezzel magára vonja a figyelmet. Felkaptam egy szürke melegítő nadrágot, egy fekete pólót, rá cipzáros szürke pulcsit. Letudtam közben az arcmosást is. Egy ideig vártam az ajtó nyitással, végül halkan megszólaltam.
- JARVIS, nyisd az ajtót.
- Azonnal, Ms. Stark. - kattant a zár. Kiléptem és szerencsémre egy árva lélek sem volt a közelben. A konyha irányába mentem, onnan már azért hallatszódott a ricsaj. Jó sokan voltak vagyis 5-en azt hiszen.
- Héj, kölyök, minden rendben? - rebben felém apám magabiztos léptekkel. Szatén ing és fekete mellény volt rajta, öltönynadrággal és lakk cipővel, emellé társult egy drága karóra. Hát igen, bárki bármit mond, apám az ász stílus ügyben.
- Uhum... Csak picit nyúzott vagyok. - dörgölöm a szemeim.
- Hmm úgy látszik az alma nem esik messze a fájától - kuncog pár méterre Sam, karba font kézzel állva a pultot támasztva.
~ Oh fogd be, te madarak szégyene ~ morogok magamban, amire Wanda jóízű kuncogását hallotam válaszul.
- Mi olyan nevetséges Skarlátka? - billenti fejét a férfi. Wanda öklét szája elé tapasztva intett nemet, miszerint nem akarja kitárgyalni.
- Holnap lesz karácsony, tehát a nagy vacsora, amire mindenki jön. Remélem nem szándékozol Grincs üzemmódba kapcsolni. - pislog nagy barna szemekkel rám apa. Nem is értem! Anyának finom világos barna szeme volt, apának meg szinte már annyira sötét barna, hogy néha ébennek látszik... Nekem meg kijutott a kék. Érdekes genetika.
~ Ha James nem folyt meg... ~forgatok szemet a gondolatra. Maximoff persze rögvest rám bagózott.
~ Ne nézz ki esik a szemed ~dörmögöm, mire sóhajt.
-Josie? Halo! - integet előttem apám. Baszki elfelejtettem válaszolni.
- Mi? Jah. Igen, persze, nem leszek Grincs. Elmegyek. - mosolygok barátságosan. Éreztem ahogy felkúszik viszont a folytó feszültség az öklömbe, a mellkasom megtellik, mintha úsznék, de nem jönnék fel levegőért.
~ Le kell vezetnem a feszkót. ~pislogok az ajtó felé.
- Kapitány! Nincs kedved ma neked edzeni Josie-t? Biztos jó lenne. - pislog Wanda arra, akihez beszél.
~ Köszönöm, de nem kellet volna ~ pislog rá. Bár gondolatokon keresztül beszélni hozzá fura.
~ Nem gondolok inkább hangosan semmire. Becsavarodsz ~ sóhajtok
- Semmi akadálya. Gyere Jo! - biccent Steve és indul is meg magasztos léptekkel. Utána iszkoltam gyorsan, mielőtt apa elkezdene papolni, mit hogyan, Steve ilyen, meg olyan stb...

....................................................

Javában ment a harc. Olyan erővel ütöttem, amennyi kitellet, talán még jobban is bele ütöttem mint kellet volna. A fogaim össze szorítottam, öklöm erősen össze szorult. Na igen, vannak napok, mikor képes vagyok nagyon mérges lenni. Pusztán csak úgy, vagy valami miatt. Azt tudom, hogy magamra haragszom.
~ Talán ezért vagyok mérges? ~ tűnődöm el. Ám eszembe jutt, hogy Wanda olvashatja a gondolataim... Mély levegőt veszek, megrázom a fejem és elűzöm ezeket. Ne Gondolj Semmire! A következő ütésembe a telekinézis valahogy vegyült ezért a zsák nagy lendülettel csapódott hátra.
- Bassza meg! - morgok ingerülten.
- Hogy beszélsz?! - mászik elő Steve gyorsan a zsák mellől. Ő tartotta, amíg nem sikerült ezt okoznom. Alaposan tetőtől talpig felmértem a kárt.
- Túl mérges vagy... A harag nem jó tanács adó, még rosszabb küzdő eszköz.
- Ezt azért cáfolom, Steve. - hallom meg mögülem a rekettes hangot. Érzem a lélegzetét a nyakamon.
- Bucky egyértelmű, hogy a düh, nem segít a küzdelemben. - replikázik Kapitány. Nem fordultam meg inkább. Pusztán az öklöm szorongattam. Éreztem a tekintete végig siklását. Elém lépett és öklöm felemelve nézegette. Erre én morogtam.
- Jo, nem vagy kutya.. Ne morogj.. Lazíts. - pislognak kék szemei rám. Érzem, hogy ez a lágyság, puszta színészeti játék. James, nem viselkedik így. Megfeszítettem az állkapcsom és erősen fújtattam. A kezem egy két helyen pedig egyén pislákolt. Megsérültem?
~ Bassza meg!!! ~ höbörgök magamban.
- Szépen össze zúztad a kézfejed. - csóválja fejét. Hirtelen hátrább mentem kitépve az említett testrészem és mérgesen motyogtam pár sort.
- Josie... Mi a gond? - dönti meg a fejét Steve értetlenül.
- Klimaksz nem lehet ennyi idősen... A másik női dologra tippelek. - gunyolódik James. Kelletlenül léptem hátrább és hajtottam le a fejem. Éreztem, ahogy elhalkul a külvilág és forrósodik a testem. Ideges voltam. Túlságosan is. A düh.. Teljesen magába zárt. Szorongattam tovább az ökleim. Ám James vibránium karja megfogta az enyémet.
- Jo, higgadj le! Nem akarjuk, hogy felrobbanj. - hallatszik igen halkan. Felrobbani? Én? Mégis miből gondja. Felemeltem a fejem és így röpke pillanatra szét is néztem. Sárga fényben úszott minden.
- Nyugodj le... - suttogja elém Buck. Rá néztem parázsló tekintettel, de lassan elkezdett a hűlni a testem. Steve eközben a sarokból pislogott értetlenül. Annyira szörnyen érzem magam. A gyomrom görcsben, s mintha elzárták volna az oxigént előlem.                                            - Bruce-nak és apádnak meg kellene vizsgálnia. - figyel a barna hajú férfi. A fejem megrögzötten rázni kezdtem. Se apának, se másnak nem engedtem eddig, hogy nem vizsgáljon. Ezt nem most akarom elkezdeni
  - Buck-kal kell egyet értsek. Ha Tonyék tudnák az extremis teljes menetét a genetikai kódodban..talán még az is lehet, hogy meggyógyíthatnak. Ahogy anyukáddal is tették. - Szólal fel elég bőbeszédesen Steve. Ingerültem emeltem rá tekintettem.                                - Pepper nem az anyám! És ami bennem van...koránsem egy és ugyan az azzal ami benne volt. - morgok. James láthatóan elképedt mondandómon, és aggódalom is sugárzott emellet belőle.                             - Csak....engedd, hogy megvizsgáljanak. - figyel acél kék tekintete rám. Össze húzva magam gondolkoztam, végül egy szót tudtam csak kinyögni                                      - Legyen.