Szeress önmagamért-avagy Hermione és a Szörnyeteg

14. fejezet

Hermione szemszöge:

Napok teltek el a baleset óta. Végre ismét lábra tudtam állni. Az elmúlt időben egyszer sem láttam a szörnyet, általában csak ételt küldetett fel hozzám. Ettől függetlenül nem voltam magányos, mivel mint kiderült a ruhásszekrény is egy az elvarázsolt tárgyak közül. Kifejezetten jó társaságnak bizonyult, annak ellenére hogy az első megszólalásakor halálra rémültem.

A mai nap is hasonlóképpen telt mint a többi, az ágyamban fekve vártam a vacsorát, ezért nem is lepődtem meg amikor kopogtak az ajtómon.

-Szabad- kiáltottam, ezzel egy időben ki is nyílt az ajtó. Arra viszont kicsit sem számítottam, hogy a szörny hozza ma nekem az ételt. Meglepett tekintettel néztem a szemeibe, viszont nem igazán szándékoztam hozzászólni. 

-Szép estét-mormogta.-Hoztam neked vacsorát-mondta lassan, érzékelve a kellemetlen helyzetet.

Biccentettem, ezzel megköszönve, majd vártam hogy letegye az asztalra és távozzon. Ám a szörnynek valószínűleg más tervei voltak, ugyanis nem volt hajlandó megmozdulni. Várakozóan néztem rá, mire végül közelebb is lépett hozzám. Ahogy felém nyújtotta a tálcát, megláttam hogy a tányérok mellett egy szál rózsa is van. Le is vette a virágot a tálcáról, majd óvatos mozdulattal adta át.

-Bocsánat-dünnyögte, alig mert a szemembe nézni hirtelen.

-Köszönöm- nyögtem ki egy perc néma csend után, és elfogadtam a kis ajándékát.

-Arra gondoltam.. hogy vacsora után sétálhatnánk egyet... Persze csak ha van kedved.

-Az után hogy jó pár napig felém se néztél? Most pedig csak úgy beállítasz és komolyan azt akarod hogy sétáljak veled?-figyeltem hitetlenkedve.

-Hát... mondtam hogy sajnálom-nézett rám értetlenül. Látszólag azt hitte hogy ennyi elég is ahhoz hogy megbocsássak neki.

Csendben figyeltem kifejezetten morcos tekintettel, ami fel is tűnhetett neki az arcát látva. Végül megadóan sóhajtottam.-Legyen.  

Ennek hatására bólogatni kezdett, majd lehuppan a számára kicsinek bizonyuló fotelba. Vártam hátha történik valami, de mivel pár perccel később se volt hajlandó távozni így neki álltam enni. 

Miután végeztem egyből felpattant a helyéről és indulásra készen állt az ajtó mellé. Várakozóan pillantott rám. Kikászálódtam az ágyból, és csak most realizáltam hogy pizsamában vagyok.

-Kimennél?- tettem csípőre a kezem. Úgy látszik megértette kérésemet és eleget is tett neki.

Jelenlegi szobatársamtól kértem tanácsot ruha téren. Pár perc leforgása alatt el is készültem, a tükörben ellenőriztem le megjelenésem. Egy egyszerű sárga térdig érő ruhát viseltem, fehér szandállal. 

Követtem a szörnyet a szobán kívülre, és együtt indultunk a főszárny irányába. Nem beszéltünk sokat, sőt szinte egyáltalán nem, de a csönd kifejezetten kellemesnek bizonyult. A földszintre vezető hatalmas lépcsősoron lépkedtünk le, majd nem sokkal később már a hatalmas faajtó előtt álltunk. A szörny kinyitotta az ajtót, majd illedelmesen előre engedett egy béna mosolyt produkálva. Ezen tettén nekem is el kellett mosolyodnom, majd ki is léptem a kertbe. Megvártam míg mellém ért, majd együtt folytattuk tovább a sétát.

Végre jobban meg tudtam nézni az óriási kertet és az ott nyíló gyönyörű virágokat. Nem tudom milyen varázslat hatása alatt lehettek, de a téli időjárás ellenére is úgy virágoztak minta éppen tavasz lenne. Sajnos én a virágokkal ellentétben nem éreztem túl tavaszinak az időjárást, hamar meg is bántam a ruhaválasztásom. Hirtelen egy meleg anyagot éreztem meg magamon, mire felkaptam a fejem. A szörny a földet nézte és eközben halványan mosolygott. A kabátja pihent a vállaimon, amit összébb is húztam magamon. A méretkülönbség miatt szinte a bokámig leért.

-Köszönöm-suttogtam mosolyogva. A szörny biccentve folytatta utunkat. 

Kicsit lemaradtam ahogyan a földet pásztáztam, és nem tudtam megállni hogy ne nyúljak a hóhoz. Gömböt formáltam belőle majd felpillantottam a szörnyre, ám csak a hátát láthattam.

Felegyenesedtem, ránéztem a kis hógolyómra és hirtelen ötlettől vezérelve el is dobtam. Tökéletes találatként érte egyenesen a szörny tarkóját a lövedékem, és a meglepett fejét látva nem tudtam megállni hogy ne nevessek fel. Ez az öröm viszont nem tartott sokáig ugyan is én is kaptam egy nagyadag havat, egyenesen az arcomba, aminek hatására hangosan felnevetett. 

Természetesen nem hagyhattam ezt annyiban így ismét támadásba lendültem. Egy hosszúra nyúlt hógolyó csata végeztével kimerülten terültem el a puha hóban. Nem sokkal később a szörny is letelepedett mellém. Kipirosodott arccal pillantottam az irányába és meglepetten tapasztaltam hogy egyenesen rám néz, és közben mosolyog. Hosszú percekig fürkésztük egymást, amikor is a szörny feljebb támaszkodott.

-Gyere, mutatok valamit-suttogta lágyan.