Szeress önmagamért-avagy Hermione és a Szörnyeteg

7. fejezet

*Gyorsan a hang irányába rohantam, és amint odaértem, megpillantottam egy cellában csücsülő alakot.

-Apa?*

-Mio? Álmodom, vagy tényleg te vagy az?-kérdezte félve apa.

-Igen, én vagyok nyugodj meg! Mindjárt kiszabadítalak innen!-mondtam, majd a pálcámat kezdtem keresni.

-Egyébként ki zárt be ide?-kérdeztem miközben a kabátzsebemben kotorásztam.

-E-egy hatalmas szörny!-válaszolta félve.

-Szörny?-kérdeztem volna, de hirtelen a folyosón kialudtak a fáklyák, ezzel teljes sötétségbe burkolva a hatalmas folyosót.

-Lumos!-suttogtam, mivel időközben ráleltem a keresett tárgyra. A pálcám halvány fénye világította meg a folyosó egy részét. Körbefordultam, és szembe találtam magam az apám által említett szörnnyel.

A bestiának két nagy csavart szarva volt. Az arca az emberekéhez hasonló volt, de csak mint a testét, azt is szőr borította. Lábai mancsokban végződtek, ellentétben a kezeivel amelyek szintén az emberéhez hasonlítottak.  Ő is ruhát hordott, amely sötétzöld színben pompázott. Nagyon megijedtem mert ilyet még legendás állatok gondozásán sem láttam. Már emeltem volna a pálcámat, viszont mielőtt bármit is tehettem volna kikapta a kezemből. 

-Eszedbe se jusson!-szólalt meg végül, s nemes egyszerűséggel zsebre tette a pálcámat.

-Ki vagy mi vagy te?-kérdeztem volna magabiztosan, de a hangomon érződött a félelmem.

-Ahhoz neked semmi közöd. Az viszont érdekelne hogy mit keresel a birtokomon?-hangja komor és fagyos volt, amitől kirázott a hideg.

-Maga zárta be az apámat?-kerültem ki a kérdést.

-Igen, mert az apád egy tolvaj.-felelte ridegen.

-Az apám nem tolvaj!-csattantam fel.Nagyon dühös lettem, már nem is tűnt olyan félelmetesnek a szörny. Hogy van képe ilyennel vádolni az apámat?

-Dehogynem, elakart lopni egy értékes varázskönyvet!

-Ez igaz apa?-kérdeztem csalódottan.

-Tudod Mió, azt hittem hogy ez a kastély elhagyatott, és láttam egy olyan könyvet amilyet már régóta szerettél  volna. És én....-mondta bűnbánóan.

-Mindenesetre az apád itt marad-vágott közbe a szörny.

-Majd én itt maradok helyette!-jelentettem ki.

-Ne! Itt maradok én! Nem engedem!-kiabálta apa.

-Nem apa! Én maradok-szálltam vitába vele.

-Elég!-kiáltotta a szörny-Nekem mindegy hogy ki, de egyikőtök itt marad.-mondta.

-Én maradok! Vita lezárva!-mondta apu.

-Rendben, de legalább utoljára megölelhetem?-fordultam a szörny felé.

-Ám legyen-egyezett bele, majd kinyitotta a cella ajtaját.

Megöleltem apát, viszont közben fordítottam a helyzetünkön így apám került a cellán kívülre, ellöktem magamtól és magamra zártam az ajtót.

-Akkor a lány marad-közölte unottan a szörny.-Te pedig-nézett apámra-Takarodj a birtokomról, és vissza se gyere!-kiáltotta.

-De-de-kezdte volna, de a szörny félbeszakította.

-Azt mondtam TAKARODJ!-üvöltötte.

Apa még utoljára rám pillantott majd sóhajtva távozott, így egyedül hagyva engem a szörnnyel.