Szeress önmagamért-avagy Hermione és a Szörnyeteg

6. fejezet

*-Akkor mégis minek nyomtál a falnak?-kérdeztem, szerintem teljesen jogosan.

-Mert szeretlek.-mondta, majd arca vészesen közeledni kezdett az enyémhez.

Természetesen nem állt szándékomban megcsókolni, ezért mielőtt ajkaink összeérhettek volna, gyorsan ellöktem magamtól és futásnak eredtem.*

Haza érve, még mindig sokkos állapotban zuhantam az ágyba. Ezek után semmiképpen sem tervezek ,,második randit" Viktorral. Bár a történtek után még találkozni is kínos lesz. Kellett nekem belemennem ebbe az idióta randiba! Amíg így zsörtölődtem magamban szép lassan el is aludtam.

Másnap reggel kómásan keltem. Fáradtan állapítottam meg hogy még mindig a tegnapi ruhámban vagyok. Viszonylag gyorsan rendbe szedtem magam. Úgy döntöttem hogy lemegyek reggelizni, így lassan lépkedve indultam meg a konyha irányába. Mikor leértem elkészítettem a reggelimként szolgáló vajas kenyeret szalámival, és egy kis uborkával. A csodálatos reggelim elfogyasztása után úgy döntöttem hogy elmegyek a házunktól nem messze lévő könyvtárba. Amint kiléptem a házból megpillantottam apa lovát, Csikócsőrt.(Nem, nincs szárnya, meg ilyesmik csak miután meséltem apának Csikócsőrről nagyon megtetszett neki ez a név) Egyből odarohantam a paripához és kétségbe esve állapítottam meg hogy a szekér, apával együtt eltűnt. Gondolkodás nélkül pattantam fel a ló hátára, majd sietve hagytam magam mögött a kis falut.

Egy jó fél óra bolyongás után megtaláltam a szekér maradványait egy árokban. Szerencsére apa nem volt a romok között. Egy pillanattal később megláttam egy számomra ismeretlen ösvényt. 

-Furcsa, pedig többször is jártam már errefelé-gondoltam. Végül, mivel a talajon halványan lábnyomok díszelegtek, az ismeretlen felé vettem az irányt. Lóháton haladtam a kis ösvényen, és közben azért imádkoztam hogy apa jól legyen. Miközben ezen agyaltam észrevettem hogy egyre hidegebb van. Egyszer csak egy hópihe (?) esett kezemre. 

-Havazik júliusban?-tettem fel a kérdést magamban. Az a tény kifejezetten meglepett hogy havazik nyáron. Egy idő után hozzászoktam a dologhoz, és bár nem nyugtatott meg a különös eredetű hóesés, tovább indultam. Ahogy haladtam előre a távolban egy kastély tornyai tűntek fel. Esik a hó, és ráadásul egy kastély is van az erdőben. Rengetegszer jártam már az erdő ezen részén, és mégsem tűnt fel. Se az ösvény, se a kastély. Furcsa. Minden esetre ezeken agyalva indultam meg a kastély irányába. Amikor beléptem a kapunk egy kifejezetten gondozott kerttel találtam szembe magam. 

-Biztos lakik itt valaki-állapítottam meg. Mivel kezdett későre járni úgy gondoltam szállást kérek a  kastély urától éjszakára. Csikócsőrt kikötöttem egy fához, én pedig bementem a kastélyba. A kastély belsejében csodálatos látvány fogadott. Mindenhol antik bútorok és régi könyvek voltak. A kandallóban tűz lobogott, jelezve hogy a kastély tényleg nem lakatlan.  

-Van itt valaki?-kiáltottam, de mivel válasz már nem érkezett úgy döntöttem hogy körülnézek.

Miközben a kastélyban bolyongtam egy torony felé tévedtem. Felmentem a lépcsőn és egy folyosót pillantottam meg amelyen jobbról-balról cellák sorakoztak.

-Segítség! Valaki segítsen! Kérem!-hallottam egy kétségbe esett kiáltást. 

Gyorsan a hang irányába rohantam, és amint odaértem, megpillantottam egy cellában csücsülő alakot.

-Apa?