Szeress önmagamért-avagy Hermione és a Szörnyeteg

4.fejezet

Mr. Granger szemszöge:

Elindultam a szekérrel az erdei kis ösvényen, az úti célom felé...

Jó pár óra kocsikázás után megérkeztem az ügyfeleimhez. A kisfiú akinek gond volt a fogával nagyon aranyos volt. És még milyen bátor, ahhoz képest hogy csak kilenc éves. A kis beavatkozást is nagyon jól viselte. Másnap reggel már indultam is haza. Éppen egy sötét erdőben jártam, amikor éreztem hogy rám csöppen egy esőcsepp. 

Eső lesz-állapítottam meg magamban. A kis zivatar hamar viharrá fajult. Az egyik pillanatban még csak az eső esett, a másikban már villámlott is. Egyszer csak a villám belecsapott a mellettünk lévő fába. A fa természetesen azonnal ki is dőlt, ezzel elzárva a hazautat. A ló annyira megijedt hogy elszakította a szárat és futásnak eredt. A következő pillanatban pedig eltűnt az erdő sűrűjében. Mivel a ló elszabadult, a szekér az árok felé kezdett gurulni. Szerencsére még időben letudtam ugrani róla. Felálltam a földről, majd körül néztem hogy merre tudnék menni. A kidől fa miatt egy új, eddig nem látott ösvény nyílt meg előttem. Mivel más merre nem tudtam menni, így az ismeretlen felé vettem az irányt. Pár perc sétálás után megállapítottam hogy havazik. 

-Miért esik a hó júliusban?-gondolkodtam hangosan. 

Ekkor a közelből egy farkas vonyítása hangzott fel.

-Mihamarabb el kell tűnnöm innen!-állapítottam meg magamban, majd futni kezdtem. Jó pár perc futás után, már csak céltalanul bolyongtam a sötét erdő sűrűjében. Egyszer csak egy elhagyatottnak tűnő kastélyt pillantottam meg. Gondoltam majd itt megszállok estére, és holnap tovább indulok. Mikor beléptem a kapun egy csodálatos kertet pillantottam meg. Szép, igényes volt, látszott rajta hogy gondozzák. 

-Akkor ez a kastély nem is olyan elhagyatott-gondoltam.

Végigmentem a kerten, fel a lépcsőn, majd beléptem az ajtón. Amikor bementem a kastélyba egyből egy régi ám de barátságosan kinéző előszoba tárult elém. A kandallóban tűz lobogott, utalva arra hogy tényleg van valaki a kastélyban. 

-Hahó! Van itt valaki?-kiáltottam, de válasz nem érkezett.

-Hahó!-kiáltottam most egy kicsit hangosabban. Válasz azonban most sem érkezett.

-Mindegy. A kastély ura már lehet hogy alszik. De nem hiszem hogy bánná ha itt maradnék éjszakára.-gondoltam.

A kanapé felé vettem az irányt, gondoltam majd itt fogok aludni,ám egy pillanatra úgy láttam mintha a kis asztalon lévő csésze megmozdult volna. Azt hittem hogy csak a szemem káprázik, viszont amikor jobban megnéztem, láttam hogy a kis csésze valóban megmozdult. Ijedten hőköltem hátra, és már pattantam volna fel, de ekkor egy vékonyabb hangot hallottam meg.

-Bocsánat hogy megijesztettem uram!-szólt a kis hang.

Nem kellett sok idő hogy rájöjjek hogy a kis csésze szólalt meg. Most már kifejezetten féltem, de a csésze folytatta.

-Kérem ne féljen uram! A nevem Csészi. Hogy tévedt erre fele?Csak mert nincs sok látogatónk.-mondta.

-É-én, viharba keveredtem, é-és elszökött a lovam. Esetleg itt maradhatnék éjszakára?-kérdeztem kissé dadogva.

-Persze!-válaszolta.

Úgy éreztem kezdek megőrülni. Lehet hogy csak hallucinálok.Hogy beszélgethettem egy csészével?!

Fáradtan sétáltam az egyik polc felé. A polcon egy könyv pihent. Belelapoztam. Varázslatos lényekkel volt tele, így úgy döntöttem hazaviszem Mionak. Ekkor úgy éreztem hogy egy árny suhan el mögöttem. Ijedten kaptam hátra a fejem, de nem volt mögöttem semmi.

-Átkozott hallucináció!-gondoltam, ám a következő pillanatban egy erős ütést éreztem a tarkómon, és elájultam.