A Rusching-ház - Az új úrnő ✔

5.

Fabian

Miután közöltem a szüleimmel, hogy nem veszem el Melissa-t hatalmas káosz lett. Ám engem hidegen hagyott. Én leszek az úr és nekem nem parancsolhat senki. Hilary az enyém és csak ez számít. Mosolyogva szálltam ki a kocsiból a Valery birtokon. Ám az ajtóban az őrök nem engedtek be.
– Mégis mire véljem ezt?
– Az úrnő elutasítja a szövetséget! – jelent meg az őrök másik oldalán egy nő, majd elém dobta az egy hete aláírt papírt.
– Tessék?
– Távozzon a birtokról, vagy kidobják az őrök!
– Felejtsd el! Hilary-hoz jöttem!
– Az az áruló már megkapta büntetését nem kell aggódnod!
– B...büntetés!? Mit tettetek vele!?
– Az ne legyen a te dolgod! – lépett elém Mathilde.
– Hilary-ért jöttem!
– Hát hiába! Ő az én szolgám és én rendelkezem vele!
– Mathilde mit tettél?
– Ha annyira látni akarod, hát megtalálod lent az egyik cellában! – intett, miközben félre állt.
Azonnal kaptam az alkalmon és elrohantam mellette. Lent a cellák mocskosak és hidegek voltak. Förtelmes szag keringett a levegőben. Ahogy beljebb mentem azonnal megtaláltam Hilary-t. Az egyik magányos cellában a falnak dőlve. Kezeit vastag láncok szegezték a földre, amik véresek voltak. A lány vére.
– Hilary!
Ahogy közelebb értem láttam, hogy a bőre fakó és fáradt. Úgy tűnt, mint, aki nincs életben. Eltörtem a lakatot, majd berohantam hozzá. A nyakán megkerestem a pulzusát, de nagyon lassú és gyenge volt. Hideg arcára simítottam a kezem.
– Édesem, itt vagyok!
Lassan kinyitotta üveges szemeit, majd újra lecsukta őket. Düh lávaként terjedt szét bennem. Eltéptem a láncait és a karomba emeltem. Hideg és nagyon gyenge volt. Azonnal haza viszem magammal.
(...)
– Nos?
– Nem hiszem, hogy életben marad uram! Az élet funkciói egyre rosszabbak és nem mutat javulást! – mondta a doki.
Az ágyamban fekvő lányra néztem, akiben alig volt élet.
– És, ha megharapom?
– Az esélye, hogy ilyen gyengén túl éli csekély!
– Tehát így is úgy is meghalhat!
– Igen, uram!
– Távozhatsz!
Az öreg meghajolt, majd magunkra hagyott. Leültem mellé és finoman megfogtam a kezét. A csuklóit vastagon fásli fedte. Gyönyörű vörös haja szétterült körülötte, de a bőre még mindig fakó volt. Lehúztam a gyűrűmet és felhúztam a kezére, majd a nyakához hajolt. A fogaim könnyen áthatoltak a bőrén, majd megéreztem az édes vérének az ízét. Ám most nem táplálkozom, így elhajoltam tőle és egy steril kötszert a nyakára szorítottam.
– Remélem használni fog! Most kell harcolnod, kedvesem!
Néhány perc múlva nyílt az ajtó, majd valaki belépett.
– Tehát tényleg elhoztad! – mondta a húgom, Clarissa.
– Igen!
– Apánk nagyon dühös, fortyog!
– Hidegen hagy!
– Tényleg igazán szép lány!
Aprót bólintottam, de nem vettem le a szemem Hilary-ról. Vártam a csodát.
– Te megharaptad? – lépett közelebb Clarissa.
– Igen és tudom mi a válaszod erre!
– Tényleg fontos neked, így melletted állok!
– Köszönöm!
Clarissa leült az egyik fotelba és olvasni kezdett. Tudtam, hogy rá számíthatok.

Hilary

A szemeim azonnal kipattantak. Ismeretlen helyen voltam. Az érzekszerveim sokkal jobbak voltak és iszonyatosan éhes voltam.
– Feléberedtél? – lépett közelebb egy ismerős lány, aki hálóruhát viselt.
Hihetetlen gyorsasággal felugrottam és a falhoz passzíroztam. Szemeiben félelem csillant meg.
– Eressz el! Mit művelsz!? – próbált ellökni magától.
Ismeretlen érzés kerített hatalmába. Valami vad és ösztönös.
– Fabian!! – sikította a lány.
A következő pillanatban egy erős rántás taszított a falhoz és az ismerős férfi nézett rám.
– Semmi baj! – mondta halkan.
Rávicsorogtam, majd felé vetettem magam. Ám gyorsabb volt és háttal a testéhez húzott. Lefogta a kezeimet, majd a szám elé tolta a csuklóját. Ösztönösen haraptam meg és ahogy a vér a számba folyt ellazultam. Éreztem, hogy erővel tölt meg. Minden kitisztult előttem. Pislogva néztem Fabian-ra, aki előttem guggolt miközben az ágyon ültem. Egyszerű pólót és melegítő viselt. A tekintetem kereste, de én az ágyat markoltam és a földet bámultam. Én...megharaptam őt. És a húgát, Clarissa-t is bántani akartam. Mégis mi történik?
– Hilary... – fordította maga felé a tekintete.
Könnyes szemekkel néztem rá.
– Sajnálom...
– Semmi baj, édesem!
– Én nem...
– Tudom, minden rendben! Jobb már?
Aprót bólintottam.
– Hol vagyok?
– A birtokomon! Biztonságban!
– Mi történt?
– A halál széléről hoztalak vissza!
– Hogyan?
– Pihenned kell még!
– Hogyan!?
Éreztem újra az ismeretlen erőt. Fabian mögötti ablakra pillantottam, ahol láttam, hogy a szemei vörösen izzanak.
– Semmi baj, nyugodj meg! – fordította maga felé újra az arcom.
Remegve néztem le rá.
– Megharaptalak! Sikerült átváltoznod, de még sokat kell tanulnod! Főként a vérszomjat szabályozni! – magyarázta.
– Törvényt szegtünk...
– Nem, mert az enyém vagy! Én rendelkezem veled!
– Biztos?
– Igen, édesem!
– Mathilde...
– Most ne foglalkozz vele! Pihenned kell még!
Aprót bólintottam, majd hagytam, hogy betakarjon és mellém feküdjön. Magához ölelt, miközben a fáradság legyőzött.

– Victoria Condesa –