A Rusching-ház - Az új úrnő ✔

6.

A gyönyörű kertben sétáltam egy szolgálóval az oldalamon, név szerint Amelia-val. Fabian őt rendelte mellém, a fiatal lány pedig készségesen és kedvesen fogadott. Magassarkúm kopogott a kialakított járdán. Egyszerű hosszú ujjú bordó ruhát viseltem, a hajam pedig egy fonatba lett fogva. Örültem, hogy itt csak Fabian és a szolgák vannak, így nem kellett szembe néznem másokkal. Még szoktam az átváltozással járó terhet. Éppen a rózsákat csodáltam, amikor egy idegen férfi közeledett felénk kéz őrrel az oldalán. Amelia, aki a padon olvasott, azonnal talpra ugrott és a férfi elé lépett.
– A kisasszonyhoz jöttem! – mondta a a férfi az előtte álló alacsony lánynak.
– Hilary? – pillantott rám kérdőn Amelia.
Aprót bólintottam miközben még mindig a rózsákat néztem. A barna hajú lány oldalra lépett és mellém engedte az idegen férfit.
– Trevor Gomez vagyok, Fabian jobb keze! Ő küldött önhöz, hogy segítsek az erejét használni! – magyarázta a férfi.
– Ő hol van?
– Az apja birtokán, dolga van!
Nem válaszoltam, hisz napok óta nem láttam a férfit. Csak Amelia volt mellettem és segített mindenben.
– Hogy segítene nekem?
– Sokat segítettem Clarissa kisasszonynak is, amikor abba a korba lepett, hogy a képességeit kell használnia!
– Nem ez volt a kérdés!
Indulatosan felé fordultam, mire hátráltak az őrök egy lépést. Amelia apró mosolyra húzta a száját.
– Tanítanálak és harcolni tanulnál! Ha beleegyezel, természetesen! – mondta Trevor, miközben a szemembe nézett.
Nem tudtam, hogy megbízhatok-e benne, hisz ő teljesen más, mint Amelia.
(...)
Zihálva ejtettem el a kezemből a botot. Trevor előttem állt és csak gyorsabban vette a levegőt. Látványosan gyorsabb vagyok nála, de nem tudom az erőmet szabályozni. Furcsa volt fekete nadrágban, bakancsban és sötétkék hosszú ujjúban lenni. Tetszett ez az öltözet. A férfinak igaza volt, sokat kell tanulnom, de azt hittem Fabian fog tanítani, ha már átváltoztatott.
– Újra! – biccentett Trevor.
Nagyot nyeltem és felvettem a botot. Amelia néhány méterre tőlünk ült és figyelt minket. Trevor megforgatta a botot a kezében. Erősebben fogtam a sajátom, majd felé lendültem. Eddig sosem kellett harcolnom, de elmagyarázták, hogy minden nemes képes harcba szállni. Ráadásul élveztem is a mozgást. Trevor sebesen mozgott és hiába voltam gyorsabb többször megtudott ütni. A következő pillanatban kiütötte a kezemből a botot és a nyakamhoz szegezte a sajátját. Lihegve néztem fel rá.
– Még nagyon sokat kell tanulnod! – bólintott mindentudóan.
A mai óra volt az, hogy felmérte a tudásom és az alap képességeimet.

– Victoria Condesa –