𝐄𝐥𝐬𝐨̋

18.4K 637 311
                                    

Szeptember 1., csütörtök

Utálok végig vonulni az iskola folyosóján. De tényleg, nagyon utálok.

Miközben Owennel fogjuk egymás kezét, többen is ránk röhögnek, és sugdolóznak, és ez már évek óta így megy.

– Hori, ne is foglalkozz velük – nyugtat barátom, majd megpuszilja a fejem búbját, amelyet kényelmesen elér, ugyanis körülbelül ugyanolyan magas, mint én.

– És velük se foglalkozzak? – kérdezem, miközben megállok a matekterem előtt, és megtámaszkodok a falnál.

Az Evergreen gimnázium legmenőbb, legnagyobb hangú, legnagyobb ismeretséggel rendelkező, leg-leg csapata közeledik felénk, akiket a legkevésbé viselek meg magam körül.

A banda tagjaiba tartozik kettő lány, Lana és Amelia, akik kábé ugyanúgy néznek ki: szögegyenes, barna haj és barna szemek. A gimnázium első évében alig tudtam őket megkülönböztetni.

Ott van még Dawson és Carter, akik hasonló haj-és szemszínnel rendelkeznek, mint a lányok, tehát semmi extra.

Viszont egy valakin mindig elidőzött a lányok tekintete több ideig, mint a banda többi tagjain.

Noah Summers.

Ha ezt a valaki nevet kimondja, máris mindenki csupa fül, ugyanis a fiú nagy népszerűsége ellenére mindig megtartotta a titokzatos jellemét, és kevesen tudnak róla belsős információkat.

Viszont én, ellenben a többséggel tudok róla egypár dolgot, ami nem volt köztudott. Például azt, hogy kevés az alvásigénye. Képes úgy fent lenni hajnali négyig, hogy hét órakor már felkel. Energiaital függő, és ha nem iszik egy napig, állítása szerint elkezd fájni a szíve a sok egészségtől, így a biztonság kedvéért iszik valami egészségtelent. Szereti a horror filmeket, és sosem ijed meg tőlük, ugyanis túlságosan leköti a figyelmét az izgalmas cselekmény, épp ezért a romantikus filmeket ezért utálja. A fekete, göndör hajával semmit sem kell csinálnia, hogy jól álljon, pedig a fiúk rendszerint fogadásokat kötnek, hogy vajon hány óra lehet beállítani így a hajat, hogy kócos legyen, mégis imponáló. Valamint a többiek azt sem tudják, hogy ő az egyetlen zöldszemű a családjában, mindenki más barna szempárral rendelkezik, és sokszor poénkodik azzal, hogy biztosan a postástól van.

Na de persze nem azért tudom ezeket, mert én is belé vagyok habarodva, mint a gimnázium – sőt, egész Evergreen – lányai.

Hanem azért, mert Noah Summers történetesen a barátom bátyja.

Sok rosszat nem lehet róla elmondani, ugyanis ő nem azért lett népszerű, mint általában a fiúk szoktak lenni gimiben. Noah a kedvességével és barátságos jellemével érte el azt, hogy minden lány a barátnője akarjon lenni, és minden fiú a haverja. A lányoknál persze hozzátesz még az is egy lapáttal, hogy magas, szokott edzeni, ezáltal izmosak a karjai, kockás a hasa. Ám ő sem egy angyal, így igazából kihasználja a helyzetet: kedve szerint viszi ágyba a lányokat, ám sosem ígér nekik semmit. Az egyéjszakás partnerei mindig tisztában vannak azzal, hogy ők sem lesznek maradandóak, ennek ellenére mégis belemennek a pár óráig tartó kéjbe, csak azért, hogy utána Noah úgy viselkedjen vele, mint a többi lánnyal. De legalább elmondhatják magukról, hogy volt egy jó éjszakájuk a népszerű Noah Summers-el, és ők erre nagyon büszkék. Népszerűségét tetőzi még az is, hogy a suli focicsapatának tagja, és évről évre megnyeri a meccseket a sulinak, ugyanis köztudottan ő focizik a legjobban. A lányok pedig ezért is megőrölnek érte. Sosem értettem, mi lehet imponáló az izzadságtól ragadó testben és arcban, ugyanis a lányok többsége (rajtam kívül kábé mindenki) minden győztes meccs után úgy ölelgetik és puszilgatják Noah-t, mintha kötelező lenne.

𝐁𝐞𝐞́𝐤𝐞𝐥𝐨̋𝐝𝐨̈𝐭𝐭 𝐞́𝐫𝐳𝐞𝐥𝐦𝐞𝐤 | ✓Where stories live. Discover now