𝐇𝐞𝐭𝐞𝐝𝐢𝐤

10.2K 518 264
                                    

Szeptember 19., hétfő

Elég rossz kedvűen ébredek fel hétfő reggel. Nulla életkedvvel rángatok magamra egy fehér, kissé kivágott felsőt, rá egy fekete, vékony farmerdzsekit, a különlegesség kedvéért pedig nadrág helyett egy fekete, pörgős szoknyát választok. A hajam pont nem érdekel, hogy hogyan néz ki, így Bell akármennyire szeretné, hogy vigyek bele valami extrát, szimplán kifésülöm, és hagyom, hogy szőke tincseim a vállaimra omoljanak.

A péntek este történtek még mai napig hatással vannak rám. Egyrészt a keserűség Owen felől. Az agyamba égett a látvány, ahogyan egyik pillanatban kimondja azokat a szavakat nekem, amelyeket hallani szerettem volna felőle már azóta amióta szétmentünk, majd a másik pillanatban már az a lány tekereg rajta és csókolózik vele, aki miatt szakítottunk. Másfelől viszont ott van a furcsa érzés a mellkasomban Noah miatt. Habár aludtam már együtt Noah Summers-el, ez merőben más volt, ugyanis most nem a vihar iránt érzett erős félelmem az oka együtt alvásunknak, szimplán az öccse annyira kicseszett velem, amennyire csak lehet, ráadásul kicsuktam magam a saját szobámból és eltűnt a kulcsom, így kénytelen voltam vele együtt aludni elég zaklatott állapotban.

Egész este görcsösen figyeltünk arra, hogy nehogy egymáshoz érjünk. Úgy. Én valószínűleg hamarabb elaludtam, mint Noah, viszont tudatosult bennem, hogy a fiú megbízható, mert felkeltem az éjszaka közepén, de tisztes távolság volt közöttünk. Mikor én felébredtem, ő már telefonozott, és megvárta, míg kérek Ali bácsitól egy pótkulcsot a szobámhoz, majd elment dolgozni, bár azt mai napig nem tudom, hogy mit. És egész hétvégén dolgozott, reggeltől késő estig, aminek köszönhetően nem igazán találkoztunk.

A hétfő reggel is úgy alakult, hogy nem futottunk össze, ugyanis késett, vagy szimplán nem jött be. Már az utolsó óra is véget ér, mikor éppen elhagynám a suli területét, ám ekkor valaki megfogja a kezem, és magával szembe fordít.

– Hori, beszélhetnénk?

Owen az. A volt barátom, aki péntek este részegen szerelmet vallott nekem, majd mikor már kezdtem felocsúdni a döbbenettől, addigra már a gyerekkori barátjával táncolt előttem és csókolózott.

– Mit szeretnél? Eleget bántottál, Owen...

– Bocsánatot szeretnék kérni, Hori. – mondja, ám kerüli a tekintetemet. – Emlékszem mindenre, ami pénteken történt, és minden igaz, amit mondtam neked.

– Szóval arra is emlékszel, hogy miután elmondtad nekem azokat, amiket érzel, megcsókoltad Gabbie-t? – kérdezem tőle felvont szemöldökkel.

–Sajnálom. Elveszítettem az önkontrollt magam felett, megbántam, ami Gabbie-vel történt. Nincs köztünk semmi, és sosem volt.

– Kicsimnek szólított téged –mondom elgondolkodva.

– Mert sokat ivott. Higgy nekem, Hori, nem lennék itt, ha nem gondolnám komolyan, amit mondok... – Teljesen őszintének tűnik, és éppen megesne rajta a szívem, ám ekkora tekintete megváltozik, mikor mögém néz.

– Te pedig azt hidd el, hogy ha nem gondolnám komolyan, hogy be akarom verni a fejedet néha, nem lennék itt – hallok meg egy hangot magam mögött. Noah fél kézzel átöleli a vállamat, és megáll mellettem.

– Neked ebbe nincs beleszólásod, bátyám – mondja Owen, ám nem mer Noah szemébe nézni.

– Én vígasztaltam Miyát, miután te kibaszott darabokra törted a szívét pénteken.

– Vígasztaltad? Mit jelentsen ez? – kérdezi Owen egyből, ám Noah csak elmosolyodik.

– Gondolkodj el magadon, Owen. Idővel semmit sem fogsz jelenteni Miyának, és én akkor ott leszek mellette. Végig fogom nézni, amikor már nem fogod tudni manipulálni lelkileg, és a képedbe fog röhögni. – Mondja Noah, majd megfogja a kezem, és velem együtt faképnél hagyja Owent.

𝐁𝐞𝐞́𝐤𝐞𝐥𝐨̋𝐝𝐨̈𝐭𝐭 𝐞́𝐫𝐳𝐞𝐥𝐦𝐞𝐤 | ✓Where stories live. Discover now