𝐍𝐞𝐠𝐲𝐞𝐝𝐢𝐤

11.2K 478 247
                                    

Szeptember 10., szombat

Végre itt van Owen születésnapja!

A héten sikerült minden barátjának dobni egy üzenetet, akik a névjegyei közt vannak benne. A nevek többsége ismerősen csengenek. Némi nyomozással rájöttem, hogy a számomra ismerős emberek Owennel egy szakkörre járnak, ők a suli „nyomi klubja". De sosem voltam ítélkező, így mindenkinek küldtem egy-egy üzenetet, miszerint szombaton meglepetés születésnapi bulit rendezek neki, és örülnék, ha eljönnének.

A buli megszervezésében segítségemre volt Noah, aki megbeszélte a szüleivel, hogy tarthatjuk náluk a kisebb összejövetelt. És mivel – idézem – az ő icipici Owenükről van szó, persze, hogy szabad mulatságot rendezni! Itt majdnem kihánytam a reggelimet, de mit sem számít.

Noah hozzájárulásával végül sikerült a nappalijukat buli helyszínné alakítani – bár ő mindig csak Gyíkgyűlésnek nevezi –, így utoljára maradt a ruha választása, amiben Bell segédkezett. Megint elküldött vásárolni.

– Ez a barátod tizennyolcadik születésnapja lesz. Valami extrém dögösben kell ma lenned, hogy lenyűgözd. Kell új fehérnemű, ami csipkés, és...

– De most inkább maradok a lapostalpú cipőnél, ha nem gond. Nagyon gáz volt, hogy fel kellett rám néznie – mondom barátnőmnek, miközben belépünk az egyik ruhaboltba.

– Az gázabb volt, hogy alig lehetett titeket egymás mellett látni, mert nyugdíjas úrnak fájt a feje, és pihiznie kellett legalább tizenkét órát, hogy másnap fel tudjon kelni...

– Mi ez a sok utálat felé mostanában, Bell? – kérdezem tőle. – Ha jól tudom, ti gyerekkori barátok vagyok.

– Gyerekkori ismerősök. Noah az, aki gyerekkori barát.

– De mi erre az okod, hogy ezt mondod?

– Owen olyan... – keresi a szavakat. – Barátságtalan volt mindig is. Kicsiként sokat sírtam, hogy nem akar velem beszélgetni, és sosem keresett. Mindig csak játszott a telefonon.  Noah volt az, aki megvigasztalt.

– De miért most jön ki rajtad az utálat iránta?

– Mert már látom, hogy sokkal jobbnál is esélyed van, Hori.

– Ebbe inkább ne menjünk bele – zárom le a témát. A napokban rájöttem, hogy mikor Bell utalni kezd Noah-ra, le kell állítani, mert ha rajta múlna, már össze is adna minket. De komolyan. Valamelyik nap, informatika órán, állítása szerint ki akart próbálni egy új képszerkesztő programot, és egészen véletlenül esküvői meghívókat szerkesztett a Noah-val közös esküvőnkre. Kicsit bizarr.

Már legalább a tizedik ruhát próbálom fel, de egyik sem jó. Nem állnak jól. Ám a tizenegyedik próba volt mind közül a legvészesebb.

– Ebből majdnem az egész mellem kint van, Bell. Biztosan nem veszem fel ezt a ruhát – mondom, majd kinyitom a próbafülke ajtaját. Sötétkék ruha (Owen kedvenc színe), amely nagyon feszes, és nagyon mélyen kivágott. Olyan mély a kivágása, hogy a hasam feléig elér a dekoltázs-mutató része.

– Nagyon jól áll, Hori. Légyszi! – kezd könyörgésbe, ám hajthatatlan vagyok.

Végül azzal győz meg, hogy esténként is fog nekem spéci, különleges ízű teákat főzni. Azoktól pedig nincs jobb. Azokért a teákért – ha nem lenne elég egyértelmű – a fél lelkemet is odaadnám, de tényleg. Annyira finomak. És annyira megnyugtatnak.

Ezáltal végül duzzogva ugyan, de megveszem a ruhát. A kollégium szobában újra felveszem, ám elég figyelemfelkeltőnek gondolom a ruhát anélkül is, hogy a hajammal is kezdjek bármit, így csak hagyom, hogy egyenesen éren le a derekam közepéig.

𝐁𝐞𝐞́𝐤𝐞𝐥𝐨̋𝐝𝐨̈𝐭𝐭 𝐞́𝐫𝐳𝐞𝐥𝐦𝐞𝐤 | ✓Where stories live. Discover now