𝐁𝐞𝐞́𝐤𝐞𝐥𝐨̋𝐝𝐨̈𝐭𝐭 𝐞́𝐫𝐳𝐞𝐥𝐦𝐞𝐤 | ✓

𝐄𝐩𝐢𝐥𝐨́𝐠𝐮𝐬

Három évvel később

Noah Summers

Kevés életkedvvel veszem fel az öltönyömet, pedig tudom, hogy muszáj. A mai esemény a Fragance Harmony-nál igencsak nagy kaliberű lesz, és kénytelen vagyok megjelenni, pedig semmi kedvem hozzá. Ahogyan általában semmihez sem.

Elhagyom a panellakást, és az ügynökség felé veszem az irányt, miközben meggyújtom a cigarettámat. Az utóbbi egy évben kezdem el ezt a káros tevékenységet, és sajnos szeretem csinálni.

Már majdnem a Fragance Harmony-nál vagyok, mikor valaki nekiütközik mellkasomnak. Mérgesen nézek az előttem állóra, ugyanis teljesen fehér ingemre ömlött a kávéja, ám mikor meglátom, hogy ki az, minden harag elszáll belőlem.

– Chloé? – nézek a szőkeségre, akit már évek óta nem láttam.

– Noah Summers! Te mégis mióta vagy ilyen torony, hogy kikerülni sem lehet téged? – veti oda szúrósan, és megigazítja magán a francia sapkát.

– Túl nagy lábakon jársz, Duval – húzódnak mosolyra ajkaim.

– Olyan vagy, mint S... – kezd bele, viszont hirtelen beharapja száját. De már késő. – Mit szólnál, ha meginnánk valamit, és megbeszélnénk az élet gyötrelmeit?

Invitálására megvonom a vállam, így elindulunk a Starbucks felé. Chloé az utóbbi években semmit sem változott. Sem a stílusa, sem a külsője.

Én egy energiaitalt iszok, míg ő egy vaníliás kávét, és egyikünk sem szólal meg. Túl sok minden jár a fejünkben, mindkettőnknek hiányzik valami. Valaki.

– És hogy állsz a modellkedéssel? – dob fel egy témát a lány.

– Jól, egy óra múlva lesz fotózásom. Érettségi után leszerződtem véglegesen a Fragance Harmony-hoz, de mivel csak Párizsban volt hely, így ideköltöztem véglegesen. És veled mi a helyzet?

– Én azóta egy nevenincs modellügynökségnél dolgozok, de igazából én tanítom őket modellkedni – fintorodik el Chloé. – És a csábos kisöcséddel mi érdekes történt az években?

– Érettségi óta otthon ül, és a jövőjén gondolkodik. Már hónapok óta – forgatom meg szemeimet. Owen semmit sem változott. Sőt, csak rosszabb lett. A szakítást hiába jól kezelte viselkedésileg, agyilag nagyon meghatotta. A tanulásba menekült, és hiába végzett remekül a gimiben, semmi sem érdekli, szóval otthon konyhatündért játszik anyánk mellett.

– Azért örülök, hogy te nem hagytad el magad – csúszik ki Chloé száján. – Elég hamar felépültél a szakítás miatti sokkból.

– Muszáj volt – sóhajtok egy mélyet, és fájdalmasat, majd göndör tincseimbe túrok. – Te beszéltél azóta vele?

– Mindennap beszélünk – biccent. – Bár már egy hete nem keresett.

– És mi van vele?

Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet volt feltenni a kérdést, de már nincs visszaút. És egyébként is... Annyira rég hallottam felőle.

– Legutóbbi értesülésem szerint éppen az egyetemi koliba költözött be Morgannel.

– Mármint... – Nem tehetek róla, a szívem kihagy egy ütemet.

– Belle Morgannel – forgatja meg szemeit Chloé.

– Mi a francért hívsz te mindenkit a vezetéknevén? – hőbörgök értetlenül.

– Mert így a hivatalos és a diplomatikus – húzza ki magát a szőkeség kacéran. – Te nem beszéltél vele azóta, hogy...

– Egy szót sem.