𝐓𝐢𝐳𝐞𝐧𝐧𝐞𝐠𝐲𝐞𝐝𝐢𝐤

11.1K 519 308
                                    

November 2., szerda

Reggel elég korán, körülbelül kilenc órakor pattannak ki szemeim. Jólesően nyújtózkodok még egyet az ágyamban, majd a fürdőszoba felé veszem az irányt. Veszek egy forró zuhanyt, és miután végzek, különböző termékeket kenek fel a fejemre – ugyebár a szép arcbőrt nem adják ingyen.

Ezután felveszek egy rövidnadrág és egy egyszerű póló kombinációt a köntösöm alá, majd lemegyek reggelizni. A szüleim nem meglepő módon nincsenek itthon, így egyedül ülök le reggelizni egy meleg tea és egy jellegzetes francia szendvics társaságában.

Ezért nincs közeli kapcsolatom a szüleimmel. Kiskoromban is sokat dolgoztak, csak azért, hogy rengeteg pénzük legyen, amelyből végül sokat költöttek különböző híres-nemes bébiszitterekre, akik rám vigyáztak. Ezért nem hat meg a tőlük lévő távollét, mikor koliban vagyok Londonban, és nem találkozok velük hónapokig. A gyerekkorom is így telt.

Éppen az utolsó falatot élvezném a reggeliből, mikor eszeveszett kopogást hallok a bejárati ajtó felől. Hatalmasat pislogva indulok el, de a biztonság kedvéért egy seprűt fogok kezeim közé, mielőtt kinyitom az ajtót.

– Na végre, Smith! Olyan vagy, mint egy lajhár – robban be a lakásba Chloé azon nyomban, amint beengedem. Na jó, a beengedés túlzás, szimplán kinyitom az ajtót, ő pedig utat tör magának. – Hová tűntél tegnap este? Az oké, hogy eltűntél azzal az amerikai sráccal, azt hittem elmentek szobára, vagy tudom is én. De utána Noah nélküled jött vissza, és nem mondott semmit. Szedte a sátorfáját és hamarosan ő is lelépett. Mégis mi a fene ütött belétek tegnap? Belétek csapott a villám, vagy mi? Nehogy az esküvőm előtt pár nappal kezdjétek el haragszomrádot játszani, mert akkor én haragszok meg, de az biztos, hogy ott kő kövön nem marad!

Továbbá is csak pislogok, mint hal a szatyorban. Akinek unalmasak a reggeljei, ajánlom figyelmükbe Chloét, aki idegbajos állapotban akciósan elvihető. Garanciát nem vállalok.

– Köszönöm a kérdést, Chloé. Remekül aludtam, és éppen reggelizek, és a reggelem is jól telt. Eddig – mosolygok kiakadására. Habár még csak pár napja ismerem, egyre jobban tudom kezelni a hirtelen dühkitöréseit, és általában ha mosolygok rajta, csak még jobban kiakad. Már csak azt várom, hogy mikor robban fel.

– Nem tudom, ki kérdezte, de engem nem érdekel. Na halljam, mi volt tegnap – ül le Chloé a nappaliban lévő kanapéra, én pedig tehetetlenül mellette foglalok helyet.

– Miért érdekel téged egyáltalán? Tudtommal nem érdekellek – vigyorodok el. A végén még barátok leszünk. Haha!

– Tudtommal sem, viszont a tanúm leszel hamarosan, és nem akarom, hogy ilyen búval cseszett képpel ácsorogj, mintha kényszerből lennél ott.

– Hááát – tettetek gondolkodást, mire Chloé szúrós szemekkel rám néz. – Jó, oké. Az egész annyi volt, hogy csókolóztam Devinnel, de észbe kaptam. Régen nem ilyen voltam. Nem csókolóztam számomra idegennel egy klubban sem, és mikor ez a fejembe ötlött, ki tudtam volna szaladni a világból. Már egy utcával odébb voltam, mikor Noah utolért. Hozzávágtam, hogy mióta az életemben van, teljesen megváltoztam, őt okoltam.

– Jó hülye vagy basszus – szól közbe Chloé hirtelen, megfelejtkezve magáról. Másodpercekkel később, látva reakciómat, tekintetével üzen, hogy „oké, bocs, folytasd".

– Tehát. Ezáltal bukott ki belőle pár lelkis dolog, hogy igazából miért van az életemben. Beavatott abba, hogy ő a testvére mellett örök második, én pedig sajnálatból meg akartam csókolni. De ő elutasított, mert pont ezt nem akarta, hogy sajnálatból legyek vele. Szóval most azt hiszem fasírtban vagyunk, és fogalmam sincs mi van vele – fejezem be a tegnap történtek mesélését, miközben rágcsálom a szám szélét.

𝐁𝐞𝐞́𝐤𝐞𝐥𝐨̋𝐝𝐨̈𝐭𝐭 𝐞́𝐫𝐳𝐞𝐥𝐦𝐞𝐤 | ✓Where stories live. Discover now