𝐊𝐢𝐥𝐞𝐧𝐜𝐞𝐝𝐢𝐤

10.2K 498 546
                                    

Október 1., szombat

Amint kipattannak szemeim az alvásból, elindulok a fürdőbe zuhanyozni és fogat mosni, majd magamra kapok egy sportmelltartót, atlétát, testnadrágot, és egy edzős cipőt, és miután felkötöm a hajamat, elindulok az ajtó felé.

– Hori, hova mész? – kérdezi ásítva Bell, majd a telefonjához nyúl. – Még csak fél tíz van.

– Megyek futni. Azt hiszem – felelem, bekötve a fűzőket.

– De hát te utálsz futni.

– Majd most megszeretem.

– Hori, mi a fene ütött beléd tegnap este óta? Amikor kijöttetek a tárolóból, elszaladtál, és azt mondtad, nincs semmi baj, ne menjünk utánad. Mi ez a futkosás mánia? Beléd ment a bolha tegnap, vagy mi?

– Nem, csak... – keresem a szavakat. – Ki kell szellőztetnem a fejem.

– Annyira azért ne szellőztesd ki, hogyha visszajössz, ne tudj engem is beavatni abba, hogy mi a fene történt tegnap este – mondja ásítva, majd a másik oldalára fordul, és alszik is tovább.

Elhagyom a kollégium területét, kikanyarodok az utcából, és kocogni kezdek.

Arra pedig csak pár sarokkal később jövök rá, hogy valóban utálok futni. Hideg van, csípi a szél az arcomat, hangos, ahogyan lépkedek, és erre a trappoló hangra ráadásul még a kutyák is felkelnek. Miután sikeresen felkeltem a környező utcában lakókat, inkább leülök egy padra, és tanakodni kezdek, hogy min vezessem le a feszültséget. A futás kifejezetten nem az én világom.

Gondolatmenetemben már éppen a boksznál tartok, mikor valaki megáll előttem. Felnézek, és meglátom a barna hajú, és barna szemű sportos lányt, aki éppen engem bámul.

Valóban le kell vezetnem a feszültséget.

– Gabbie, milyen kicsi a világ – nézek rá szúrósan, mire ő leül mellém. Nem zavartatja magát, az biztos.

– Valahogy éreztem, hogy ma erre kell jönnöm. Owennel semmit sem tudok kezdeni, mert ki van bukva miattad. Lennél szíves valahogy lelket önteni belé? – kérdezi teljesen komolyan.

– Pofátlanságnak is van határa, nem gondolod? – pislogok nagyokat. – Te voltál az, aki miatt szakítottunk. Összejöhettünk volna újra, de akkor is te kerültél a képbe. Ezek után mégis miért akarnék lelket önteni belé?

– Mert látom rajtad, hogy szereted őt. – mondja egyszerűen. – Alkut ajánlok neked.

– Milyen alkut? – húzom össze szemöldökömet.

– Owent Noah-ért cserébe.

Legalább fél percig csak pislogok magam elé. Hol élünk? Mi ez, emberkereskedelem?

– Mielőtt nem értenéd – kezd bele újra Gabbie –, ezzel csak azt szeretném mondani, hogy ráveszem Owent, hogy kezdjetek tiszta lappal, de csak akkor, ha Noah-t meggyőzöd, hogy legyen jóban velem.

– Legyen jóban veled? – ízlelgetem a szókapcsolatot.

– Te nem illesz össze Noah-val. Ha belegondolsz, vele nem lenne túl hosszú idejű a kapcsolatod.

– És ezt te miből gondolod? – húzom fel szemöldökömet. Túl magabiztos ez a lány. Már... El is hiszem, amit mond.

– Abból, hogy már amikor én elköltöztem innen, már akkor is nagy hírneve volt, pedig még csak általános sulisok voltunk. Azóta pedig csak fokozódott a helyzet. Hozzád inkább Owen való. Vele lenni békés és megnyugtató lenne számodra, mint ahogyan az elmúlt két évben... Nekem pedig fontos Owen, neki pedig te. És már nem szeretem látni, hogy az egyik legjobb barátom ennyire szenved a hiányodtól – magyarázza nekem bizalmasan.

𝐁𝐞𝐞́𝐤𝐞𝐥𝐨̋𝐝𝐨̈𝐭𝐭 𝐞́𝐫𝐳𝐞𝐥𝐦𝐞𝐤 | ✓Where stories live. Discover now