Virágok hajnala II. - Vesztes emlékek

1. fejezet 2. rész

Legalább fél órája mászkál fel-alá a folyosón, de senki nem jött arra.

-Most bezzeg, mindenki azon a szaros vacsorán van! - idegeskedett. Már alig bírta megállni, hogy beszakitsa a portrét.

Mindig akad legalább tíz diák akik nincsenek a vacsorán... most, mikor szükség lenne rájuk, nincsenek itt. Megéheztek... biztos nem ebédeltek. Végső elkeseredésében oda lépett újra a dámához.

-Dáma... könyörgöm...

-Sajnálom professzor... nem tehetem! - rázta meg a fejét.

-Vészhelyzet van... Miss Williams bent van... nem reagál semmire!

-McGalagony?

-Vacsorázik... én meg nem vagyok éhes! Kérem! Segítsen! - kérte újra.

-Fontos magának a lány? - kérdezte.

-Nagyon... nem tagadom. Sosem volt még senki ilyen fontos! - vállott szint.

-Még Evans sem...?

-Még Ő sem... pedig, egykor azt hittem, hogy nála fontosabb nem lesz - rázta a fejét. -Kérem... tegyen kivételt, és engedjen be! Kérem!

***

-Mi lehet Stellával?

-Nem tudom Fred, de ha percenként megkérdezed akkor sem fogom tudni! Nincs lézer szemem, nem láttam át a falon és az ajtón! - forgatta a szemét Hermione.

Érti Ő, hogy aggódik a lány miatt de, nem fognak többet tudni ettől. Ha Stella egyedül akar lenni, akkor egyedül is lesz. Ő mindig azt csinál amit akar, nincs senkinek sem beleszólása, a tanárokon kívül. Mióta bekerültek a suliba, Stella mellettük volt, segített nekik, és már akkor is a maga ura volt. Persze... a bájitalmester "rajongása" a lány iránt már akkor is észrevehető volt, de senki nem fordított nagy figyelmet neki. Természetesen, Harry, Ron és George erről még mit sem sejt. Ginny pedig még nem dolgozta fel.
Egyedül Hermione és Fred van tisztában az egésszel.... persze.... Fred a negyedét sem tudja annak amit a göndör hajú Griffendéles.

-Mio...

-Fred! Legyen elég mostmár! Nem tudok semmit, hamarosan vége a vacsorának és hátha többet tudunk! De most legyél olyan, mint az öcséd és tömd a fejed!

Ron felnézett, de Hermione nem foglalkozott vele. Harry csendben evett... vagyis valami olyasmi, ugyanis csak túrkált a vacsorában. Kifejezetten kerülte a szemkontaktusokat és a kommunikációt, a körülötte levőkkel. Hermione többször is kereste a zöld szemeket, de azok kerülték... nagy ívben.

-Miért utálsz ennyire?

-Ron... én nem utállak... csupán nem tartom helyesnek azt, ahogyan bánsz Stellával... 

***

-Stella! Ha bent vagy, és élsz akkor nyisd ki az ajtód! Nem tudom, milyen bűbájokat használtál... de nem tudom kinyitni... és aggódom. De nem csak én, a barátaid is! - folyamatosan kopogtatott az ajtón, és próbálta feltörni de nem járt sikerrel. Berobbantani sem tudta. -Kis pimasz... saját bűbájok?! Mikor volt neked erre időd?

-Te mit... - nyitott ajtót. -Hogy jutottál be!?

-Kedves volt a dáma... beengednél?! A vacsorának mindjárt vége és nem lenne szerencsés, ha a kis Granger meg a többi itt találna! - mosolygott frusztráltan.

-Gyere te balfék!

-Hékás! - Stella berántotta a szobájába, és bezárta az ajtót.