Virágok hajnala II. - Vesztes emlékek

4. fejezet 1. rész

Észak- Írország

Stella ugyan melegen fel volt öltözve, mégis mikor megérkezdtek, didergett. Lehet csupán a bánat és a kilátástalanság okozta.

Onnantól, hogy megérkezdtek Írországba, Stella nem szólalt meg. Még csak Perselusra sem nézett. A férfi arra emlékztette, hogy feladta. Elmenekült és egyedül hagyta barátait, a közelgő háború közepén. Gyávának és önzőnek tartotta magát.

Ahogy egy kicsi sikátorba értek, Perselus Stella felé nyújtotta jobb karját. Nem nézett a lányra csak várt. Stella a férfi karjába fonta sajátját és várt. Piton becsukta a szemét és a helyre gondolt. Hatalmas szél kiséretében elhopponáltak. A tenger mellé érkeztek meg, egy fűtől zöldellő szirtre.

Stella kissé elmélyedt a háborgó tenger hullámaiban. Vihar közeleg. A tenger emlékeztete a gondolataira. Ugyan úgy kavarognak, békét nem hagynak és jelzik, hogy vihar fog tombolni... és nincs is olyan messze. A lány arcán lassan könnycsepp gurult végig.

-Nem sokára vissza jövök, várj itt. Itt biztonságban vagy! - szólalt meg hosszú idő után Perselus.

-Mitől is kéne félnem? Semmi nincs itt a szirteken és a tengeren kívül - meredt maga elé.

-Saját magadtól féltelek! Maradj itt kérlek!

-Hová mehetnék?

Erre már nem kapott választ, a férfi elfordult és már ott sem volt. Stella utána fordult és csak a fekete talárt látta, ami úgy lobogott a szélben, mint egy zászló, amit a muglik akkor szoktak az épületekre akasztani ha, valaki eltávozott onnan. Vissza fordult a tengerhez ami egyre sötétebb, háborgó és durvább lett. Nem sok kellett ahhoz, hogy egészen a szírtig csapjon. 

-Ericknek biztos tetszene... mindig látni akart ilyet. Szerinted... lesz még normális életünk?

-Gondoskodom róla! - pirkadat óta, ez az első normális párbeszédük.

Stella, bizakodva fordult professzorához. Könnytől ázott, zöld szemei sosem csillogtak így a férfire. Sokmindent akart mondani, de nem tudta megfogalmazni. Egy gondolat volt a szeme előtt mindig, a félelem. Semmi más, nem tudott elvonatkoztatni az érzéstől, ami folyamatosan nyomta mellkasát. Tudta, hogy Perselusnak sem könnyű... sőt talán még nehezebb is, mint neki.

Hiszen, Perselus mást sem akar csak, megvédeni és segíteni a lányt minden erejével. Nem akarta, hogy vétkezzen, mert ha a lány vétkes valamiben, az sziplán félreértés, hiszen Ő az igazi vétkes. Ő nem tudta megvédeni a lányt mindentől. Persze ehhez az is hozzá tartozik, hogyha a lánynak baja esik akkor, arról is Ő maga tehet senki, de senki más. Perselus feladatának érzi, hogy megvédje mindentől. Eredetileg a kis túlélő miatt ment huszonegy évesen tanárnak... de ott volt a másodikos, vörös hajú, elénk zöld szemű, hófehérbőrú Williams. Méghozzá a Griffendélben. Ugyan úgy, mint Lily.

Már akkor sokszor töprengett a lányon, főleg amikor megtudt, hogy jobban érdeklődik a bájitalok iránt, mint a korabeliek és még akkor sem rettent el mikor egyszer harmadikban, leteremtette a lányt mivel az nem az utasítás követte, hanem a feje után ment.
Természetesen Perselus csupán addig volt mérges a Stellára míg, hasznát nem vette a bájitalának ami tökéletes volt. Tökéletes nyugtató volt, az íze kellemesen édes - nem úgy, mint a "profiké" -, és több, mint három órára ki is ütötte Pitont amit még saját maga sem tudott elérni. De a harmadikos lánynak sikerült. Onnantól kezdve nem volt kérdés az, hogy Stella lesz az egyik legjobb diákja. Lássunk csodát... Perselusnak ismét igaza lett. Stella egyre fejlődött és megtapasztalt mindent amit kellett neki. Nagy megtiszteltetés volt számára mikor Dumbledore megkérte, hogy segítsen diákjának... még akkor is ha nem mutatott semmi érzelmet. Azokon az órákon mégjobban kiismerte a lányt és azt, hogy mire képes. Számtalanszor küldte el az Ő bájitalait a Szent Mungóba, és nem volt rest a levelekben leírni, hogy ezúttal nem Ő hanem az egyik diákja készítette a gyógyszereket. EZt persze sosem mondta Stellának, maga sem tudta miért, hiszen köztudott, hogy gyógyszereket akart készíteni. Mindig dicséretet kapott a kórházból és persze ezzel, Perselus bebiztositotta ott a lányt.

Miközben a múlton gondolkozott elértek a védett házhoz. Stella szorosan mellette lépkedett, mikor a kapuba értek megtorpant. A férfi egy lépéssel előrébb lépett majd megfordult, és amit a lány szemében látott... felért mindennel.

-Ez... - Stella szinte suttogott. -Gyönyörű.

-Nem rég még a nagyszüleim laktak itt. Próbáltam rendbe hozni - magyarázott mikozben kinyitotta a bejárati ajtót. -Menj csak - előre engedte Stellát akit a csodálat ismét megállásra kényszerített.

-Ezt mind te?

Perselus csak bólintott. Stella mellé állt és konstatálta magában, hogy ebbe a gyönyörű házba, egy igazán gyönyörű és tekintélyre méltó asszony illik. És bizony... itt állt mellette.

-Illesz ide Stella - ahogy a férfi kimondta a nevét összerezzent. Melegség járta át. Szerette a férfit, mindennél jobban, és most azt mondta, hogy illik az örökölt házba. Kell ennél több?

-Talán... - fordult a Férfi felé.

-Gyere körbe vezetlek. De jól jegyezd meg... ez mostmár az otthonod...