Virágok hajnala II. - Vesztes emlékek

2.fejezet 2.rész

-Ki maga?

-Az akivel nem hiszem, hogy ujjat akar húzni! - válaszolta a lány.

Perselus elgondolkozott, azon, hogy az a kotnyeles, mindentudó Hermione Granger mikor lett ilyen. Magyarul végig mnipulálta Stellát? Vagy valami bűbájt használt? Vagy bájitalt? Nem... az nem lehet, hiszen Stella észre vette volna.

-Hogy csinálta?

-Bűbáj... a bájitalt maga miatt és a tanításai miatt egyből kiszúrta. Szerencsére nem rám gondolt. Bár amilyen jól játszom ki gyanakodna rám? Szóval... minden kis mocskos részletet tudok... igen... meg a maga idegösszeomlását is tudom. Pedig Stella nem akarta elmondani, hol volt aznap. Nyilván azt is tudom, hogy járt a körletünkben, és azt is, hogy tegnap ott volt a könyvtárban. Nagyon jól teszi, hogy senkinek nem mondja el azt amit Stella is elzár előlem. A maga fejébe ha akarnék sem tudnék bejutni. Olyan betonfalat húzott fel, hogy Dumbledore is nehezen tudná megtörni.

Perselus ezen a téren mindig is büszke volt magára. Büszke volt a tűrőképességére és arra, hogy sosem törik meg annyira, hogy a gondolatait kiteregesse. De mostmár nem volt olyan biztos abban, hogy a lány nem tudná feltörni gondolatait. Ha őszinte akart lenni... akkor egy kicsit félt Hermionétól.

-Mióta csinálja? - kérdezte.

-Tavaly év vége.

-Enni időn keresztül, mindezt úgyhogy senki nem vett észre semmit? Még Stella sem? Ez lehetetlen!

-Semmi sem lehetetlen... csak akkor ha elhiszük. Én hittem azt, hogy sikerülhet és tessék! Sikerült. Sem maga sem Stella, de még maga Dumbledore sem vette észre.

Itt csapott Perselusba a szörnyű felismerés... mi van ha, Voldemortnak dolgozik a lány, csak Ő maga sem tudja? Mi van ha, végig Stella ellen volt?

-Kinek dolgozik? - kérdezte kikerekedett szemekkel.

-Senkinek... ne aggódjon tanár úr! Szóval... térjünk vissza a kérésemre. Mondja el mire készül Stella!

Perselus sakkban volt. Alig volt egy kis hely ahova mozdulni tudna. Ebből nincs kiút, vagy válaszol vagy lehet, hogy Stella meghal. Ahogy korábban is gondolta... itt nincs jó válasz. De továbbra is amellett állt, hogy nem mondd semmit. Ahelyett, szól Stellának hát tud valamit tenni.

-Nem tudom, hogy Stella mire készül, mást tudok... de azt nem fogom elmodani, mert bizalmas!

-Hát rendben... ön tudja tanár úr... de ha holnap reggel nem találkozik Stellával az óráján... magát okolja!

Hermione kikerülte a férfit és elment. Perselus örült annak, hogy lyukasórája lesz. Így, ennek tudatában sietett le a pincébe, a lakosztályába és szokás szerint becsapta az ajtót. Gondolatok százai támadták meg egyszerre, így nem csoda, hogy még bele is szédült. Utálta, hogy az a kis csitri így megtudja zsarolni. Valahogy... mindig is tudta, hogy Granger nem százas... de ennyire?

Aztán a szeme elé ugrot az utolsó mondat... Stella lehet nem éli túl az agyturkászatot. Valakinek szólnia kell, különben Ő lép, és abban nem lesz köszönet.

***

-Olyan jó így hárman. Régen iszogattunk csak úgy. Na de! Mivel most Stella fizetett, így a szülinapjakor olyan partit csapunk mint még soha! Mit szólsz Stellus?

-Rendben... legyen! De nem akarok sírni! - nevetett, még ha ez a nevetés nem is volt őszinte.

-Na akkor erre koccintsunk!

A három korsó - még ha csak félig is voltak már - összekoccant ezzel jelezve a fogadalmat. A két fiú mindig igyekezett a legjobbat hozni Január 30-án hiszen az Stella nagy napja! Most pedig tizenkilenc lesz. A két fiú sosem értette igazán mit keres egy, egy evvel idősebb lány náluk... de aztán kiderült. Az apja miatt kikellett hagynia egy évet, ami neki is fájt de muszáj volt.

-Rosmerta... édes gyöngyöm! - szólt a pultosnak George. Rosmerta oda sietett hozzájuk.

-Mondja kedves! - olyan ironikusan és cinikusan mondta mindezt, hogy Stellákéból kitört a nevetés.

-Tudja, a drága testvérem, és a már kicsit rozsdás Williams lány....

-Héé! - nézett rá Stella mérgesen.

-Szóval... jólérezni jöttünk magunkat...

-Hozok! Stella, gyömbéres! Ugye? - fordult vissza.

-Igen! - mosolygott a csaposnőre. -A nénikéd füle rozsdás! - fordult George felé.

-Jól van már! Nyugdíj mikor jön? - szúrt oda még egyet, és ez bizonyult az utolsónak, hiszen a lány felpofozta.

Fred jót derült a helyzeten, Rosmerta aki épp a vajsöröket készítette, méginkább. George... hamar rá jött, hogy ez a beszólás nem volt a legjobb ötlet, hiszen arca jobb oldala úgy égett mint a mellettük lévő kandalló. Miután megkapták a második körös vajsöröket, az ajtón a három tanár - akik sosem tudnak egymástól szabadulni, valahogy mindig együtt vannak - ,szóval a már megszokott hármas, belépett a kocsmába. A két idősebb kedvesen mosolygott rájuk, míg Perselus feszülten nézet őket... ha Stella nem látná a férfin, hogy valami baj van, akkor úgy lenne vele mint Fredék: ,,Mindig ilyen! Ez már megszokott!"

Pedig ez a nézés nem az a nézés, amitől annyi diák fél. Ez teljesen más töltetű tekintet. Csak éppen azt nem tudta, hogy mi lehet a probléma. Szíve szerint oda ment volna, de most a barátaival volt, nem szeretett volna ezzel foglalkozni. Így hát eldöntötte, hogy addig marad amíg, Dumbledoreék el nem indulnak vissza felé, és mikor úgy gondolja, hogy Perselus már a lakosztályában van, akkor Ő is elindul és lemegy a férfihez.