A bohóc [Halálos ítélet II.]

Chapter 12

A I S H A

too often the heart
finds a way to love the ones
who will never love it back

Nem hittem, hogy ilyen melós egy gyereket elaltatni. Úgy ébredek, mint akit agyonvertek. Inessa, drága lelkem, nagyon nyűgös volt egész hazaúton, így azt gondoltam, hogy seperc alatt elnyomja majd az álom. Aha. Ahogy átléptük a küszöböt, mintha egy párhuzamos dimenzóba léptünk volna, a kislány felélénkült és minden áron elvárta, hogy szórakoztassuk.

Elég vicces volt végignézni, hogy egy kemény testőr talpig öltönyben, póninak produkálva magát a földön kúszik rajta egy 2,5 éves kislánnyal. Volt vagy éjjel egy is, mire eléggé kifárasztottuk ahhoz, hogy hajlandó legyen ágyba bújni.

Ezután Marcóval még eldumálgattunk totál hétköznapi témákról, igazából mondhatjuk, hogy ismerkedtünk. Nem tudom, hogy Nicola miatt, vagy mert egy úriember végül tényleg a kanapén kötött ki, amikor alvásra került sor. Természetesen nem bántam, nem is terveztem semmi olyasmit a férfival, csak gondoltam húzom egy kicsit Nicola agyát, már ha egyáltalán érdekelte.

Mert én féltékeny voltam. De átkozottul.

Még nem találkoztam Martinával személyesen egészen eddig, de most már teljesen megértem, mit lát benne. Amikor besétált az ajtón, nem csak Nicola álla esett le, hanem az enyém is. A lány egyszerűen gyönyörű. Az a típus, aki ha belép valahova, tutira minden szempár rá szegeződik. Ezzel pedig a csaj teljes mértékben tisztában is van.

Semmi esélyem ellene. Ha akarnám, sem lenne. Alapvetően én elég harcos természet vagyok, de olyan háborúba sosem kezdek, amiről tudom, hogy elveszítem. Rendesen kisebbségi komplexusom alakult ki mellette, pedig aztán engem sem kell félteni. Nem is értem, miért volt velem annyira ellenséges. Vagyis de, nyilván azért, mert vetélytársat lát bennem, de szemmel láthatóan nincs miért aggódnia, hiszen az ujjai köré csavarta Nicolát.

Lebattyogok a lépcsőn, miután felfrissítem magam az emeleti fürdőben. Szükségem van némi koffeinre. A többiek körülbelül hajnali négy környékén érhettek haza, Marcónak is ez idő tájt csörgött a telefonja. Nem tudom, hogy Nicola direkt szivatta, vagy tényleg fontos dolog miatt ébresztette, de az biztos, hogy szinte azonnal el is hagyta a házat. Szegény alig aludt másfél órát.

Reggel fél tíz van, szóval nem várom, hogy bárkivel is összefutok, de persze Nino olyan, mint a balsors. Mindenhol ott van.

- Korai vagy - mondom köszönés helyett, miközben futólag rápillantok. Mivel tegnap elvette élete nőjét, elvárná az ember, hogy némi halvány öröm tükröződjön az arcán, de olyan komoly, mint egy röntgenlelet.

- Óramű pontossággal kelek fél 9-kor általában - feleli szárazon, miközben a telefonján buzerál valamit. - Nina még alszik.

- Sejtettem - töltök kávét egy bögrébe. - Jól alakult az este?

- Igen, de a húgom és a feleségem azt hiszem többet ivott a kelleténél.

Elnevetem magam.

- Nyilván te nem.

- Nyilván - vonja meg a vállát.

- És milyen érzés, hogy már házas vagy? - csacsogok tovább. - Jobb a közérzeted? Finomabb ma reggel a kávé? Úgy érzed, a nap is csak miattad ragyog?

- Neked mi bajod van?! - ráncolja össze a homlokát és úgy néz rám, mintha minimum retardált lennék. - Szerintem tényleg túl sok romantikus szart néztél életed során.