A bohóc [Halálos ítélet II.]

Chapter 28

M A R T I N A
Málaga, Spanyolország

i wish i had the power
to ignore you
like you ignore me

Én magam borzalmas szakács vagyok, de mindennél jobban szeretem a finom ételeket. Anya nagyon jól tudott főzni, habár megengedhettük volna magunknak, hogy szakácsot fogadjunk fel, egészen addig ameddig a betegsége le nem döntötte a lábáról, ő maga készített ebédet és vacsorát nekünk. Akkor fogadtuk fel Páolát, a jelenlegi szakácsnőnket, amikor már az egészségügyi állapota nem engedte, hogy órákig a konyhában sürgölődjön. Visszatekintve egy kissé már bánom, hogy nem álltam mellé és tanultam tőle gasztronomiai leckéket. Most meg már késő.

Páola is csodás ételeket készít, de most egyedül ülve az étkezőasztalnál csak turkálom a spanyol húsgómbócokat a paradicsomos szószban, pedig ez az egyik kedvenc ételem.

Semmi sem úgy alakult, ahogy terveztem. Ahogy lennie kellett volna. Lassan két hét is eltelt Nicola látogatása óta. Sokkal hevesebben reagált, mint számítottam rá. Nem gondoltam, hogy az érzései ennyire mélyek az angol lány irányába. Én inkább hittem ezt egy hirtelen fellángolásnak, ami elmúlik, ha rájön milyen könnyen képes volt elhagyni.

Nem értem. Hiszen az a lány nem is küzdött érte, nem aknázta ki az összes lehetőséget, egyszerűen csak lelépett. Persze tudom, hogy elég komolyan megfenyegettem és többnyire elég határozottan lépek fel, ha el akarok érni valamit, de akkor is! Olyan könnyen megadta magát, ezt miért nem látja senki? Én azóta küzdök érte, mióta megismertem. Engem semmi sem tántoríthatna el Nicolától fordított esetben.

Jó-jó, talán nem jászottam tisztességesen, és elhiszem, hogy az erkölcsösség erény, meg minden lószar, amit az olyan emberek szoktak mondogatni, akik sosem kapták meg azt, amit akartak. Az én véleményem szerint, minél értéktelenebb és hasztalanabb valaki, annál inkább dicsekszik az erkölcseivel. Na meg hát gondoljunk csak bele: az ellenfeleink minden olyan húzásunkat erkölcstelennek titulálják, amelyekkel sikereket érünk el. Egy szó, mint száz: felejtsd el az úgynevezett erkölcseidet, különben örök vesztes maradsz.

Arra a végkimenetelre számítottam, hogy belátja, Aisha nem hozzávaló. Nem tudom pontosan, mit mondott neki a távozása előtt, de a lényegen nem változtat: megfutamodott. Azt hittem ezen lesz a hangsúly, és nem az én látogatásomon. Miért fontos, hogy én mit mondtam? Miért nem látja be, hogyha az a lány igazán szeretné, mindent kockára tenne érte? Ha igazán szeretné, nem tántoríthatta volna el semmi. Sem én, sem más.

Én berizikóztam volna azt a tizenöt év börtönt, én nem léptem volna le. Én mindent egy lapra tettem fel. Őrá.

Igen, hazudtam érte, manipuláltam és terveket szőttem, de csakis azért, hogy együtt lehessünk. Minden olyan jól alakult. Amikor azt ígérte, megpróbáljuk együtt, szerintem még álmomban is vigyorogtam. Aztán csak félre lettem lökve, mint egy elhasznált zsebkendő és én még ezek után is hegyeket mozgatok meg értünk.

Azt mondta nem az vagyok, akinek megismert. Hát aznap este ő sem az volt, akinek én megismertem. Talán én is beleestem abba a hibába, hogy alábecsültem őt. Ahogy kimondta azokat a bántó szavakat, a szemeiben olyan vad villódzás volt, mintha ott helyben képes lett volna elevenen felgyújtani és rezzenéstelen arccal végignézni a haláltusámat. Abban a pillanatban egészen a báttyára emlékeztetett, de talán még nála rémisztőbb volt. A testvére állandóan rideg és érzelemmentes volt akárhányszor láttam, de Nicola alaptermészete nem ilyen. Nincs annál dermesztőbb dolog, amikor egy kedves és vidám embernek meglátod a gyilkos arcát. Szerintem örökre belém égett a tekintete, ahogy akkor rám nézett. Mintha átkattant volna benne valami és felszínre tört volna a gonosz énje, pedig abban sem voltam biztos, hogy létezik. Úgy tűnik a szóbeszédek igazak, testközelből tapasztalhattam meg.