A bohóc [Halálos ítélet II.]

Chapter 31

A I S H A

two souls
are sometimes created together
and in love
before they're even born

Sosem voltak terveim azzal kapcsolatosan hány éves koromra szeretnék anya lenni. Tulajdonképpen amikor tavaly betöltöttem a 26. életévemet megfordult a fejemben, hogy talán sosem leszek az. Nem sok esélyt láttam arra, hogy megismerkedem egy normális pasival, akivel családot alapíthatok. Ennek egyik oka az, hogy rettentően bizalmatlan vagyok és ez kapásból vonzza magával a második okot is. Azt, hogy sosem mertem igazán önmagam lenni társaságban és az látszólag extrovertált személyiségem mögött valójában nagyon is zárkózott vagyok. Úgy nem lehet normálisan ismerkedni, ha te magad is szerepet játszol.

Bár a bizalmam Nicola irányába rendíthetetlen, a belső démonaim miatt a kisördög folyamatosan a vállamon csücsült és kételyeket suttogott a fülembe. Ameddig nem jött el Londonba, ahogy ígérte, nem hittem el, hogy valóban visszajön. Mindennap felhívott, és egész nap üzeneteket váltottunk egymással, és mégis gyötört a kétség, miszerint meggondolja magát. Hogy egy nyugodt pillanatában rájön, hogy mekkora felelősség ez, bekattant neki, hogy mennyire más élete lesz velem és a babával, hogy nem illek a képbe mégsem, hogy túl korai, nem áll készen és hasonlók. Ez persze mind a saját bizonytalanságomból ered, hisz még mindig nehezen hiszem el, hogy elég vagyok.

Annyira már ismerhettem volna, hogy tudjam, Nicola Lucianót nem ilyen fából faragták. Ha ő megígér valamit, abban biztos lehetsz, hogy megtartja. És nem gyáva, hogy elfusson.

Butaság volt egy percig is kételkednem benne. Már egy hónapja annak, hogy egy nappal az ultrahang előtt becsöngetett hozzám egy hatalmas papírzacskóval a kezében. Az azt megelőző napokban, mint mondtam állandóan kommunikáltunk és néhanyszor megemlítettem neki, hogy furcsa dolgokat kezdtem el megkívánni. Például utálom az epres csokikat, de mégis úgy éreztem a fél tüdőmet eladnám érte, ha most lenne itthon. Szerintem kisgyerek koromban ittam utoljára ivójoghurtot, most két pofára tolom magamba. Korábban szinte alig-alig ettem egészségtelen kajákat, mert kínosan ügyeltem a súlyomra, hisz nem éppen vagyok nevezhető nádszál kisasszonynak, jelenleg élek-halok a sós chipsért. Tehát Nicola mindent, de szó szerint mindent megvett, amit futólag kiejtettem a számon. Kivétel nélkül mindent megjegyzett, én meg majdnem elbőgtem magam a figyelmességétől. Rohadt hormonok.

Az ultahang után, - ahol hozzáteszem jól beégetett a nőgyógyász előtt, mert minden szégyenérzet nélkül megkérdezte tőle, hogy egyébként nem gáz-e, hogy elég sokat szexelünk, nekem persze olyan vörös lett a fejem, mint a poroltó - kijelentette, hogy nélkülem ő bizony vissza nem tér Szicíliába és akkor Nino kurva ideges lesz, de nem akar siettetni. Szerintem ez érzelmi zsarolásnak minősült, szerinte meg csak tényközlés volt.

Persze semmi kifogásom nem volt a költözés ellen, de nem akartam túlságosan nyilvánvalóvá tenni azt, hogy tulajdonképpen ha lehetséges lenne non-stop csak vele lennék. Nem akartam, hogy fullasztónak érezze a ragaszkodásom. Még aznap telepakoltam három bőröndöt és másnap délután már Palermóban landoltunk.

Nicola szerint a londoni ház jobb, ha megmarad búvóhelyként, mert rajtunk kívűl senki sem tud arról, hogy igazából a miénk. Gondolom nem akart stresszelni, ezért nem mondta ki nyíltan, hogy nem baj, ha van egy B terv arra az esetre, ha beütne valami szar, de magam is tisztában vagyok azzal, hogy a Luciano családban bármi könnyen elbaszódhat egy pillanat alatt.

Nináéknak nem mondtuk el még azt, hogy állapotos vagyok, csak annyit tudnak, hogy újra beköltöztem Nicolához, és ezúttal nem csak rövid időre, hanem végérvényesen. Kicsit félek a barátnőm reakciójától, hisz neki soha nem lehet gyereke, és mi mégcsak nem is terveztük ezt a babát. Nicola azonban elhessegette a kétségeimet. Szerinte Nina annál jobb ember, minthogy féltékenységből ne örülne a mi boldogságunknak.