32.rész

9.2K 237 19
                                    

,May kérlek menj fel a szobánkba!'

Csak meglepetten néztem rá, nem értettem a viselkedését. Miért kellene felmennem?

-Nem.-Ráztam a fejem.

-Mey, ez parancs!-Mondta kicsit erőteljesebben. Mire furán néztem rá.-Kérlek.-Lépett mellém és megfogta gyengéden a kezemet.-Mindent elmesélek, csak kérlek most menj fel.

-De..-Kezdtem mire félbeszakított.

-Nem kell neked a stressz bébi, gondolj a babára.-Mondta mire bólintottam.

-Oké.-Vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam. Brad egy gyors csókot nyomott a homlokomra, és a kezével gyengéden az emelet felé terelt. Még utoljára vissza néztem a lépcsőn, Brad engem nézett mikor is érek fel. Ideges volt, a lábával a padlón dobolt. A reakciójától én is kezdtem frusztrált lenni. Bementem a szobánkba és leültem az ágyra. Majd ezt hamar meg is untam és felálltam. A szobában sétálgattam. Mi a fene lehet lent. Nem hallottam semmit. Gondolom Brad kiment. De ki lehet itt? Egy nő? Valami ribanc exe? Vagy ki a fene. 15 percet vártam mire hallottam az ajtó csapódását, majd Brad lépteit a lépcsőn. Amikor benyitott a homlokát vakargatta. Amint rám nézett, magára erőltetett egy mosolyt. Az ágyszélére ült és kirárta a kezét. Oda sétáltam és az ölébe ültem, az állát a vállamon pihentette, és átölelt közben. Csendben volt, meg se szólalt.

-Brad. Mi volt ez az előbb?-Suttogtam.

-Semmi bébi.-Mondta és a hasamat kezdte simogatni. A szemeim kitágultak.

-Mi az, hogy semmi? Akkor miért kellett feljönnöm?

-Csak egy régi ismerős volt az. Drogot akart, de mondtam neki, hogy nem árulok.

-Tényleg ez volt?

-Igen.-Bólintott, hittem neki de mégis volt bennem valami rossz érzés. Megakartam vele osztani, de elterelte a szót.-Annyira izgulok már bébi. Párnap és kiderül a baba neme.-Mosolygott angyalian. Minden egyes alkalommal bebizonyítja, hogy a baba a legfontosabb neki. Nagyon imádom.

-Annyira várom már. Végre mehetünk majd vásárolni...-Nevettem mire bele puszilt a nyakamba.

-Már kitaláltam hogy legyen. A fal lehetne két színű. Kék és zöld.

-Na várjunk csak. Ha lány lesz?-Húztam össze a szemeimet.

-Bébi mondtam érzem, hogy fiú lesz.-Nyomott egy puszit az arcomra. Majd hirtelen térdem alá nyúlt és feállt velem, majd gyengéden az ágyra fektetett. Ezen csak nevettem.-Majd megbeszélem a babával. Az ágy mellé térdelt és felhúzta a pólómat. Úgy Mosolygott mint egy 5 éves aki új játékautót kap. Egy nagy puszit nyomott a pocimra és suttogni kezdett.-Picim úgye, hogy fiú vagy?-Ejtette ki, majd a fülét a hasamra nyomta.-Azt mondja igen.-Mosolygott rám. Még egy kicsit puszilgatta a hasamat majd mellém feküdt.

-Brad mi van ha kislány?-Kérdeztem, mert benne van a pakliban.

-Ugyan annyira szeretni fogom. Bármi is legyen ő az én kisbabám akit nagyon várok.-Annyira jól estek a szavai, csak hozzá bújtam, és élveztem ahogy a babáról áradozik.

~

Kézenfogva sétáltunk be a rendelőbe. Nagyon izdultam, de Brad jobban. Görcsösen fogta a kezemet. Csak nyugtatóan mosolyogtam rá, mire megcsókolt.

-Maybe Hard a következő!-Szólt ki a váróba egy asszisztens.

-Végre.-Motyogta Brad. Összesen max 5 percet vártunk. Nagyon ideges volt. Felálltunk és besétáltunk. Először bezselézte a hasamat, hogy megnézzük mi újság a kisbabánkkal. Kihangosították, és hallgattuk ahogy hangosan dobog a kisszíve. Egyből fellélegeztem. Brad csak ámúlt és bámúlt. Ez volt életem legszebb hangja. Olyan erőteljesen vert a szíve. Pedig még csak pár centi.

-Kíváncsiak a nemére?-Kérdezte a doktor úr. Egyből hevesen igenezni kezdtünk.-Szóval a maguk kisbabája...kislány.-Mondta mire egyből Bradre néztem. Amikor megláttam az arcát, a szívem összeszorúl. Csillogtak a barna ékkövei. Próbálta leplezni mennyire is megvan hatódva, de nem ment neki. Csak mosolyogtunk egymásra mint két bolond. A számhoz hajolt és megcsókolt.

-Annyira várom a kislányunkat.-Suttogta.

A kezünkben a últrahangos képpel sétáltunk ki. Csendben voltunk csak az autóban kezdtünk el beszélni.

-Szóval lány...-Kezdtem.-Nem bánod?

-Dehogy!-Kezdte rázni a fejét.-Az én hercegnőm.-Tette a kezét a hasamra.
Az első az volt, hogy a szüleink átjöttek hozzánk és koccintottunk arra, hogy kislányunk lesz. A nagyszülők bevannak zsongva, annyira várják már. Lori rózsaszín kisruhákról áradozott. Annyira jó volt őket hallgatni. A kistünyemény összehozza a családot.
Máris annyira szeretem a kisbabámat!

Miután mindenki elment, elmentünk lefürdeni. Majd az ágyba bújtunk. Brad hátulról ölelt, és puszilgatott.

-Bébi?

-Igen.

-Áll a farkam.-Suttogta, mire felnevettem.

-Érzem.

-De nyugi vissza fogom...annyira kívánná már a puncidat.

-Mocskos a szád!

-Nem. Csak megőrít a látványod. Összefut a nyál a számban, és vigyázzba áll a farkam.-Kuncogta.

-Holnap majd segítek megoldani a problémát, de most aludjunk annyira fáradt vagyok.-Hunytam le a szemeimet.

-Jó éjt bébi.-Puszilt a hajamba.

-Jó éjt Brad.-Bújtam közelebb hozzá.

-Jó éjt kislányom.-Tette a kezét a hasamra.

Kalandnak indult +18Where stories live. Discover now