Kalandnak indult +18

35.rész

A levél ott volt Bradley párnáján. Amit éreztem leírni alig bírnám. Hirtelen olyan aggodalom fogott el, hogy nem mertem a levélért nyúlni. Csak néztem a fehér lapot, és vártam, hogy felébredjek, mert ez csak egy rossz álom lehet. Sejtettem mi lehet benne, lassan a levélért nyúltam és felvettem. Nagy levegőt vettem, és csak bámultam a lapot. A nevem kék tollal volt írva. Szépen volt írva, mint aki gondosan ügyelt a külalakra. Megembereltem magam és széthajtottam a lapot.

Drága May!
Fontos, hogy tudd csak te vagy nekem. Sajnálom, hogy megkell szegnem az ígértem, de a családom a legfontosabb. Te és a baba, és értetek bármire képes vagyok. Fogalmam sincs meddig tart, és mikor jövök, de már is hiányoztok. Sajnálom, hogy magadra hagylak de így legalább biztonságban lesztek.
Kérlek ne aggódj miattam, én rendben leszek...
Ne keress!
Szeretlek örökké.
  Bradley.

Remegni kezdtem amint elolvastam a levelet. Annyira féltettem, hogy bármit megtettem volna csak, hogy itthon legyen velem biztonságban. A telefonja az éjjeliszekrény volt, szóval nem bírtam felhívni. Nem teheti ezt velem, hisz megígérte, hogy nem megy el. Ha valami baja lesz, akkor én azt nem élem túl.
Amint felfogtam a levelét azt, hogy Brad elment egyből sírni kezdtem. Folyamatosan az járt az eszemben, hogy azt mondta veszélyes és rossz emberek vannak ott. A félelem ami bennem volt átjárta a testemet, a másik felem valahol a nagyvilágban egy alvilági helyre készül menni. Egy olyan helyre ahol veszélyben lehet.

Remegő ujjakkal nyúltam a telefonomért. Rá mentem a telefonra és böngésztem egy támaszért aki majd segít. Amint megtaláltam már tárcsáztam is. Félperce került, de végül álmosan szólt bele a húgom.

-Mi a baj May?-Kérdezte álmosan.

-Lori...ide tudnál jönni?-Suttogtam azért, hogy evvel elnyomás a sírást. De nem nagyon sikerült.

-Mi történt?-Kérdezte sebesen.-Jól vagy, a baba?

-Jól vagyok...csak...gyere át.

-Indulok.-Nyomta ki. Percekig csak a levelet szorongattam és sírtam. Percekkel később nehezen kimásztam az ágyból és felöltöztem.
Lesétáltam ami egyből féltünk, hogy Brad pénztárcája, és a ház kulcsa az asztalon volt. Kinéztem az ablakon csak a kocsija hiányzott. Semmit nem vitt magával. Elment.
A nagy szomorúságomban megérkezett Lori. Amint meglátott ledermedt de egyből össze is kapta magát, és oda sietett hozzám, majd megölelt.

-Hol van Brad?-Kérdezte és lassan elengedett.

-Nem tudom.-Mondtam az őszintét és megint átjárt a tehetlenség és a fájdalom. Csak sírva ráztam a fejem.-Elment.

-Miért?-Kérdezte zavartan. Leültem és elkezdtem mesélni mindent, a dílerekről, a kamerákról. Arról, hogy volt még egy utolsó feladata, amire elment. Majd megmutattam neki a levelet.
-Először is nyugodj meg. Nem tesz jót nektek a stressz, még mindig veszélyeztetett terhes vagy.-Mondta és megfogta a kezemet.-Másodszor ha tényleg oda ment Brad, akkor nem kell félteni bír magára vigyázni.-Mondta és egy mosolyt eröltetett az arcára. Próbálta Lori is meggyőzni saját magád de láttam, hogy kételkedik és ő is aggódik.

-Annyira féltem.-Csuklott el a hangom.

-Maybe nyugodj meg. Nem lesz semmi gond. Lehet pár óra és itthon is van.

-Csak jöjjön haza. Tuti a kanapén fog aludni.-Mondtam mire Lori felnevetett. Nagyon dühös és szomorú voltam. Persze nem fog a kanapén aludni, csak jöjjön haza és lássam, hogy jól van. Szükségem van rá.

-Reggeliztél már?-Kérdezte féltve a húgom. Néha leesik, hogy milyen sokszor érzem azt, hogy olyan mint ha ő lenne az idősebb, és én lennék a húga. Tudom azért kérdezte, hogy elterelje a figyelmemet. Részben sikerült is.

-Nem. Te?

-Én se.

-Akkor együnk.-Vettem egy nagy levegőt.

-Nyugni May.-Bíztatott.

-Anyuék?-Kérdeztem csak, hogy ne Bradre gondoljak.

-Dolgoznak egyedül voltam otthon.-Mondta. Bólintottam és neki láttam valami reggelit csinálni. Csendben voltunk. Semmi étvágyam nem volt, nem magam miatt ettem hanem a baba miatt. Nem akarom, hogy éhezzen.
Lori jó testvér módjára egész nap velem volt. Este se mozdult el tőlem. Bebújtunk az ágyba mellém. Csak könnyes szemmel néztem, a tévé melletti képet amin én és Brad voltunk.

-Bármikor haza jöhet.-Suttogta Lori.

-Tudom.

-Próbálj meg pihenni.-Hajolt az arcomhoz és megpuszilt, majd megsimogatta a hasamat. Egyből emosolyodtam.

-Oké. Köszönöm, hogy itt vagy velem.

-Ugyan May, ez alap. Nagyon várom már, hogy a herceged itt legyen és hozzá vágj valamit.-Suttogta mire végre fel nevettem.

A legnehezebb az egészben a várakozás volt, a napok teltek semmit nem tudtam Bradről. A rendőrségre akartam menni, de Lori nem engedte. A remény, hogy mármelyik nap haza jöhet bennem volt. De 5 nap után már sírás nélkül nem bírtam aludni, és ha le is hunytam a szemem akkor csak őt láttam. Éreztem mintha valós lett volna. Amikor kinyitottam a szemeimet, és egyedül voltam, olyan mély zokogás jött rám, hogy szinte sose aludtam.
Egy hét telt el azóta, hogy elolvastam a levelet. Lorit vártam a nappaliban a kanap ülve, amikor végre kopogtak.
Felpattantam Lori megígérte, hogy hoz ebédet, nagyon éhes voltam már. Az ajtóhoz sétáltam és kitártam. Hirtelen a számat eltátottam. Majd sírni kezdtem.

-Bébi...-Suttogta Brad és rám nézett.
Alig akartam felismerni, koszos volt és össze volt verve. Az ajtófélfába kapaszkodott. Úgy ugrottam a nyakába mint még soha. Annyira remegett mindene, hogy alig bírt átölelni. Csak jobban aggódni kezdtem érte...