Kalandnak indult +18

37.rész

Hónapok teltek el azóta, hogy Brad haza jött a drog incidensből. Nem beszélünk erről. Brad szereti terelni a témát ha véletlen felhozom. De megértem elszeretné felejteni a múlt ezen darabját. Ahogy Sean és Trevor ígérték békén hagytak minket.
Egyre kevesebbet mozdulunk ki mostanában itthonról. Itt a tavasz, de sajnos tanulni kell. Bradnek márcsak pár vizsgája van és végez. Ez az egyik ok a másik az, hogy a hasam már elég nagy. Nagyon hamar kifáradok.

-Annyira izgulok már.-Suttogtam Bradnek, miközben kint üldögéltünk a napon.

-Mitől?-Fordította felém a fejét.

-A szüléstől. Most már tényleg csak hetek vannak addig.

-Biztos én is izgulnék a helyedben. De gondolja arra, hogy végre megismertjük a kislányunkat.

-Biztos szép kisbaba.

-Legszebb! Hisz én vagyok az apja.-Mondta mire felnevettem.

-Hát persze. Remélem szeretni fogja majd a nevét.

-Szerintem már illik hozzá. Biztos szeretni fogja, ez miatt ne aggódj.

Átlagosan a fő téma a baba ahogy közeledik a szülés, (ami 16 nap múlva van kírjva) egyre izgatottabbak vagyunk. Olyan jó lesz végre látni, hozzá érni.

-Bébi a srácok átjönnének délután meccset nézni téged nem zavar?-Kérdezte.

-Engedélyt kérsz?-Nevettem.

-igen.-Nevetett fel.-Csak mert tudom, hogy hamarabb szoktál elaludni. És azt szeretném, hogy tényleg tudj pihenni. De addig elzavarok őket úgyis.

-Átjöhetnek persze. Engem nem zavarnak.

-Utána este csak veled fogok foglalkozni.-Hajolt közelebb és adott egy puszit a számra.

-Szeretlek Brad.

-Én is szeretlek Bébi.

Miután tele szívtuk magunkat D-vitaminnal bementünk. Kicsit össze pakoltunk és ettünk. Majd vártuk Brad barátait, akik igazából már közös barátok lettek. Addik a kanapén ültem. Bradley magyarázott a fociról, hogy ma milyen fontos meccs lesz. Én csak bólogattam, a kezemben a távirányítot fogtam majd kicsúszott a kezemből és leesett a földre. Utána akartam nyúlni a pocakomtól nem bírtam. Brad percekig nézte ahogy szenvedek, majd nevetve felvette mellém ült és átölelt.

-Ne nevess már.-Mondtam durcásan.

-Olyan aranyos vagy.-Suttogta a hajamba. Majd megfogta az arcom és megcsókolt.
Este 6-ra jöttek a srácok. Bradley nyitott ajtót. Először Evan lépett be, utána meg Luke egy lánnyal.

-Szia Maybe!-Jött oda Evan és megölelt.

-Helló.-Mosolyogtam.

-Hogy vagytok?-Kérdezte kedvesen.

-Köszi jól.

-Nagyon örülök.-Mindig is bírtam ezt a srácot. Ugyan olyan mint Brad. Tele tetkókkal, rossz fiús külső, de érzékeny belső.

-Szia.-Lépett oda Luke és maga utána oda húzta a lányt.

-Sziasztok.

-Ő itt Vicky a barátnőm.-Mutatta be. Számtalan lányt mutatott már be nekünk Luke, úgy mint a barátnőjét. Kb 3 hetente cseréli a lányokat.

-Szia Maybe vagyok.-Nyújtottam a kezem.

-Milyen név ez?-Suttogta vissza tartott nevetéssel. Kellemetlenül érzetem egyből magam. Elengedtem a kezét.
-Mikorra várod a picit?-Kerdezte végre normálisan.

-Április 28.-Mosolyogtam.

-De jó. Bár én nem szeretnék még gyereket. Nagyon fiatal vagy még te is.-Gúnyolódott. A fiúk leültel meccset nézni ezért Vicky is ment. Csak lefagyva álltam egy helyben. Majd Bradre néztem aki a fejével jelzett, hogy menjek közelebb. Oda sétáltam és az ölébe húzott. Egyből átölelt és adott egy puszit.
Igazából a meccs nagyon unalmas volt, csak azért maradtam mert Brad ölelt és annyira jól esett. Félidőnél felálltam és a konyhába sétáltam mert elfogyott a nasi. Vicky egyből felugrott és utánam jött, hogy segít az üdítőkkel.

-Hol vannak az üdítők?-Kérdezte.

-A hűtőben.-Mondtam majd oda sétáltam. Tegnap sütöttem sütit, amit most kivettem. Letettem a pultra és egy késért nyúltam, hogy felvágjam. Vicky mellém állt szorosan. Amikor felemeltem a kést és vágni akartam volna, hirtelen meglökött és elvágtam az ujjamat. Egyből megijedtem, elejtettem a kést. Vicky csak gúnyosan nevetni kezdett. Felnéztem az első akit észre vettem az Brad volt az ajtóban aki felénk indult. Én gyors egy papírt törlőkendőért nyúltam és becsavartam az ujjam.

-Mi az isten képzelsz magadról? Normális vagy?-Kezdett kiabálni Brad és Vicky elé sétált, a lány egyből abba hagyta a nevetést.

-Nyugi már, csak vicc volt.-Mondta.

-Ez neked vicces? Elvágta az ujját.

-Jaj túlélni.

-Takarodj innen.-Kiabálta Bradley.

-Mi a franc van?-Jöttek be a srácok.
Luke egyből a barátnője mellé állt, Evan pedig mellém és kérdezgetett, hogy jól vagyok-e. Mire Mondtam, hogy igen inkább csak megijedtem.

-Csak véletlen volt. Biztos nem akarta, hogy elvágja az ujját.-Mondta Luke.

-Igen. Véletlen volt, azt akartam, hogy a kezét vágja el.-Mondta a lány, mire Brad  vett egy nagy levegőt és megint kiabálni kezdett de itt már Luke is. Végűl nem Bradley hajította ki, hanem Luke. Aki nagyon sajnálta a történteket. Brad annyira féltett, folyamatosan csak ölelt és nem akart elengedni. A fiúk elmentek, Brad pedig beakarta kötni az ujjamat. Levettem a törlőkendőt a kézfejemről, ami már nem vérzett. Egyből észre vettük, hogy kettő ujjamat is elvágtam. Brad lefertőtlenítette és bekötötte.

-Annyjra sajnálom Bébi.-Döntötte a homlokát nekem.

-Ugyan.-Legyintettem.-Jól vagyok.

-Biztos nem fáj?-Emelte fel a kézfejem és puszit adott rá.

-Biztos.-Öleltem át a mellkasát.-Csak megijedtem, hogy lehet egy ember ilyen?

-Nem tudom, de hidd el ha Vicky egyszer is csak meglát téged. Egyből irányt fog változtatni.-Mondta mire halványan elmosolyodtam.-Gyere menjünk most már fel.-Suttogta mire bólintottam.