Veszélyes játék /JÁTÉK SOROZAT /

19. Rész

🖤 Lídia szemszögéből: 🖤

Valamikor éjszaka közepén ébredtem fel, és még mindig az a férfias Péter illat vett körül, amit az órákon szokott árasztani magából.

Szét néztem a szobába és mindenhol ismeretlen dolgok néztek velem farkas szemet.

Felültem az ágyon, és próbáltam vissza emlékezni mi is történt. Sorban jutott eszembe minden, a matek, a vacsora, tv-nézés, majd a vállának dőlésével minden emlék lezárult.

Ezek szerint Péter lakásában vagyok!

Iszonyú szomjúság tört rám, elindultam kifelé.

Nem tudtam, hogy Péter merre van vagy mit csinál, így nem próbálkoztam, hogy villanyt kapcsolok.

Neki mentem valaminek, basszus, de fáj.

Felkapcsolódott a villany, és Péter állt velem szemben.

- Jól vagy, Lídia? - kérdezte Péter karba tett kézzel.

Valószínűleg valami kényelmetlen helyen aludt, mert a póló ami rajta volt gyűrött volt.

- Igen, csak szomjas vagyok! - mondtam lesütött fejjel.

Elment a konyhába, és egy pohár vízzel tért vissza.

- Köszönöm! - nyúltam érte.

A lábfejemre nézett, ami vérzett.

- Ülj le, és jövök mindjárt! - mondta, majd elindult valószínűleg a fürdő felé.

Hogy lehetek ekkora szerencsétlen???

Egy dobozkával tért vissza, amiből mindenféle elsősegély dolgokat pakolt ki.

- Felteszem a lábad óvatosan az asztalra! - mondta és tényleg próbált óvatos lenni.

Felsziszentem, mikor valami fertőtlenítővel átitatott fáslival kezdte el a gyógyító kötözést.

- Úgy csinálod, mint, aki ezt csinálja minden nap! - mondtam.

- Lazítsd el a lábfejed! Tesóm háziorvos, úgyhogy van honnan tanulnom. - mondta mosolyogva.

Istenem milyen jól áll neki a mosoly.

- Így már mindent értek, Tanár úr!

El kezdte visszahúzni mindkét lábamra a fáslira a zoknit!

Majd a fülemhez hajolt, és belesúgott egy mondatot, mielőtt elindult a fürdő felé.

- Itt most Péter! Nincs apelláta! - mondta, miközben a lehellete csiklandozta a nyakam.

Mikor vissza tért, nekidőlve az ajtófélfának szólalt meg.

- Nah Csipkerózsika van még óhaja, amit meg kell oldani, mielőtt aludnánk tovább? - kérdezte huncut mosollyal.

- Haza kellene mennem! - mondtam szerényen.

Meglepődött, egy pillanatra eltűnt a mosoly az arcáról.

- Szó sem lehet róla! Hajnal kettő van Lídia! - mutatott a nappaliba lévő órára.

- Veszélyes játék, amit űzünk! - mondtam rá se nézve.

- Kitalálunk reggel valamit! Aludjunk! - állt mögém és a vállam kezdte simogatni.

Kihúztam magam az érintése alól!

- Ha muszáj maradnom, akkor gyere be a kanapéról!

Habozott..

- Utálok kanapén aludni! - mondta, majd mint egy gyerek elkezdett futni a szoba felé, és bedőlt az ágyba.