🖤 Lídia szemszögéből: 🖤
Eljött a ballagás napja, reggel, mikor felébredtem, eldöntöttem, hogy cseppet sem fog érdekelni, hogy ki jön el vagy ki sem.
Ez az én napom, és nem fogok semmivel foglalkozni csak úszom az árral, és hagyom, hogy az események vigyenek.
Végre eltelt ez az év, jelenleg az sem tudott megrettenteni, hogy ezután valami új és ismeretlen fog következni.
Az iskola előtt egy kellemes meglepetés várt rám.
- Szia Lídia! - köszönt rám Máté, és megölelt.
Lefagytam, honnan került ide?
- Azt hitted nem jövök el a ballagásodra? - kérdezte.
Én pedig továbbra is lefagyva álltam ott, mindenre készültem, csak rá nem.
- Lídia! - szólt Petra, hogy mennem kell.
Mindenki majd megszakdt a sok virágtól, amit a családjától kapott, én annyit kaptam, hogy mindet nem is bírtam magammal vinni, ígyis majd leszakadt a kezem, egy egész szoba kellene nekik.
Áldottam azt a percet, amikor a szöveget mondó diák ehhoz a részhez ért : " Most pedig kedves szülők, megkérjük önöket vegyék át az ajándékokat a diákoktól!"
Mint, amikor egy nagy szikla legördül a hegyről, úgy könnyebbültem meg.
Most következik a végzős tánc, először a mi osztályunk kezd.
Végig éreztem, ahogy Máté pillantása egész idő alatt engem térképezett.
A tánc után pár diák még elköszönt az iskolától, majd az igazgatónő vette át a szót, és elkezdte kiosztani a nyolcadik osztályos tanulók jutalmait kiosztani.
A jegyemeimet elnézve sosem kaptam ilyen jutalmat, szóval nem is reménykedtem benne, hogy én kapok.
Meglepődtem, amikor az igazgatónő kimondta az én nevem is.
- Tóth Lídia, a táncban elért sikeréért, az osztály közösségi munkájáért.
Nevettek, és meglepődtök, de igen... Az osztály közösségi munkájáért én feleltem... Sajnos ez is közelebb hozott Péterhez...
A jutalmak kiosztása után még az igazgatónő mondotta pár szót, majd vissza mentünk az osztályterembe, ahol Nóra néni elbúcsúzott tőlünk.
A szülők és a családtagok, kint vártak az iskola előtt, az én szüleim csak pár órára méltattak idejönni, de legalábbis idejöttek.
Mátéval pedig, úgy beszéltük hogy, ha végeztem értem jön.
Épp a telefonommal voltam elfoglalva, hogy írok Máténak, mikor valaki rám szólt.
- Lídia! - fagyott meg bennem a levegő.
Vagy álmodok vagy tényleg Péter az!
Megfordultam, és tényleg ő volt az.
- Mit keresel itt? - kérdeztem dühösen.
300 olvasatlan levél után idetolja a képét, mintha semmi sem történt volna??
- Beszélnünk kell! - jelentette ki egyszerűen.
- Nem vagyok kíváncsi, arra, amit mondani szeretnél! - mondtam.
- Mindent megmagyarázok!
Nem voltam kíváncsi arra, amit mondani akar. Ő sem hallgatott meg, akkor, amikor Mátéval voltam az ő randija helyett.
És különben is eltűnt szó nélkül, lett volna 300 esélye, hogy mindent elmondjon, de nem tette... Most már ne tegye...
- Nem kell magyázkodnod! Nem haragszom!
- Muszáj tudnod, mi, hogy történt! - akaratoskodott tovább!
Úgy látszik nem érti meg, hogy vége ennek az egésznek.
- Péter,vége van! Ez a játék már nem, a mi játékunk! - mondtam, majd elsétáltam mellette.
- Lídia! - kiabált utánnam.
Lezártam,ebben a pillanatban vége az egésznek.
🖤 Péter szemszögéből: 🖤
Ma van a ballagás, Lídia ma ballag.
Muszáj elmennem és beszélnem vele, miután minden diák bement a suliba beolvadtam a szülők közé.
Láttam mindent onnan, ahogyan Lídia osztálya táncolt, ahogy a diákok beszédet mondtak, és azt is láttam, hogy Máté is itt van.
Mi van, ha együtt vannak?? Igazából, idiótaság ezen gondolkodni, Lídiához egy korabeli srác illene, és nekem is egy korombeli nőt kellene találnom.
A fiatalabb lányokkal az a baj, hogy egy idő után kitisztul a fejük, és otthagynak, de akkor te már rohadtul elvesztél... De lelépnek, és te pedig ott maradsz egyedül...
Próbáltam minden negatív gondolatot elhesegetni, muszáj beszélnem vele.
Lídia szülei a ballagás vége után rögtön felszívódnak, Máté is eltűnt szerencsére valahova.
Össze kell szednem a gondolataim.
Mikor meghallotta a hangom lefagyott, mintha nem hinné el, hogy én vagyok, nem fordult meg teljesen, úgy tette fel a kérdést, amiben haragot éreztem.
- Mit keresel itt?
Meglepett a kérdése, nem számítottam rá, a sok levél után, hogy így fog viselkedni.
- Beszélnünk kell! - mondtam nyugodtan, de cseppet sem voltam nyugodt.
- Nem vagyok kíváncsi, arra, amit mondani szeretnél! - mondta nyugodtan, de látszott rajta, hogy ő sem nyugodt.
- Mindent megmagyarázok! - mondtam a szemébe nézve.
- Nem kell magyázkodnod! Nem haragszom! - mondta egyszerűen, és készült indulni.
Tudtam, hogy ez az ő nagy napja, és el kellene engedném, hogy nem helyes dolog ez, de ez már régóta nem helyes.
És rohadtul beleszerettem, beleszerettem egy 16 éves lányba.
De az érzéseknek nem lehet parancsolni, ahogy a szívnek sem.
- Muszáj tudnod, mi, hogy történt! - akaratoskodtam tovább, nem akartam elveszíteni!
- Péter,vége van! Ez a játék már nem, a mi játékunk! - mondta, majd elsétált mellettem.
Nekem pedig ezer darabra hullott a szívem, soha semmi nem fájt ennyire még tőle.
- Lídia! - kiabáltam utánna.
De ő csak távolodott, és olyan volt, mint egy nyári délutánon egy délibáb, amit látsz, de nem vagy benne biztos, hogy ott van..
Iszonyatosan fájt, ahogy tudatosult bennem abban a percben, hogy vége a játéknak..
Mindenki megy a saját útjára, talán egyszer találkozunk, de a búcsúban semmi sem biztos..
ÉG VELED LÍDIA!!
ÖRÖKRE A SZÍVEMBEN MARADSZ!
YOU ARE READING
Veszélyes játék /JÁTÉK SOROZAT /
RomanceLídia a nyár utolsó hetében beleveti magát a kalandokba. Az egyik fesztiválon "megismerkedik" egy sráccal, nem sejtve, hogy pár hét múlva a srác az osztályfőnöke lesz. Kapcsolatuk egyáltalán nem indul jól, majd, amikor kialakulna közöttük valami. P...
