Munkahelyi történések

223 4 0
                                    

(A részben említett Black Brids nevű kocsma általam kitalált szórakozóhely!)


Két hete már, hogy nem találkoztunk Norbival.

Ez alatt a két hét alatt sikerült mindent elrendezni az üzlettel kapcsolatban és teljesen az én nevemre került minden.

Viki néni kérte, hogy alakítsam át egy kicsit és vigyék bele némi fiatalságot és modernitást.

Mindig is nagyon szerettem a retró stílusát a kis üzlethelyiségben ezért egyáltalán nem szerettem volna, ha ez odavész!

Mivel a kirakatban belülről van egy szélesebb párkány rész, így arra gondoltam, hogy elsődlegesen azzal kezdenek valamit.

Az a valami pedig annyiból ált, hogy minden ünnepnek és évszaknak megfelelően fogom dekorálni a stílust meghagyva!

Illetve sikeresen beszereztem egy szép dekor biciklit is, amit az üzlet előtt helyettem el és természetesen azt is kidekoráltam virágokkal.

Mindezek előtt egy kis festéssel új fényt vittünk mindennek. A nude színekkel maradtam, így a falak világos barna és rózsaszín lett.

Nekem nagyon tetszett, de természetesen mikor már nagyjából készen lett Viki néni is megnézte.

Nem győzött csodálkozni és köszönetet mondani amiért fiatalosabb és korszerűbb lett a kis virág bolt.

Nagyon örültem, hogy tetszik neki is!

Az eddigi vendégek is mind betévedtek és szét néztek, és a sok kérdés sem maradhatott el, meg pedig arról, hogy mi okból alakítottuk át.

A következő hét közepén egy régnem látott kedves ismerős jött be a boltba.

-Szia Nelli. -méghozzá nem más, mint akinek az esküvői csokrát készítettem el a záró vizsgán.
-Szia, miben segíthetek?
-Az egyik barátnőmnek most lesz az esküvője és én ajánlottam, hogy nálad készítse el.
-Tényleg? De jó, ennek nagyon örülök. - jól esik, hogy még volt elégedve a munkámmal és ennyi idő után is emlékszik rá.
-Igen, de előtte lesz egy leány búcsú neki amire szeretnék pár csokrot dekorációnak.
-Értem, és milyen virágokat gondoltál? -már elő is vettem a kis füzeteket és tollamat.
-Az virágok, hogy milyenekből áll az teljesen mindegy, rád bízzuk, viszont a színe az inkább a rózsaszín és a kék árnyalatait szeretnénk, ugyanis a leány búcsú és a legénybúcsú végeztével szeretnénk tartani egy babaváró bulit. Itt fogják megtudni a baba nemét is! -mesélte nekem nagy mosollyal.
-Gratulálok nekik az esküvőhöz és a babához is!
-Köszönöm, át adom.
-Tehát akkor rózsaszín és kék. Rendben. Hány szaladok legyenek?
-Egy 20 és két 10 szálasat szeretnénk. A 20 szálasat csüngő stílusban a 10 szálasat, mégpedig gömb formában.
-Rendben van. Árban?
-Nincs keret, így nyugodtan dolgozhatsz velük ahogy gondolod.
-Értem, akkor már csak annyit szeretnék kérdezni, hogy mikorra kellene?
-Ha nem gond akkor most szombatra kellene. - mosolyod ott el kis zavartan.
-Ugyan dehogy, szombaton 10 órakor nyitok, nagyjából egy óra, hogy a dekort is rátegyem.
-Akkor olyan dél körülmények jó lesz, ha jövök értük?
-Tökéletes.
-Remek, köszönöm szépen.
-Én köszönöm. -mosolyogtam.
-További szép napot neked.
-Köszönöm neked is.

A nap további részében még körülbelül 9 vásárló jött be ebből négyen csokrot rendeltek a jövő hétre. A többi öt vásárló kész csokrokból válogatták, illetve 3gy szálas virágot vásároltak.

Mindent egybe véve nagyon jól telt a nap és persze gyorsan is. Már csak annyit vettem észre, hogy az óra öt órát mutat.

Ideje zárni!

Norbi:

Már két hete, nem találkoztam Nellivel, de nem is nagyon beszéltünk.

Azóta már én is el kezdtem dolgozni egy autószerelő műhelyben. Nagyon jól fizet és szeretem is. E mellett pedig abban a Starbucksban is elkezdtem dolgozni ahová Nellivel szoktunk járni reggelente.

Jelenleg a műhelyben vagyok, összesen négyen dolgozunk itt, a hely tulaja Lajos bá a fia Dénes, Dénes legjobb barátja Tamás és persze Én.

Nagy szeretek itt dolgozni, ez alatti a két hét alatt nagyon jól összebarátkoztam mindenkivel, a héten pedig el is hívtak magukkal egy szórakozóhelyre.

-Norbi, akkor jössz velünk szombaton a Black Birdbe? – kérdezte Tamás.
-Persze, holnap és utána a kávézóban vagyok, de szombaton szabad leszek. – válaszoltam miközben elkezdtem leengedni az olajat a kocsiból.
-Okés.
-És mivel fogsz jönni? – most Dani jött oda hozzám nyakig olajosan.
-Hát te meg hogy nézel ki? – szinte már sírtam a röhögéstől. Nagyon vicces látvány nyújtott.
-Háát... nem figyeltem és miközben az olaj leeresztő csavart csavaroztam ki, leeset a telefonom és fel akartam venni. Csak arra nem számoltam, hogy már annyira lecsavartam a csavart, hogy a nyomástól kiesett és a nyakamba ömlött az olaj.
-Akkor azért káromkodtál! – jött oda hozzánk Tomi is.
-Igen. – nevetett kínosan.
-Egyébként kérdésedre válaszolva, mivel mondtátok, hogy inkább egy motoros hely így motorral megyek.
-Okés mi is azzal megyünk.
-És mikorra legyek ott?
-Hát szerintem olyan este tíz óra körül.
-Meg beszéltük.
-Srácok, ha kibeszélgettették magatokat akkor nyomás vissza dolgozni, mert maguktól nem készülnek el a kocsik. Te meg menj és zuhanyozz le, őrült. – csapta nyakon fiát amin én és Tomi nagyon jót derültünk, Dani csak morgott valamit az orra alatt, de végül bement a házba, hogy rendbe hozza magát.

Nelli:

Mihelyst haza értem elővettem laptomat majd a konyha pultra tettem.
Elővettem a vacsorámhoz szükséges dolgokat majd mikor már csak kavargatnom kellett elkezdtem megrendelni a virágokat az esküvő illetve a leány búcsúhoz.

Vacsora után gyorsan elmentem és vettem egy kellemes zuhanyt.

Ahhoz képest, hogy nem voltak ma sokan elég pörgős napom volt.
Még mindig vannak dolgok amiket kicsit át alakítottam az üzletben.

Még azon is elgondolztam, hogy előveszem a kreativitásomat és pár viragokhoz kapcsolatos dolgokat és keszítek. Ezeket persze ugyan úgy kitenném a kiraktba díszítésként és rendelésre el is késziteném.

Ezért a laptopon segítségével rendeltem még pár epoxy gyantát, kiöntő formát és persze különböző dekorációt is, csillamporokat, festékeket, kis kiegészítőket.

Először csak párat fogok csinálni belőle, hogy lássam mennyire lesz kelendő.

Csinalhatnék még konyvjelzőket is.
Imádok olvasni, és több olyan visszatérő vásárlóm van aki szintén odáig van a könyvekért.

Egy próbát megég.

Mikor mindennel végeztem úgy döntöttem, hogy nézek egy filmet és utánna elteszem magam holnapra.
Ez így is történt.

Norbi:

-Na akkor én léptem.
-Okés, akkor el ne felejtsd a szombatot.
-Nyugi, úgy nem is lehet, ha folyton emlegetitek!
-Jól van na de tényleg.
-Nyugi már ott leszek.

Hazafelé menet meg álltam venni egy kis kajához valót. Jó lenne már ha a jövőhéten össze tudnék futni Nellivel, eléggé hiányzik már.
Beszélgettem az öcsémmel és mondtam neki, hogy mennyire el is vagyok veszve, ahoz képest, hogy ezelőtt milyen voltam a suliban most magamra sem ismerek. Szerencsére értette mit is szeretnék és segített nekem. Már csak találnom kell egy tökéltes alkalmat mikor végre összehozom a tervemet. Remélem befog válni és elérem vele azt amit szeretnék, bár azt nem tudom Nelli csak barátként gondol ránk vagy többként tekint rám de egy esélyt azért adok ennek kis tervnek ah nem is jön össze barátok még maradhatunk.

Holnap be is megyek hozzá.

____________________________________________
Sziasztok kis Virágaim!🌷

Tudom nagyon sokaáig tartott mire meg hoztam az új részt.
Nagyon jó lenne ha legalább havonta tudnék nektek új részeket  hozni.
Viszont ezt egy picike élet máshogy hozta, a legtöbb időmet neki szentelem.
Meg próbálok több időt fordítani a könyvemre/könyveimre és több részt hozni nektek!

köszönöm a megértéseteket.
Puszi !😘❤️🌺🌷

Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: May 22, 2023 ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

Váratlan fordulat ❤Donde viven las historias. Descúbrelo ahora