Váratlan fordulat ❤

Tanulság és csajos nap

A vásárlás végeztével elmentem a pénztárhoz fizetni. Beálltam a hatalmas pénztárhoz és kit pillantottam meg?

Természetesen a rég nem látott barátnőmet, természetesen nagy pocakkal.
Már azóta nem láttam mióta tanácsot kértek tőlem. Persze még csak nem is jelentkezett. Elmesélte, hogy mit szóltak a szüleik és annyi, azóta egy szó sem érkezett se tőle se a párjától.

Hát igen, már megszoktam, hogy mióta ismerik egymást azóta nincsen rám szüksége.
Természetesen kihasználta a jószívűségemet és azt, hogy én addig a legjobb barátnőmnek hittem és neveztem.

-Szia, Iza!- köszöntem rá majd intettem is neki.
-Szia, Nelli!- kissé mintha szomorú lenne.
-Hogy vagy?
-Köszi, jól. És te?
-Meg vagyok.- kiértünk a kocsikhoz, pont egymás mellet parkoltunk.
-És azóta történt valami újdonság veled?
-Igazság szerint nem sok. Megye a bolt is és elég...- nem tudtam befejezni mivel Iza hirtelen a nyakamba borult és sírni kezdett.
-Én... én... sajnáloom! Ne haragudj rám. Egyszerűen nem volt képem ezek után írni neked, pedig számtalanszor akartam már felvenni veled a kapcsolatot.- elmosolyodtam. Túl hamar hoztam ítéletet.
-Ugyan már Iza. Mi lenne, ha elmennénk hozzám és beszélgetnénk?
-Biztos?- szipogott.
-Persze. Gyere, menjünk.

Beszálltunk saját autóinkba és már mentünk is. Iza utánam jött így sokkal egyszerűbb volt.

-Gyere be! Csak én és Pufy vagyunk itthon. Más nem is lehet!- mosolyogtam.
-Rendben megyek. De hogy hogy még nem lakik veled senki sem?
-Hát, ha fiúra gondolsz, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy én nem érdeklek senkit sem.- nyitottam ki az ajtót és őt is betessékeltem rajta.
-Nem is értem. Pedig ahogy láttam Norbival elég jól kijöttetek.
-Hát most ez van. Kérsz valamit inni vagy enni esetleg?
-Egy pohár víz jól esne. Köszönöm.
-Rendben már is hozom.
-És milyen érzés dolgozni?
-Fantasztikus érzés. Rengeteg embert ismertem meg és sok ember törzsvendégünk lett.
-Ezt jó hallani.
-És neked milyen érzés a terhesség?
-Háát... egyszerűen fantasztikus. Vannak napok, amikor egyszerűen elviselhetetlen, mert nagyon fáj vagy épp a picinek szteppelhetnéke van odabent.- Ezen mind a ketten felnevettünk.
-És Áron? Ő hogy van? Hogy viseli a te terhességedet?
-Hát ő jól van. Nem rég megkérte a kezem. És eléggé jól, bár néha stresszeseb mint én. Na meg van, hogy megkérdezem melyikünk a terhesebb én vagy ő?
-Gratulálok nektek! Megérdemled őt és ő is téged. És egyébként, hogy érted azt, hogy melyik ötök a terhesebb?- pislogtam nagyokat.
-Hát úgy, hogy a terhességem eddigi hónapjai alatt ő sokkal kívánósabb mint én.- kacagott.
-Már értem.- nevettem el magam én is. – És már várjátok?
-Igen nagyon. Már szinte mindent megvettünk, de csak semleges dolgokat, mert hát ugye a nemét még nem tudjuk.
-Értem. És mit szeretnétek?
-Igazság szerint nekünk mindegy csak egészséges legyen. Az hogy fiú-e vagy lány az teljesen mindegy. Bár a szüleink nem így vannak ezzel.
-Miért?
-Az én anyukám kislány unokának őrülne apukám pedig fiúnak. Áron szülei pedig pont fordítva.
-Hahaha, nagyon mókás lehet, mikor vitatkoznak is rajta.
-Igen az valóban.- kacagtunk tovább.

Tényleg hamar ítélkeztem. Lehet, hogy sokáig nem beszélgettünk, de szegény, nem mert szólni semmit, sem mert azt hitte, hogy nagyon haragszom rá. Nem hibáztatom tényleg haragudtam rá, de ez mind az ő és az én részemről is csak egy hatalmas nagy félreértés volt.

-És van még valami, ami talán az egyik legfontosabb dolog, ami hiányzik még.
-Na és mi lenne az?- érdeklődtem.
-Hát az, hogy kik legyenek a keresztszülők.
-És már választottatok?- mosolyogtam majd felálltam, hogy hozzak még egy kis vizet mind a kettőnknek.
-Igen már döntöttünk. És agyon reméljük, hogy a keresztanya jelölünk is elfogadja a felkérésünket!?
-A keresztapának már szóltatok?
-Persze. Ő nem más lesz, mint Norbi.
-Norbi?
-Igen mivel ő Áron legjobb barátja ezért döntöttünk mellette.
-És a keresztanya?
-Háát... igazság szerint most akartam megkérdezni, hogy el vállalnád-e a keresztanya szerepét?- nézett rám kiskutya szemekkel.
-Hogy... één?
-Igen te. De megértem, ha nem sze...
-Elvállalom.- vágtam a szavába.
-Tényleg?- könnyek gyűltek a szemébe.
-Igen tényleg.- majd átöleltük egymást.