Váratlan fordulat ❤

Filmnézős este

-Zavarok? - jött ki Norbi a teraszra két gőzölgő bögre társaságában.
-Nem, csak kicsit gondolkoztam.
-Gondolom nem mondod el, hogy min.- mosolyodott el.
-Mit hoztál?

-Szép terelés. Amúgy forró csoki. Remélem szereted. -adta a kezembe az egyik bögrét majd bele
szagoltam. Isteni illata volt.
-Igen szeretem. Köszönöm. - leült mellém.
-Hú, hideg van. Bemegyek egy pokrócért. - már állt volna fel de gyorsan megfogtam a karját.
-Várj szerintem ez elég kettőnek. - majd széjjelebb nyitottam a pokrócot és az egyik felét rá
terítettem Norbira.
-Várj csak, a fél oldalam kint van. -vigyorodott el majd sokkal közelebb ült hozzám.

Kicsit zavarban voltam a közelségétől, de még tudnám szokni.

-Finom?
-Hmm...
-A forró csoki finom?
-Ja, igen nagyon finom lett. Ügyes vagy. - tényleg nagyon finomra sikerült és most pont jól is jön a meleg.
-Holnap is megyünk dolgozni?
-Holnap szombat, szóval nem. Pihenünk.
-Akkor nem lenne kedved itt maradni velem?
-Nem szeretnék zavarni.
-Ugyan már senkit nem zavarsz. Meg amúgy is csak mi ketten leszünk itthon.
-Miért? - néztem a szemeibe.
-A szüleim csak este jönnek haza. Dyla pedig az egész hétvégét a barátnőjével tölti.
-Értem, akkor szívesen maradok.
-Éljeeen. Akkor majd nézünk valami filmet. Meg ha van valami ötleted akkor szólj.
-Okés.

Annyira aranyos, ahogy nevet. Ilyenkor tényleg olyan, mint egy öt éves.

De nem is bánom, legalább nem unatkozunk és persze láthatom a mosolyát is.

-Nem fázol? - húzódott még közelebb hozzám.
-Csak egy kicsit.

Elkezdett fészkelődni majd mire észbe kaptam már az ölében ültem oldalasan és a pokróc teljesen körbe ölelt minket.

-Na és most?
-Most már nem. - na ha eddig nem voltam zavarban akkor most igen. Érzem ahogy egyre jobban pirulok.
-Nem vagy lázas? Olyan piros az arcod.
-Nem, nem vagyok lázas.
-Biztos?
-Tuti.
-Akkor jó, de ha van valami szólj én be is mehetünk.
-Jól van. - bólintottam majd a fejemet a vállára tettem.
-Kényelmes.
-Meg tudnám szokni.
-Tényleg? - csillantak fel szemi.
-Persze.

Ez után már nem szóltunk egymáshoz. Csak néztük a tiszta, csillagos eget, és élveztük egymás társaságát.

Nem tudom mennyi lehet az idő, de mintha teljesen meg állt volna.
Csak élveztem ahogy Norbi átölel és a fejét a fejemre hajtotta.
Még így is hallottam a szívverését. Olyan megnyugtató.

Olyan békés.

-Mond nem vagy magányos abban a házban egyedül? - végül ő törte meg a csendet.
-Néha, de már hozzá szoktam. Leginkább csak a boltban találkozok bárkivel is. Na meg persze eddig a barátnőmmel, de mivel lassan már gyereke lesz így nem ér rá.
-Ja tényleg, ő lassan szülni fog. De mikor is?
-Fogalmam sincsen. Már jó régen nem beszéltem vele. - kicsit bánt is a dolog.
-Mhhh... Hát azóta
én sem beszéltem Áronnal.
-Mióta ismeritek egymást?
-Már elég régóta. Nagyjából öt éves lehettem mikor még ismerkedtünk a szüleink miatt.
-Értem. Az tök jó.
-Szerinte is. - nézett rám azzal a kisfiú mosolyával. Elolvadok!

Ez után csend állt be közénk.
Viszont ez nem az a kínos csend.

-Mhhh.... - Norbi a kezemért nyúlt.
-Mondjad!
-Jég hideg a kezed. Ne menjünk be.
-Ha nem baj akkor inkább menjünk.
-Okés, adok törölközőt és valamit, amiben aludhatsz. Legalább át melegszel a meleg vízben.
-Köszönöm.

Felálltunk és bementünk a házba. Összehajtottuk a plédet és letettük a kanapéra.
Norbi elvezette a fürdőszobába majd ki is ment.

Nelli: