Váratlan fordulat ❤

Ott alvás és megbocsátás

Majd elléptünk egymástól és ő megtörte a köztünk kialakult csöndet.

-Amúgy nem hiszem, hogy tudod, de képzeld. Az egyik legjobb és legkedvesebb elfoglaltságom a fényképezés.- erre kikerekedtek a szemeim. Nem gondoltam, hogy szeret fotózni.
-Ezt tényleg nem tudtam. Sosem mondtad.
-Soem kérdeztedd.- kacagott.
-Ez igaz, de azért kíváncsi lennék, hogy milyen képeket szoktál csinálni.
-Ez megoldható. Gyere.- megfogta a csuklómat és elkezdett a szobája felé hózni.
-A tesód nem alszik?
-Szerintem nem, még ég a villany.
-Na okés.

Bementünk a szobába, testvére tényleg fent volt. Az ágyán ült és valamit nagyon mosolygott a laptopja előtt.

-Itt is vannak. –leültem Norbi ágyára és a kezembe adott egy hatalmas fényképalbumot.
-Szia, Dylan. Na, lássuk miket szoktál csinálni.
-Szia. – köszönt vissza testvére.
-Nem nagy szám. Általában csak úgy fényképezgetek.
-Majd én eldöntöm. –kinyitottam majd elkezdtem lapozgatni. Szebbnél szebb képek tárultak a szemem elé. El se hiszem, hogy valaki tud ilyen szép képeket készíteni. Főleg, így mint ő. Bár róla nehezen hittem volna el.
-Na hogy látod őket?
-Nagyon szépek. Elképesztő, hogy ilyen gyönyörű képeket tudsz készíteni.
-Köszönöm.- pár perc múlva egy kattanást hallottam és egy kis fényt láttam meg.
-Héé... te meg mit csinálsz?
-Hogy én? Ja, csak egy képet egy széplányról.
-Nem is vagyok szép.
-Nekem higgy. Ha én azt mondom szép vagy akkor az úgy is van.- nem tudtam mit mondani, így csak bólogattam.
-Köszönöm.- már ment is az íróasztala elé.
-Most pedig meg nézzük, milyen legyen.
-Ezt meg, hogy érted?- mentem oda hozzá.
-Úgy, hogy meg nézzük, mit kell vele csinálni, de szerintem semmit.

A kamerából a kis kártyát át tette a laptopjába és meg is nyitotta rajta a mappát majd meg kereste a most készült képet rólam.
Nem mondom nem lett a legrosszabb, de nekem nem annyira tetszik. Majd meg mondom neki is. De szerintem tudja, hogy szinte egyáltalán nem vagyok megelégedve magammal.

-Na, szerintem teljesen jó. Előnyös ez az oldalad. Bár neked mindegyik oldalad az.- kicsit elmosolyodódtam ezen a mondatán. Jól esett.
-Köszi. Bár én mindig rondának látom magam.
-Pedig egyáltalán nem vagy az.- nézett rám a legkomolyabb arcával.
-Na okés, Neked elhiszem, okés?
-Oké.- nagy mosolyra húzta ajkait.
-Na akkor meg mutatod, hogy mit akarsz vele csinálni?
-Igazság szerint nem kell vele semmit sem csinálni. Ez így tökéletes. Szeretnél belőle egyet?
-Minden képen.

Beállított pár dolgot és már ment is a nyomtató. Kettő darab képet, nyomtatot ki. Nem értettem miért, de nem kérdeztem rá. Kivette az egyiket és írt rá valamit, majd bele rakta egy borítékba, azt lezárta és ide adta nekem.

-Az én példányomat aláírnád?
-Persze. Ha adsz egy alkoholos filcet akkor minden kép.
-Tessék.
-Köszi szépen.- elvette majd berakta a többi közzé.
-És amúgy miért nem foglalkozol vele?
-Mármint?
-A fotózással? Nagyon ügyes vagy, és szerintem még sikered is lenne.
-Nem is tudom. Nem nagyon gondoltam még arra, hogy én fotós legyek. Nem hiszem, hogy pont engem... vagyis, nézz rám. Szerinted alkalmazna engem bárki is?
-Hát ha nekem lenne egy ilyen cégem akkor tuti.
-Nem kellenék én senkinek. A külsőm és minden más miatt.
-Úgyan már. A kinézet az mindig csak egy hülye kifogás.
-Nem tudom, de mindegy is. Már későre jár.
-Basszus tényleg.- ránéztem az órára és más hajnali kettőt mutatott.- Szerintem el indulok haza.
-Vagy mi lenne, ha inkább maradnál? Meg ágyazok neked én meg alszom a kanapén.
-Jó, de akkor én alszom, a kanapén mivel itt van Dylan is.
-Vagy mi lenne, ha mind a ketten itt aludnátok. Anyáék hamar mennek ma dolgozni és tuti, hogy fel keltenének, bármelyi kőtök is alszik lent. Simán elfértek ketten is azon a nagy francia ágyon.
-Ha neked nem baj és nem zavar, csak akkor.
-Nekem okés.
-Akkor adok egy kendőt és le is zuhanyozhatsz.
-Okés.- adott egy kendőt, és egy pólót, ami elég nagy rám.