Bűnössé tettél engem

Második fejezet

Hatalmas ez az erdő. És így sötétben, plusz hogy tudom hogy egyedül vagyok, és csak Odemera van itt, nem túl nyugtató tény. Főleg hogy valószínűleg most tartok kioltatni a saját életem... Dehát mindennek van valami oka, nem igaz? Fogalmam sincs mennyi ideje barangolhatok már itt, igazából azt sem tudom merre megyek, Odemera vezet az, Ősöktől kapott erő miatt , pontosan tudja az utat. Örülnék ha már ott lennénk (bár nem gondoltam volna ilyet mondok, hogy a gyilkosaim kezei közt lennék), mert rettenetesen éhes, és szörnyen fáradt vagyok már. Ahogy ezek a gondolatok átsuhantak az agyamon, egy hirtelen hullámlökést éreztem, és mire odakaptam a fejem, csak az egyre távolodó Örök sötétség erdejét láttam, ében fekete lovam vágtató lábai alatt pedig a vöröslő földet. Megjöttem Ravenspellbe... Csak körül kellett néznem és azonnal megállapítható volt, a két hely közötti különbség.
Míg a faluban gyönyörű virágágyások, kéklő ég, rügyező fák tarkították a látványt addig itt csupán a szinte vérben úszó égbolt, a sárga helyett fehéren csillogó nap, és a szintén vöröslő kopár talpazat fogadott. Ahogy egyre távolodtunk a határtól, annál jobban közeledtünk a hollófekete kastélyhoz. A látványtól végigfutott minden egyes porcikámon a hideg. Akármennyire is tudnivaló hogy nagyon nagyon rossz látvány, a lelkem egy része szerint mégis olyan gyönyörű ez a kastély, amely miatt szemem fájdalma csökkenthetetlen.

Hatalmas fekete kovácsolt vas kapuk nyílnak meg az érkezésemre, és az előkert látványa tárul smaragdzöld íriszeim elé. A középen elmenő vörös márvány kövezet, ketté szeli a fekete szárú, vörös rózsákkal beágyazott vérszívó földet. Minkét oldalon a virágok között egy-egy bazaltból készült szökőkút ontotta magából az átlátszó vizet. Csodalovam hátáról leszállva lábaim automatikusan a kastély fekete alapon arannyal márványozott ajtaja elé vittek, melyen már éppen készültem volna bekopogni, azonban az saját magától kitárta magát nekem. A szemem elé táruló látvány letaglózta az elmémet a lábaimat pedig földbe gyökerezte. A kastély belseje, szöges ellentéte volt a kint uralkodó káosznak. Fehér falak, fekete-fehér talpazattal, illetve a bejárat mellette minkét oldalt fehér oszlopok díszítették, és a kint látott fekete szárú rózsák, indái voltak rácsavarodva, néhány fej rózsát is mutatva magukból. Mindezeket leszámítva, a leggyönyörűbb számomra mégiscsak a velem szemben álló matt fekete lépcső, és az azt beborító vörös szőnyeg.

-Soha nem fogod betenni a lábadat küszöbön túlra, ember lány?. A hang tulajdonosát megpillantva, ismét az agyam leblokkolt, a lábaim pedig tényleg földbe gyökereztek. A látvány jobb volt mint az egész kastély. A lépcsőn álló férfi maga volt a megtestesített tökéletesség. Fekete haja kócosan és vizesen omlott homlokába, füleiben egy egy pont fülbevaló, arca íve olyan éles volt hogy vágni lehetett volna vele, a felső teste mérhetetlenül izmos volt, amelyet a végig kigombolt fekete inge engedett látni. Ezenkívül, megragadott a stílusa is. Teljesen fekete ruházat volt rajta, az inge mint említettem végig kigombolva mutatta meg izmos mellét és kockás hasát, a könyékig feltűrt ujjak pedig eres kezeire engedte rálátást, melynek végén hatalmas kézfeje és hosszú ujjai, melyek közül néhányat gyűrű emelt ki, díszítették. A hangja mély és bizsergést keltően izgató volt, a szája pedig ránézésre a legédesebben csókoló ajkakból volt összeállítva. A nadrág amit visel egyszerű fekete nadrág volt, semmi túlzás csak egy sima melegítő. De ami a legeslegjobban megragadott benne... Azok a gyönyörű íriszek. Soha nem láttam még az Övénél gyönyörűbb szemeket. Mintha magát a tengert látnám a kéklő éggel egybeolvadni. Úgy érzem teljesen elvesztem, de ezt Ő nem veheti észre. Ameddig ezeken a dolgokon agyalok, addigra észreveszem, hogy a lépcsőről már eltűnt. A lábaim ismét képesek a mozgásra így hát befelé veszem az irányt, miután meggyőződtem róla, hogy Odemera is jól van és körül néztem, hogy nincs-e leselkedő veszély. Mindezek után átléptem a küszöböt, négy-öt lépést megtettem befelé, és már csak annyit hallottam, hogy az ajtó becsapódik. Mire odakaptam a fejem, a hatalmas ajtónak már csak hűlt helyét láttam. Mire megfordultam volna, egy hirtelen ütést éreztem a tarkómon és elsötétült minden.