Bűnössé tettél engem

Kilencedik fejezet

~Ghaeni szemszögéből~

-... Ne félj attól, hogy bűnössé teszel. Hiszen már régen bűnössé tettél engem amikor megjelentél és mérhetetlenül magadba habarítottál Rynnys Frein.

Mikor ezek a sorok elhagyták ajkaimat Rynnys őrült módjára esett nekik. Úgy csókolt mint aki évek óta csak erre az egyetlen csókra vágyott volna. Úgy éreztem magam, mint a fák utolsó virágzása amely a legszebb, a szomorú halálos ősz előtt, mint az utolsó vízcsepp a kopár sivatagban, ami pont elég a legközelebbi város eléréséhez, mint egy gyönyörű virág utolsó magamutogatása, mielőtt barbár módra tapossák bele a porba. Különleges volt. Szenvedélyes, vad, mégis éreztem benne az érzelmeket, melyeket Rynnys ki sem mondott. A testem lángolt, szám már elzsibbadt, Rynnys keze pedig pont olyan erővel tartotta a derekam, hogy lassan végig tudjon fektetni az ágyán. Éppen csak annyira vált el ajkai az enyémektől, hogy át tudja helyezni a nyakamra. Szemeim becsukva a berögzödött félelmem és a nem rég történtek miatt, testem megfeszült, melyet Rynnys is észrevett, és nyakamtól elhajolva, kezei benyomták a puha matracot a fejem mellett ahogy megtámaszkodott.

-Ne félj azért mert én más vagyok. Nem foglak bántani, hiszen most vallottam neked. Miért bántanám a nekem legféltettebbet? Semmi olyat nem fogok tenni amit nem szeretnél vagy nem tapasztaltál még.-mondta nyugtató hangon, majd a megdöbbent zavarral teli arcom láttán szemei elkerekedtek, és szinte láttam ahogy keresi a szavakat amiket nekem szán.
-Te még sose... Úgy értem... Még sose értek hozzád?-kérdezte olyan meglepettséggel, mintha azt mondta volna neki hogy tizennyolc helyett negyven vagyok csak jól tartom magam
Én csak egy fejbólogatással helyeseltem a kérdésére, és közben a kezeimmel takartam el arcomat, melyet mostmár a tisztaságom miatti szégyen és a zavar öblös keveréke színezett vörössé. Kezeimet gyengén elemelte az arcom elöl és az arc ami elémtárult már nem mutatott semmi döbbentséget. Az arc amit láttam, óvatosságot, szeretetet, védelmet mutatott felém.

-Nem kell szégyenlened magad ez miatt. Inkább légy büszke rá.- mosolygott nyugodtságot árasztva magából.
-Igazából én sem akartam, de nem is volt és nem is lett volna rá lehetőségem.-mondtam ki a szavakat majdhogynem suttogva, és feltűnt, hogy az Ő ujjai az én alkaromat cirógatják. Valami felszakadt bennem. Fogalmam sincs mi, egyeszerűen patakokban folytak a könnyeim, az arcomat mégis az itt létem óta, az első legőszintébb mosoly díszítette. Hála. Jelenleg a legerősebb érzés ami most hatalmába kerített. A könnyeim csak folytak és a mosolyom sem múlt el. Majd Rynnys gallérjáért nyúltam, és lágy csókba hívtam. A teste azonnal reagált, majd egy kis meglepettséget is éreztetett mikor szétnyitottam neki ajkaim, ezzel nyelvének utat engedve. Habozás nélkül cselekedett, én pedig leutánozva mozdulatait igyekeztem minnél jobb élményben részesíteni. Az első csókom. Az első rendes csókom egy vámpírnak adom akitől félnem kéne, ráadásul a legnagyobbak közül az egyik kapta ajándékul érintetlen ajkam. Tüzijátékként robbanak fel pillangók ezrei a gyomromba, nem tudom mi ez az érzés, de nem akarom hogy elmúljon. Szeretném ha többször is érezhetném ezt. Ehhez pedig Rynnys-szel kell lennem. Igaz, nem kényszerít rá senki, de nem is kell. Nincs szükségem kényszerítésre, én magam akarok Rynnys-szel lenni. Szerelmes lettem belé. De ha ez nem elég, akkor úgy fogalmaznék, hogy ha az Ő élete múlna rajta, és csak az az egy lehetőségem lenne megmenteni Őt, hogy a világ legfájdalmasabb halálát kapjam, boldog mosollyal sétálnék a kínok helyszínére.

Levegő hiányában elváltak egymástól ajkaink, és már most tántongó ürességet éreztem érintkezésük hiányában. Kezét lágyan az arcomra csúsztatta megsimította azt én pedig az én kezemet az övére simítottam, majd a számhoz emeltem, és a tenyerébe csókoltam. Ezután szemeimet ráemelve belenéztem gyönyörű íriszeibe, és kezét a szívemhez vezettem.