Bűnössé tettél engem

Tizedik fejezet

~Ghaeni szemszögéből~

Két hét telt el a vallomások óta. Rynnys-szel szinte minden időnket együtt töltjük. Felhőtlen boldogság, és öröm elegye ami körül öleli a mindennapjainkat. A szobámat sem használom már olyan sokszor, általában mindig Rynnysnél kötök ki, az éjszakákat illetően. Mellette alszom a legnyugodtabban, hiszen csak alszunk. Nem érzem még annyira biztosnak magam, illetve a kapcsolatunk, hogy neki áldozzam a tisztaságom. Bár érzem hogy megbízhatok benne, inkább a saját elveim gátolnak, mik szerint várjak míg biztosabb lesz a kapcsolat, ahelyett hogy megbánnám mert hamar beleugrok. Nem történik köztünk semmi testiség, csókokon, és kezeink felfedező útjain kívűl, de így az igazi. Beszéltünk már erről, és maximálisan megérti, az én nézőpontom, így tehát nem aggódok az miatt hogy, bármi olyat tenne a testemmel amit én nem szeretnék.
A napjaink általában semmilyenek, ha lehet ezt így mondani. Ébredés után reggelizünk, majd kinézünk az üvegházba, ahol elsőnek láttam egy képet, gondolom Rynnys édesanyjáról. Szeretek az üvegházban lenni. Nyugtató, és békés hely számomra. Főleg ha egy jó könyv és Rynnys társaságát is élvezhetem itt. Majd ezek után általában kimegyünk a lovainkhoz, és megetetjük őket, illetve lepucoljuk a szőrüket. Rynnys paripája teljes ellentéte Odemerának. Hófehér szőre alatt a bőre is vakítóan világos, és ezt egészíti ki gyönyörű kék szeme, pont mint a gazdájáé.
A mai napon azonban nem csak meglátogatjuk hű társainkat, hanem ki is lovaglunk velük.
Ezt még tegnap este döntöttük el, mielőtt mosolyogva aludtunk volna el egymás karjába zárva. Így tehát,most olyan reggel kilenc óra körül tengődhet a nap. Rynnys még alszik,azonban ahogy megmozdulok azzal a céllal, hogy kikeljek az ágyból, Rynnys hirtelen utánam kap, és magához szorít.

-Mmm... Hova ilyen sietősen?-kérdezi reggeli mély hangján a tarkómba bújva, ami által az én testemben egy fura bizsergés alakul ki, a gerincemen pedig borzongás fut végig. Kétségkívül legalább annyira vágyom rá, mint a tenger mélyén nem létező levegőre, mint árnyékra egy forró napon. Szembe fordulok vele, és hüvelykujjammal arcát cirógatom, majd egy lány csókot nyomok a szájára.

-Mmm... Mivel érdemeltem ezt ki?-búgta behunyt szemekkel mégis mosolyra húzott szájjal.

-Micsodát?-kérdeztem tőle, sejtve a választ.

-Hogy minden reggel, egy megtestesűlt angyal mellett kelhetek fel, és az ő fénye ragyogja be elsőként a szobát, a Napot maga mögé szorítva.- bókolt nekem folyamatosan. Ahhoz nagyon ért. A vágy mellett, szívemet is megmelengette.

-Aranyos vagy, de kelj fel mostmár. Még meg is kell reggeliznünk, és a lovakat is elő kell készíteni.-suttogtam neki, majd valami olyat ejtett ki a száján ami eléggé szíven ütött.

-Nekem már készen áll a reggelim.- mondta, majd amint kiejtette a száján a szavakat rádöbbent, hogy mit mondott.

-Ne haragudj nem úgy értettem.-kezdett bele a sajnálkozásba.

-Pedig eléggé úgy hangzott...-suttogtam felé. Megdermedt a testem, és bár a megbánást látva az arcán, tudom hogy tényleg nem úgy gondolta, bár a másik verzió is csak egy fokkal jobb, ha értitek, mégis szíven ütött, mégsem tudtam rá teljesen haragudni. Nem is haragot éreztem, inkább csak rosszul esett.

-Sajnálom. Tényleg. Soha nem bántanálak. Hiszen éppen azon vagyok hogy miattad jobb legyek. Soha nem ártanék neked. Sehogyan sem, abból a két értelemből ami lejöhetett a mondatomból. Megígértem, nem? Addig egy ujjal sem fogok hozzád érni ameddig te nem akarod. Ugyan ez vonatkozik a véredre. Akármennyire is kínoz a tudat hogy itt vagy velem, de a szemfogaim nem mélyeszthetem beléd. De tudod mit? A saját akaratom erősebb mint a kín, így nem is akarom a fogaim, nyakad lágy ölelésébe érezni.- vallotta nekem őszintén, a bennem lévő rossz érzet pedig elolszlott.