Bűnössé tettél engem

Hetedik fejezet

Már egy jó ideje barangoltam valamerre. De a tekintetem mégis egyetlen helyszín felé tévedt. Bár Rynnys megtiltotta, hogy akárcsak a közelébe is menjek, nem fog nekem parancsolni. A kantárszárat jobbra húzva jeleztem Odemera felé, hogy igenis meglessük azt az erdőt. Bár a lovam nyugtalansága egyre inkább aggasztott, bíztam abban hogy nem lesz baj, és az erdő sűrejébe vonultam.

A levegő jóval fagyosabb volt, fény is szinte alig jutott be a sötét levelű lombok között. Mérhetetlen csend honolt, és lovam lába alatt a sűrű köd bomolygott.
Bár hátborzongató volt, semmi jelét nem láttam veszélynek, és fogalmam sem volt Rynnys miért volt ennyiere megijedve, miért tiltott olyan hirtelen.

Már egy jó ideje bolyongtam. Élveztem a szabadságot, a csendet és a nyugalmat. Azonban mikor visszafele tartottam, folyamatosan azt éreztem hogy figyelnek. Odemera is egyre nyugtalanabb lett, a szokottnál is jobban. Kicsit megsarkaztam majd suttogni kezdtem, ezek által gyorsabb lett de kissé nyugodtabb. Megállítottam, leszálltam a hátáról, és elé sétáltam, majd elkeztem orrnyergét simogatni, és beszélni hozzá hogy megnyugodjon. Majd a szemem sarkából láttam egy alakot a fák közül, vörös szemekkel, ahogyan engem bámult. Mikor észre vette, hogy észre vettem, hihetetlen sebességgel eltűnt a szemeim elől, én azzal a lendülettel felugrottam lovam hátára, és indítani akartam, de egy hurok került a nyakára és nem engedte drága jószágomat, engem pedig egy mázsás súly lőkött le a magasból, és tartott lent a földön. Majd mielőtt elsötétült minden, és egy ütést éreztem volna a tarkómon, Odemera kétségbe esett nyerítését hallottam, és szemem előtt mindennél jobban való szabadulni akarását, és végül a szügyébe mélyedő nyilakat láttam.

Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el mikor sajgó fejjel nyitottam ki a szemem, és egy bunker szerű helyen találtam magam, megannyi rémisztó vörös szempár társaságában. Mozdulni, menekülni próbáltam, azonban a karomat, a plafonhoz rögzített láncok nem engedték. A lábaim alig súrolták a földet, éppencsak a lábujjhegyem, ez álltal, a karomra helyezett súly miatt, kegyetlen fájdalom és kín gyötört. Fogaimat összeszorítva, az engem bámuló, leginkább férfiakat, figyeltem, akik között voltak, hátborzongatóan vigyorgók, nyáladzók, ordibálók, és megannyi szörnyü kinézetű, nem is tudom mik. Majd elkezdtek felém közelíteni, olyan vággyal a szemükben amelyekről nem lehetett megmondani hogy, a gyilkolási vágy vagy az érintetlen testem ostromlására teremtett vágy csillogott tekintetükben. Ugyanaz az érzés kerített hatalmába mint amikor Vessis miatt akartak szét szaggatni. Ismét már érzetem a kezeket magamon, ahogy a testem minden szegletét bejárták, azok a mocskos, idegen kezek. Könnyeim patakokban folytak, számat, magamtól szánalmas hüppögések, segítségkérő kiáltások hagyták el, de nem csak a testemet bemocskoló kezektől, hanem a bőrömben vájódó szemfogaktól. A testemet pokoli kínok gyötörték ahogyan alkaromat, combomat lyuggatták szana-szét. Majd hirtelen megálltak és eltávolodtak tőlem. Izzadságtól arcomra ragadt hajammal borított és a könnyeimtől áztatott arcomat, maga felé emelte, az aki miatt eltávolodtak tőlem. Egy gyönyörű nő állt előttem, aranysárgán izzó szemekkel. Egyenes, sötétbarna haja válla felületét próbálta elérni. Vadászatra könnyen alkalmazható ruházatot viselt, és egy fekete tövisből készült korona díszelgett, feje tetején.
Megviselt tekintetemet nem tudtam róla levenni ha akartam volna se, mert állam alatt tartotta maga felé a fejem. Valószínűleg Ő is tudta hogyha elengedné, olyan módon esett volna vissza a mellkasomhoz, és lógott volna élettelenül, mint a vértől szétázott testem. Jobban szemügyre véve, a hátán látni véltem egy íjjat. Odemera... Vajon hol van? Ugye túl élte? Nem bántották igaz? Ilyen és ehhez hasonló megannyi kérdés forgott a fejemben. Azonban lekötötte még az agyamat a gondolat, hogy akármennyire is gyönyörű ez a nő, tisztán kilátható, hogy velejéig gonosz.

-Szóval te lennél Vessis új áldozata. -mondta mély, határozott nőies hangon. Ugyan úgy ő is végig pásztázta a testem, és végül az arcomra nézett volna ismét, ha nem veszi el a figyelmét, a nyakam. Rynnys jelölése túlságosan is látható volt, hiszen az előzőleg történtek során megritkították a ruházatom, ezáltal a hosszúujjúm garbó része is elszakadt és a vállamra lógott, legalább olyan élettelenül mint a testem.