Az őrült bábja (Jikook) 🔞

29. Fejezet

Mélységes gyászom közepette csak arra eszméltem fel, hogy eljött ez a nap is. Taehyung temetésének a napja... Párás szemekkel ültem az ágyamon, és csak a kikészített hófehér öltönyömet bámultam. Az elmém teljesen kiürült, s úgy éreztem mintha lebegnék a semmibe. Kapaszkodó, segítség nélkül mintha egy feneketlen mélységbe zuhannék, és senki sem tud segíteni, vagy vissza húzni. Teljesen egyedül vagyok segítség, s barátok nélkül. Ekkor egy halk kopogás rántott vissza sötét elmém gyártotta mélységéből, de nem szólaltam meg. Azóta a nap óta senkihez sem beszéltem, ami nekem megfelelő volt, bár Jungkookot idegesíti. Halkan nyílt az ajtó, és Hobi dugta be rajta a fejét szomorú ábrázattal.

-Jimin?? - lépett be a szobába s elém lépkedve leguggolt, majd állam alá fogott, és maga felé fordította a fejem. - El fogunk késni! - amiben teljesen igaza van, de nem akarom ezt az egészet. Kezemet az övére helyeztem majd lassan eltoltam magamtól a másikkal pedig megtöröltem az arcom, ugyanis a sós cseppjeim újra végigfolytak rajta. - Jaj kis tücsök... - ölelt magához szorosan, de nem öleltem vissza, csak Taet akarom. -...na gyere segítek felöltözni. - húzott fel ültő helyemből, és az eddigi vállfán lógó öltönyt az ágyra helyezte. Hamar meg voltam az öltözéssel, s már csak a kocsiban eszméltem fel a temető előtt. Nagyot sóhajtva kiszálltam a járműből, majd elindultam befelé. A temetésen alig voltak, csak a közeli munkatársak és a maffia tagjai vettek részt, jó pár fekete ruhás megtermett biztonságiőrrel. A pap hamar le tudta a beszédét, és kb fél óra múlva már újra a szobámba kuksoltam egyedül. Nap, napot követett és hetekké duzzadt a maffiában egyre nagyobb volt a nyüzsi, s Jungkook is egyre idegesebb volt. Azt viszont nem értettem miért! Talán Taehyung halála őt is megrázta? Vagy más van a dologba, de egy biztos ha én eltűnök mindenkinek jobb lesz az élete. És így is tettem egy kisebb hátizsákba bepakoltam a lényeges dolgaimat, majd megvártam míg mindenki lefekszik. Ami úgy este tizenegy felé meg is történt. Lassan osontam ki a szobámból a sötétbe lapul, le szaladtam a hatalmas lépcsősoron és már a kezem a kilincset volt, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülem, majd egy erős fény vakított el hirtelen. Pár másodpercig sűrű pislogásom után kezdett tisztulni a kép. Aki nem más volt mint Kook és két oldalán egy-egy megtermett pasas állt.

-Hova, hova??? - kérdezte fölényes hangon, amivel nem foglalkoztam, s lenyomtam a kilincset, de egy kéz vissza zárta azt. - Hova készülsz??? - lett idegesebb a hangja, s a kisugárzása is félelmetes volt. Mire megembereltem magam és rángatni kezdtem a falapot, de az nem nyílt ki. - AZT KÉRDEZTEM HOVA AKARSZ MENNI??? - csak álltam neki háttal és nem mozdultak, nem szóltam. Ekkor lekaptam a vállamról a táskám, s a vállára dobva indult vissza velem a lépcső irányába. Kezeimmel ütni kezdtem, de szerintem meg se érezte azokat, az izmos testén. A lépcső tetejére érve hirtelen minden rossz emlék elő öntötte az agyam, ugyanis egy bizonyos szoba felé vette az irányt. A rettegés úrrá lett rajtam teljesen és még jobban ütlegelni kezdtem a hátat, majd karmoltam. Mikor is megállt a bizonyos ajtó előtt, és a kulcsot a zárba csúsztatva rúgta be azt, majd dobott le a vörös selyem ágyneműre. Viszont azonnal felpattantam, s indultam meg az ajtó felé, de az előttem bezárult, és kattant a zár is. Hirtelen löktem odébb Jk-t majd ráncigálni és rugdosni kezdtem a falapot, de nem nyílt ki. Zokogva rogytam térdre, s csak ököllel ütöttem az ajtót, mire egy mély hang ütötte meg a fülem. - Nem mész sokra vele! - hallottam meg mögülem Kookot, majd dühös tekintettel fordultam felé, de nem szóltam hozzá csak néztem rá egyre fokozódó haraggal. Mikor is hirtelen álltam fel a padlóról, s estem neki a kulcsot kutatva a zsebében, viszont azonnal a kezemre fogott és a falnak lökve zárta el a menekülési utamat. - Szólalj már meg!!! Hova akartál menni? - intézte felém már dühös kérdését, de a fejem elfordítottam. - Hát jó...legyen ha nem válaszolsz, majd kicsikarom belőled!!!- ekkor egy gyors mozdulattal szét tépte rajtam a pólóm, és a nyakamnak esett. Szívta, csókolta, nyalta, de egy hangot se adtam ki, csak tűrtem a viselkedését. Nyakamról áttért államra, majd az arcom kezdte csókolgatni, s ajkaimat se hagyta ki. Beszívta pármáimat foga közé csípte, majd úgy csókolt mintha ez lenne az utolsó dolog az életében, de nem viszonoztam ajkai becézését. - Csókolj már vissza... BASSZA MEG!! - ordított az arcomba, mire könnybe lábadtak a szemeim, így homályosítva el az előttem lévő képet. - Jimin!!! - szólított a nevemen. - Csinálj már valamit! Üss meg, vagy vágj pofán...én ezt már nem bírom tovább. - lépett el tőlem, és a földre dobta az ajtó kulcsát, majd az ágyra ülve kezébe temette az arcát. Halk szipogásra lettem figyelmes, s amikor Jungkook felé néztem akkor tűnt csak fel, hogy a válla rázkódik. Ezek szerint sír...?!?! De miért? - ezekkel a gondolatokkal léptem elé, majd ültem mellé a matracra. Hátára simítottam, és úgy kezdtem nyugtatgatni.

-Shhhh...ne sírj. -suttogtam neki, mire rám kaptam könny áztatta tekintetét.

-Sa...sajnálom. - kért bocsánatot tőlem, ami igazság szerint már rég megtörtént, rég megbocsátottam neki minden tettét evvel együtt.

-Nyugodj meg...hmm?- néztem rá enyhe mosollyal az ajkaimon.

-Kérlek ne menj el! Nehm akarlak újra elveszíteni! - nézett maga elé hüppögve, ami újra megmosolyogtatott.

-Jungkook...én senkié sem vagyok. Ezt te is tudod! - fogtam a kezére, majd megpaskoltam azt. Lassan felálltam mellőle, s a kulcsért indultam, de Kook a csuklómra fogva vissza rántott az ágyra, majd fölém magasodva tepert le teljesen.

-Az ENYÉM VAGY! FIZETTEM ÉRTED! - fröcsögte az arcomba a mondatát. - Így azt csinálod, és teszed amit én mondok. Világos?? - vicsorgott rám dühös szemmel, mire nyeltem egy nagyot és minden bátorságot össze szedve szóltam vissza neki.

-És ha nem? Megint megerőszakolsz? Haaa... - köptem vissza a válaszom, ami nagyon szíven ütötte, mert az egész teste megfeszült fölöttem. - Vagy talán eladsz valakinek? - néztem a szemébe pimaszul, de ekkor a torkomnak esett a kezével, és szorítani kezdte azt. A fejem tompulni kezdett, s már alig kaptam levegőt, kezeimet az ő nagy mancsára helyeztem és próbáltam le feszegetni magamról, de nem használt. Szakadozva kapkodtam a levegőt, s éreztem szemhéjamat elnehezülni, viszont utoljára még ajkaira leheltem egy szót. - Szeh...reth...lek...- majd teljesen elnyelt a megváltó sötétség

Sziasztok.
Szóval itt volna a folytatás! Tudom tudom elég rövidke lett, de ennek még na az oka. 🤭

Amúgy szerintetek miért viselkedik így Jungkook??? Mi az oka a dühöngésének? Várom a teoriakat kommentbe hátha valaki jó fele kezd tapogatozni. 😅

Millió puszika mindenkinek

FOREVER ARMY. ❤️ ❤️ ❤️