VALÓSÁG - Önkívület

Hatodik fejezet

"Adatok nélkül csak egy újabb ember vagy, akinek véleménye van."

W. Edwards Deming

Mosolyogva ültem kint reggel az udvar tornácán a padon. A kezemben forró kávé gőzölgött, amit Daniel csinált nekem és kiküldött, amíg ő összekészülődik. Amióta másfél héttel ezelőtt értem jött a lovarda elé, ilyen. Segít nekem, figyel rám és olyan érzésem van, mintha egy teljesen másik ember lett volna. Mintha magához tért volna egy mély álomból. Nem erőszakoskodott, ha megkértem álljon le, megtette. Már olyan volt, mintha az, hogy kényszerített, hogy feküdjek le vele, a sok fájdalmas együttlét csak rémálom lett volna. Nem ivott egy kortyot sem, nem drogozott azóta. És tényleg betartotta, amit ígért, mert azóta nem volt a rally pályán. Hogy levezesse a feszültséged, eljárt kondiba, ami miatt amennyire én észrevettem, dühbe se gurult annyira hamar.

Visszakaptam a barátomat, akit szerettem!

Nem régen keltünk, és megbeszéltük, hogy ma viszont bepótoljuk az édesanyjához a látogatást. Elvileg nem maradunk sokat, ami pont oké, mert Danielnek is menni kell dolgozni ma, és én nekem is dolgom van. Be kell néznem még egy kicsit a lovardába, mert elvileg megint valami fontos, halaszthatatlan dolog akadt.

És semmi kedvem hozzá, tegyük oda mellékesen.

Elmerengve néztem a kert végében álló almafára, tele volt érett almákkal, amiken így távolról megcsillant a nap sugara. Egy macskakövekkel kirakott járda vezetett el odáig, amit fehéren virágzó, bokorösvény övezett ki.

– Készen vagyok, cica – ült mellém Daniel hirtelen, amitől összerezzentem. – Indulhatunk?

Barna hajából még vízcseppek folytak le a nyakára, amik eltűntek a fekete rövid ujjúja alatt. Gondoltam úgy volt vele, majd a napon megszárad. Sötétkék farmer volt rajta, mint általában akkor, ha itthonról elment valahová. És még a szemüvege is rajta volt, ami eszméletlen szexin állt neki.

– Még megiszom a kávét – emeltem fel a poharamat, ami még nagyjából félig volt. A szívószállal felé fordítottam, hátha iszik belőle, de megcsóválta a fejét és a pólómhoz nyúlt, hogy megigazítsa. Hosszú ujjú én meg már most kezdtem úgy érezni, hogy megsülök, de még nem múltak el a foltok a karomon, amiket csinált. Az alapozókban meg bármennyire mondják az emberek őket jónak, én abban nem hiszek, hogy kitartana egész nap.

– Igyad, csak siess – csókolt szájon. – Kettőkor kezdődik a műszakom, és anyámhoz kell mennünk.

– Oké. – Parfümjének erős illata volt, és bár nem szerettem soha az ilyen intenzív illatokat, ez mégis az orromba lopta magát. – Egyébként... elmennék holnap moziba. Szabadnapom lesz és gondoltam kihasználom, ha már te úgy se leszel itthon...

– Moziba – ismételte úgy, mint aki rosszul hallotta.

– Most jött ki nem rég a Csingiling új része és...

– És ahelyett, hogy hasznos dolgokkal töltenéd az időd, azt a faszságot nézed? Hány éves vagy agyilag?

– Érdekel minket, eddig minden részt láttunk – érveltem, mire összeszűkítette a szemét.

– Minket? Kivel? – Hangja higgadt volt, mégis megijesztett, hogy az arca mennyire semlegessé vált. Ez sosem jelentett jót.

– Jonathannal megyek. Ismered is.

– Kizárt! –  jelentette ki határozottan. – Nem mehetsz.

– Mi van? – résnyire nyílt a szám a döbbenettől. – De...