Bárhova is megyek (hozzád visszatérek) || IwaOi || (fordítás)

Ötödik fejezet

.
.
.

- Akkor történt amikor tegnap kijöttem a fürdőszobából, - mondta Oikawa miközben kellemetlenül szürcsölgette a megmaradt instant rámenjét. - Szóval arra gondoltam, hogyha újra bemennék és aztán kijönnék, akkor képes lennék visszamenni, de...

De ma reggel már bement a fürdőbe, hogy segítsen Hajimének, és láthatóan semmi sem változott. Hajime a megmaradt rámenje között turkált az evőpálcikájával, szétoszlatva ezzel a tetején úszkáló olajat, amelyek elfelezett kis hólyagokként ragadtak a kerámia szélére. Majd a pálcikájával ismét szétoszlatta az újra egybefolyt foltokat.

   - Nos? - szólította meg Oikawa.

   - Semmi ötletem sincsen, ha erre vagy kíváncsi, - vont vállat Hajime. - Te jöttél ezzel az egész párhuzamos univerzum dologgal.

   - Igen, mert ez az egyetlen logikus magyarázat, - vágott vissza Oikawa, miközben felpattant a székéből, - és ne merj megint azzal jönni, - mondta amikor Hajime egyértelműen úgy nézett rá, mint aki azt akarata mondani, hogy "Én tudnék pár más magyarázatot". - Esküszöm neked. Én. Valódi. Vagyok. - felkapta Hajime telefonját az asztalról és pont annyira emelte a fejük fölé, hogy azt ő pont ne érje el. - Nézzük meg, hogy eltörik e ha leejtem? Hm?

   - Oké, oké, nyugodj le dráma királynő, - mondta Hajime sürgetve - Rendben. Tegyük fel, hogy igazad van ezzel az univerzumos dologgal. Nem azt mondtad, hogy csak akkor tudsz átmenni rajtuk amikor összeérnek?

Oikawa bólintott egyet majd visszaadta neki a telefonját. - És hogyha pont jó helyen vagy.

Elkapva, Hajime ránéz az épp akkor felvillanó képernyőre miszerint Hanamaki üzenetet küldött neki. - És addig csak reménykedjünk abban, hogy ez pont ugyanitt fog majd ismét megtörténni? És csak - várunk amíg ez eljön?

Ennek a kilátásnak a valószinűsége, és ami ösztönösen valami borzalmas furcsaságnak tűnik, egy pillanat alatt szívódtak fel a bőrükben. Kissé kifejezéstelenül bámulták egymást. Majd Oikawa megszólalt, - Nos, mint azt mondtam, ez valószínüleg mindig megtörténik. Észrevehetetlenül. Te is biztos átmentél már páron. Lehet, hogy egy másik univerzumban, ahol Wales Hercege kék törölközőt használ fehér helyett, egy másik Oikawa Tooru éppen azon pánikol, hogy mégis hová tűnhettél.

Hogyha életben van egyáltalán. Oikawa elkapja a tekintetét, mintha csak elolvasta volna a közbevágó gondolatot. - Vagy Makki. Mindegy, - módosította meg miközben felállt az asztaltól.

Makki. Eszébejutva, hogy írt neki, feloldotta a telefonját, megengedve Oikawának, hogy elvigye a tálaikat a mosogatóba. Hanamaki rengeteg üzenetet hagyott neki, afelől érdeklődve, hogy akar e esetleg társaságot magának vacsorára, meg hogy ő és Matsukawa bármikor átmehetnek, meg hogy amúgy is oda kell neki adnia a sálját amit a kocsiban hagyott még a tegnap este. Nem probléma számukra, írta Hanamaki, át akarnak menni.

Átakarank jönni... ide. A lakásba.

A tálak egymásnak koccanva estek bele a mosogatókagylóba, mire Oikawa idegesen felsóhajtott amikor egy csepp leves esett a kezére. Hajime ránézett, majd vissza a telefonjára, utána pedig ismét rá. A láthatóan élő és lélegző Oikawára, aki most az egyik tálat forgatva kutatott valami kis törés után.

Talán jó lesz majd, hogy átjönnek. Hogyha Oikawa mégiscsak egy látomás, Hanamaki és Matsukawa úgysem látja majd, szóval mindaddig amig Hajime hallgat, semmiről sem fognak tudni. Meg ha másért nem is, de ezzel legalább majd igazolhatja magának, hogy kezdi e elveszteni az eszét, vagy sem. Hogyha semmi reakció nélkül sétálnak be a lakásba, akkor csak nyugodtan megvacsorázhat velük, beszélgetnének egy kicsit, majd utána rögtön elmenne egy orvoshoz.

De.

De a legkisebb eshetőségben az is lehetséges, hogy Oikawa mégsem csak egy látomás...

Lemondóan lehunyta a szemeit, és azon gondolkodott, hogy milyen hülye most, hogy ezzel foglalkozik. Így úgy döntött megszólítja Oikawát: - Hé. Hanamaki és Matsukawa később átakarnak jönni. Maradj az egyik hálószobában.

Mégcsak figyelembe se véve az instrukciót, Oikawa meglepődötten nézett rá visszarakva a tálakat a mosogatóba (mostmár óvatosan). - Itt van Mattsun? Ő nem Miyagi-ban van?

   - Eljött velünk a, nos, a te - már többször is beszéltek erről ezelőtt. De akkor miért ilyen furcsa még mindig kimondani ezt? - A temetés után.

Oikawa megállt egy pillanatra, majd finoman elindította a csapot. A víz szabadon folyt le a kezére. Biztosan jéghideg lehetett, de ő ennek ellenére sem moccant meg. - Áh, - mondta leolvashatatlan hangnemmel, - logikus. Gondolom azért jönnek át, hogy ne érezd magad egyedül a lakásban.

Hajime nyelt egyet. - Ja, valami olyasmi.

A csap még mindig be volt indítva, ami enyhén megnyugatató zajjal hatott a szobán ülő csendre.  Ez azon kevés alkalmak egyike volt, amikor Hajime nem tudta kikövetkeztetni, hogy mi lehet Oikawa következő lépése. Az ujjbegyeiről csorgott le a víz - amelyek már kezdtek elvörösödni a hideg víz érintésére.

Amikor végre megszólalt, a hangja meglepően lágy volt. - Jó barátok, nem gondolod? Ők azok az emberek akire támaszkodni lehet.

Meglepetten a kijelentésére, Hajime tekintete Oikawa mozdulatlan kezeiről az arcára vándoroltak át, ő is a kezeit bámulta, de hirtelen Hajime felé fordította a fejét, megérezve a másik tekintetét magán. A szemei túlságosan is fényesek voltak ahhoz, hogy csupán csak a szobát megvilágító napfényt tükrözzék. Hirtelen őt is különböző érzelmek járták át. De ahogy Hajime ránézett, a szája széle egy őszinte mosolyra húzódott, mintha csak valamilyen láthatatlan nyomásra, valami bizonytalan nyugtalanságra - egy érintésre megenyhült volna.

   - Nagyon örülök, hogy melletted vannak, - mondja, és Hajime megérti. - Nagyon örülök, hogy vigyáznak rád. Hajime.

Hajime lélegzete megakadt. Oikawa ismét elmosolyodott, majd visszafordulva elzárta a csapot.