Bárhova is megyek (hozzád visszatérek) || IwaOi || (fordítás)

Hetedik fejezet

.
.
.

Hamiskawa pont ugyanolyan szörnyű a házimunkában, ugyanolyan nagyigényű, és pont ugyanolyan nagylelkű a nyafogásban, a kötekedésben, és a panaszkodásban. - Egyértelműen, - mondta szemforgatva amikor Hajime egy kicsit irritáltan megjegyzi ezt egy reggelen,  amikor a hercegiesen felemelt lábai alatt porszívózott. - Ugyan az a személy vagyunk. Nem tudod, hogy hogy működnek a párhuzamos univerzumok?

   - Nem baj ha eltértek pár dologban, - motyogta válaszként Hajime miközben felvette a kávézóasztalon hagyott bögrét, aminek az aljára már elkezdett beleszáradni a tea amit még Oikawa hagyott ott. - Nem bánnám. Tényleg.

Oikawa elkapta Hajime tekintetét és egy fájdalmas mosolyra húzta a száját, ami megrebegtette Hajime szívét. Igen - van ez a kis plusz nehézség: elfogadni azt, hogy ez az Oikawa jól érzi magát mellette, egyszerre kellemes és jelentősen eltérő módon, és úgy tűnt, hogy nem tudta megingatni e dinamika néhány szokását. Hajime szinte szívinfarktust kapott amikor a második estén Oikawa teljesen nyugodtan egyszerűen csak bebújt mellé az ágyába, mire olyan könyörtelenül rúgta őt le róla, hogy azért már egy kicsit rosszul érezte magát amikor Oikawa egy felkiáltással gurult le a padlóra. Egy fájdalmas emlékeztető után, hogy ők nincsenek együtt, valamint, hogy nem, ők nem alszanak egy ágyban ebben az univerzumban, egy dúzzogó Oikawát visszaküldve a saját szobájába, majdnem egész éjjel ébren feküdt az ágyában és azon volt, hogy rohadtul lecsillapítsa a pulzusát.

De még itt vannak azok az esetek is amikor Oikawa már puszta megszokásból és teljesen természetesen odahajol Hajiméhez egy csókért, amikor például elmegy bevásárolni; vagy van amikor egy pillanatig hozzáér Hajime karjaihoz vagy a tarkójához, vagy amikor elmegy mellette megfeledkezve belesúg valamit a fülébe; vagy amikor ásítva azt mondja neki, hogy "reggelt bébi" miközben kifele sétál a szobájából a pirítós és kávé illatára. Ezek mind csodálatosan, a saját egyedien különleges módjukon, rémesek.

De itt van mégis a legrémesebb dolog mindközül: az a vitathatatlan tény, hogy Oikawa bármelyik univerzumban is legyen (bármennyire is úgy tesz, mintha nem lenne az), egy mélyen megfontolt és fájdalmasan figyelmes ember, ezért könnyedén bocsánatot kér azokért a dolgokért, amelyekre Hajime szónélkül összerezzen. Mindent összevetve, ez az egész kezd olyanná válni számára, mintha egy gúnyos ingyenes próbaverziót játszana, arról ami lehetett volna - egy ingyenes próba amit Hajime sohasem kért.

Szerencsétlenségére, úgy látszik, hogy az a rengeteg gondolat ami eddig a fejében kavargott az arcára is kiült - amit láthatóan - a fájdalmasan figyelmes Oikawa észre is vett. Egy este amikor bevásárolni voltak Oikawa gondolkodás nélkül Hajime mögé állt megfogva a derekát, hogy levegye az egyik polc hátuljába elhelyezett üveg dzsemet, amire Hajime ledermedt, így Oikawa gyorsan ellépett tőle és bocsánatot kért, amire Hajime csak motyogva annyit válaszolt, hogy nem baj, majd elkerülte a tekintetét - ez volt a megszokott rutinjuk. Oikawa berakta a dzsemet a kosarukba, majd összeráncolt szemöldökkel felegyenesedett.

   - És már megint, - mondta, miközben hitetlenkedve oldalradöntötte a fejét. A sapkája tetején lévő bolyt is vele együtt mozgott. Teljesen felvolt öltözve - abban egyeztek meg, hogy ha ki akar jönni, akkor minden felismerhető vonását el kell takarnia, ebbe természetesen beletartozott a haja is. - ez az arckifejezés.

Hajime azonnal rávágta. - Milyen arckifejezés?

Oikawa nem válaszolt neki azonnal, amire Hajime érzelmileg felkészítette magát, látható volt, hogy szorong. De Oikawa semmit sem mondott neki a vásárlásuk további ideje alatt, mindössze csak elveszve a gondolataiban cammogott Hajime után, aki továbbra is feszülten sétált végig a polcok között, miközben a bevásárlólistájukról pipálgatta ki a háztartásba szükséges dolgokat. Amikor már mindent felpakoltak és elindultak haza, úgy tűnt, hogy Oikawa végre eldöntötte, hogy mit akar mondani.