.
.
.
Nem ismerik be. Helyes e vagy sem, de egy kérdést még most sem válaszoltak meg. De valami percek alatt közéjük kúszott azután az éjszaka után. Most olyan elővigyázatosak voltak egymással, amilyenek még sosem voltak, még akkor sem amikor ez az egész elkezdődött. Nem olyan volt mintha üvegszilánkokon járkáltak volna, sokkal inkább mintha egy olyan üvegfelületen sétálnának, amely bármelyik pillanatban betörhet alattuk, hogyha egy kicsivel is erősebben lépnek rá. Olykor van amikor ez túlságosan is folytogatóvá válik, amikor egy légkörben tartózkodnak, így Hajime egyre többször járkált át Hanamakihoz, ahogy a tavasz másik fele beköszöntött. Főként arról beszélgettek, hogy mit terveznek a következő szemeszterre.
Hajime arra ért haza, hogy Oikawa hason fekve a kanapén olvasgatott a laptopján, mint általában. Felnézett amikor meghallotta, hogy Hajime visszatért, egy szokásos mosollyal köszöntve őt, mielőtt ülő pozícióba helyezte magát.
- Mi az? - kérdezte Hajime öntudatosan, miközben levette a cipőjét.
Oikawa feláll, majd az ajtóban álló Hajime felé veszi az irányát a feje felé nyúlva, Hajime ledermedt ahogy Oikawa gyengéden kiszedett valamit a hajából. Közéjük eresztve a kezét, megpillantottak a tenyerében egy kicsi, ráncos, pírrózsaszín színű szirmot.
- Ó, - mondta Hajime. - igaz is, köszi.
Oikawa még mindig a tenyerét bámulta. Nem néz fel amikor megszólal, - Azt mondtuk, hogy az idén elmegyünk cseresznyefákat nézni.
Amikor Hajime nem mond neki semmit, szagatott mozdulattal felemeli a fejét, enyhén végignyalva az ajkain egyszer. - ...Bocs. Ez érzéketlen volt.
- Nem- semmi baj. - Hajime kissé kínosan megdörzsölte a tarkóját, azt kívánva, hogy bárcsak rendesen lesöpörte volna magát, még mielőtt belépett volna a lakásba. - Ez nem is hangzik olyan, öhm, rosszul.
Gyorsan elmosolyodott, amit a másik nem igazán látott, majd Oikawa az ablakhoz lépve egy határozott mozdulattal kinyitotta azt, ezzel szabadjára engedve a tenyerében tartott szirmot. Oikawa hátának láttán, valami megfordult Hajime gyomrában. Oikawa kinyújtotta a kezét a viharvert üvegtáblán túl. A kora tavaszi szél megkócolta a haját, és megborzolta a kardigánja vékony pamutját. Arra lett figyelmes, hogy visszatartotta a lélegzetét; ez a pillanat valahogy megbabonázta, mintha csak a puszta lélegzetvételeivel képes lett volna elrontani.
Valahogy nem érezte helyesnek, hogy most szépként tekintsen rá. De aztán pedig rájött, hogy valószínüleg mindvégig így gondolta.
Hajime megengedi magának, hogy egyszer levegőtvegyen, gyengéden. Oikawának igaza lenne? Az egyik felében rejtegetett egy homályos titkos vágyat, amelyben azt kívánta, hogy a dolgok határozatlansággal folytatódjanak? Nem akarta elhinni, hogy ő képes lenne valami ilyen önzőre. De akkor mi ez a kínzó és bűnös fájdalom ami olykor elfogja, miközben Oikawára néz, vagy amikor az univerzumokról beszél ahol él és szerelmes, és azt tervezgeti, hogy majd elmennek cseresznyefákat nézegetni? Mi más lehetne ez?
Egyszerűen ezen a ponton már semmi hely sem maradt az agyában arra, hogy tisztán gondolkodhasson.
BẠN ĐANG ĐỌC
Bárhova is megyek (hozzád visszatérek) || IwaOi || (fordítás)
Fanfiction"Mi van ha az én és a te univerzumod között az a kis eltérés van, hogy az enyémben összejöttünk, és... és én élek?" Az univerzumok úgy vannak összevarrva mint egy könyv lapjai; amikor összérnek könnyedén áttudsz rajtuk sétálni egy másikba. Általában...
